A Shogun 2 próbaverzió mellé a tegnapi nap folyamán megérkezett a Dragon Age 2 demó változata is, ami "mindössze" 2 GB letöltését igényli. Ebben a játék prológusát teljesíthetjük az általunk választott kaszt valamelyikével, vagyis akár egymás után mind a hárommal végigfuthatunk rajta. A demó arra éppen elég, hogy belekóstolhassunk a játékba, és eldönthessük, hogy előnyére avagy hátrányára változott az előző rész óta. Szerintetek?
Előzmények
-
Dragon Age II: Warrior skilltree
A BioWare kiadott pár új képet a Dragon Age II című RPG-ből, melyeken a harcos kaszt által megtanulható képességek láthatóak.
Hír 20
-
Dragon Age II Demó: Egymillió letöltés esetén újabb bónusztárgyak
A BioWare bejelentette, hogy amennyiben legalább egymillióan letöltjük a 22-én megjelenő demót, akkor kapunk két tárgyat ajándékba a Dragon Age II-ben.
Hír 15
-
Dragon Age II: A technológiáról, 1. rész
A BioWare Blogon ismertették a Dragon Age II által használt, továbbfejlesztett motor képességeit.
Hír 26
-
Aranylemezre került a Dragon Age II
A BioWare befejezte a Dragon Age II munkálatait, így immár semmi nem állhat a jövő hónapban esedékes megjelenés útjába.
Hír 38
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.