A Crysis második része egy egészen más környezetbe fogja helyezni a játékot, mint amit az előző részekben megszoktunk, már ha lehet hinni az OPM címlapjának. Azon ugyanis a dzsungel helyett New York látható a háttérben, az előtérben pedig egy Nanosuit 2.0-ban feszítő karakter. Jelenleg ennyi, amit biztosan tudunk mondani, a többi valószínűleg néhány napon belül derül ki, amikor többek között az Official PlayStation Magazine is megjelenik. Addig elégedjünk meg ezzel a címlappal és a néhány szavas információval.
Azóta történt
-
Crysis 2: A német PC Gamer újságban megjelent képek
Ahogyan az általában lenni szokott, ezúttal is felkerültek a világhálóra az első Crysis 2 információk és képek, melyeket a német PC Gamer készített.
Hír 27
-
Crysis 2 - PS3-as képek
Néhány kép a Crysis 2 PS3-as változatáról, sajnos csak egy magazinból lettek fényképezve.
Hír 58
-
Crysis 2 - öt dolog amit sosem felejtesz
Lassan indul már a Crysis 2 marketinghadjárata is, jelenleg ott tartunk, hogy legalább öt olyan dolog fog szerepelni benne amitől hanyatt dobjuk magunkat.
Hír 88
-
CryEngine 3 - voltak nehézségek a konzol változattal
Cevat Yerli egy interjú során beszélt arról, hogy voltak nehézségeik, de ezeket megoldották.
Hír 83
Előzmények
-
CryEngine 3: GDC 2009 trailer HD
Azt hiszem, az egyetlen dolog, amit biztosan kijelenthetünk a Crytek következő generációs motorjával kapcsolatban, az az, hogy ismét jó ideig fog etalonként szolgálni a grafikát illetően.
Hír 28
-
Crysis mod - Mechwarrior Living Legends trailer
Videón a Mechwarrior köntösbe öltöztetett Crysis mod.
Hír 29
-
Crysis 2 - februárban a PC Gamer címlapján
Folynak a munkálatok a Crysis 2 körül is, először majd a februári PC gamer magazinban láthatjuk az eredményeket.
Hír 120
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.
- Gurulunk, WAZE?!
- Gyúrósok ide!
- Android szakmai topik
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- Bestbuy játékok
- Nvidia GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- EA Sports WRC '23
- Futás, futópályák
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- További aktív témák...