A Bastionért is felelős Supergiants Games még a 2018-as The Game Awards-on mutatta be nekünk a Hades című roguelike akciójátékát, amely végül PC-re és Nintendo Switch-re jelent meg tavaly szeptemberben és mindkét platformon nagy népszerűségnek örvend a mai napig. Korábban már pletykálták, hogy Xbox-ra is jöhet a játék, ezt hivatalosan most megerősített a Microsoft és az is kiderülty, hogy Game Pass-be is bekerül azonnal. Megjelenési dátum: Augusztus 13.
E3: 2021 - Jön a Hades Xbox-ra
Beigazolódtak a pletykák, új platformra érkezik a program, sőt egyből Game Pass rendszerbe is bekerül.
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Azóta történt
-
Hades teszt
A tavalyi év egyik legszórakoztatóbb játéka végre megjelent PlayStationre és Xboxra is. Vajon még most is nagy élmény az alvilágból menekülés?
Teszt 16
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
- Call of Duty: Modern Warfare III (2023)
- Luck Dragon: Asszociációs játék. :)
- Vicces képek
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Koreai autók topic (Kia, Hyundai, stb.)
- Crypto Trade
- Alternatív kriptopénzek, altcoinok bányászata
- Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
- Milyen okostelefont vegyek?
- Call center-forradalom: AI alakítja át az ideges telefonálók hangját
- További aktív témák...