Nemrégiben landolt postaládánkban egy levél ami arra hívja fel a figyelmünket, hogy a nagy sikerű Guild Wars folytatását jó lenne magyar nyelven játszani. Nagy Gergely a petíció benyújtója pedig kézenfekvőnek látta, ha ehhez a közösség erejét hívja és megmutatja az ArenaNet-nek, hogy nem egyedül van eme kérés mögött. Aki úgy érzi, hogy érdemes a kezdeményezés mögé állni az tegye meg. A sikeressége a belefektetendő munka és a várható eredmények tudatában kétséges, de egy próbát mindenféleképpen megér. Hajrá!
Azóta történt
-
Guild Wars 2: Zárt alfa és béta teszt még az idén
Az ArenaNet bejelentette, hogy a Guild Wars 2 zárt alfa tesztelése idén elkezdődik, majd nem sokkal utána a zárt béta is.
Hír 18
-
Guild Wars 2 - 50 percnyi videofelvétel
Több mint ötven percnyi videofelvétel a Guild Wars 2-ről.
Hír 24
-
Guild Wars 2 - jelentkezz a nyílt bétára
Elkezdődött a regisztrációs folyamat a Guild Wars 2 nyílt bétájára, érdemes időben jelentkezni, ugyanis csak 48 óra áll a rendelkezésre.
Hír 44
Előzmények
-
Guild Wars 2: PvE és Necromancer infók
Az NCSoft felfedte a Guild Wars 2 következő kasztját, a Necromancer-t, valamint ismertette a játékban használt küldetések rendszerét.
Hír 14
-
Guild Wars 2 videók
Érkezett pár új videó az NCSoft havidíjmentes MMORPG-jének folytatásából.
Hír 18
-
Guild Wars 2: Manifesto trailer
Az NCSoft kiadott egy új videót a készülő Guild Wars 2 című MMORPG-ből, melyben a készítők arról mesélnek, hogy miben lesz más a játék a többi MMO-hoz képest.
Hír 18
-
Guild Wars 2 demó a Gamescomon
Az E3-at kihagyta a játék, de ahogy ígérték a Gamescomon már ott lesznek.
Hír 6
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.