Bár a Crysis 2-höz sose társítottak hivatalos megjelenési dátumot, van aki tudva véli az október 30-ai megjelenést. Erre a hivatalos fórumon "Cry-McGinge" közösségi menedzser cáfolt rá. Az Ő bejegyzése alapján nemhogy október 30-án nem jelenik meg a játék, de az idén már egyáltalán nem kell vele számolni. Az év vége egyébként is a Modern Warfare 2 jegyében fog eltelni, meg egyébként is figyelembe véve a jelenlegi tendenciákat, már javában futnia kéne a marketing kampánynak.
Azóta történt
-
A CryEngine 2 legjobb pillanatai
Majd 450 képen gyönyörködhetünk a CryEngine 2 legjobb pillanataiban.
Hír 104
-
Költözik a Crytek?
Mivel Németország "hadat üzent" az erőszakos játékoknak, így előfordulhat, hogy költözik a Crytek.
Hír 20
-
Ingyen Crysis Wars
Augusztus 28-tól egy héten keresztül ingyenesen kipróbálható a Crysis Wars.
Hír 25
Előzmények
-
Crysis 2 - Maximum game a konzolokon
Cevat Yerli a Crytek fejese elmondta, hogy az XBOX 360-as és a PS3-as verzió minden tekintetben a maximumot fogja nyújtani a játékosok számára.
Hír 39
-
Crysis 2: PC-n lesz a legszebb
A PlayStation 3 és az Xbox 360 változat hasonló minőségű lesz.
Hír 122
-
Crysis 2 - az első teaser
Tegnap megtörtént a Crysis 2 bejelentése, ami ezúttal egy multiplatform játék lesz.
Hír 23
-
Crysis 2 - bejelentve
Az EA sajtóközleményben tudatta a nagyérdeművel, hogy érkezik a Crysis 2.
Hír 100
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.