Az NCSoft tájékoztatása szerint november 11-én indul a cég ígéretes online szerepjátékának, az Aion: Tower of Eternity-nek a nyílt béta tesztelése Koreában.
A közleményben az amerikai és európai piacra szánt verzióról is szó esik, habár a béta időpontjáról és a megjelenésről továbbra sem szolgált érdemi információval a kiadó. Mint elmondták, jelenleg azon munkálkodnak, hogy az említett piacokra valóban olyan lokalizált termékkel álljanak elő, ami egyrészt minőségileg, másrészt az európai és amerikai vásárlói réteg ízlésének is maximálisan megfelel.
Az ígéretek szerint az események az elkövetkezendő hónapokban felpörögnek majd, így sokkal többet hallhatunk az Aion háza tájáról.
Aion helyzetjelentés
- Írta: Gamer365
- Forrás: GAMEPOD.hu
Azóta történt
-
Aion: nem lesz nyugati béta?
A Massive Gamer interjút készített az Aion producerével, Brian Knoxszal.
Hír 2
-
Aion szépségek
Raklapnyi kép érkezett a koreai fejlesztésű Aion-ról. De az istenekről szóló MMO-ra még várnunk kell.
Hír 2
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Színészek hangjait lopta el egy AI-cég
- Intel Core i5 / i7 / i9 "Alder Lake-Raptor Lake/Refresh" (LGA1700)
- Autós topik
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- Crypto Trade
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- Társasjáték topic
- Magisk
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- További aktív témák...