A Battlefield 4-et kísérő technikai nehézségek okán sokan kétkedve fogadták, hogy még idén új rész debütált volna a sorozatból. A Hardline alcímet viselő alkotás ráadásul sok tekintetben merészre sikerült: az E3-as bejelentést követően azonnal nyüstölni lehetett a béta változatát, amelyből a sok-sok technikai hiba mellett az is kiderült, hogy a városokba szorított rablók kontra pandúrok játékmenet nem feltétlenül a kívánt irányba terelgeti a sikersorozat útját.
Az Electronic Arts. kisebb gondolkodási idő után úgy döntött, hogy nem ismétli meg a Battlefield 4 blamáját és inkább a kiadás előtt igyekszik időt biztosítani a fejlesztőknek arra, hogy kijavítsák a játék esetleges hibáit és arrébb csúsztatta a megjelenést jövőre. Három okot neveztek meg a készítők: növelni szeretnék a játék stabilitását, mélyíteni szeretnék a zsarudrámák útján lépkedő történetet, és a rajongók által hiányolt innovációt, a Battlefield-életérzést szeretnék beletömködni a multiplayerbe. Pontos dátumot a későbbiekben közölnek majd, attól függően, hogy hogyan halad a fejlesztés.
Jövőre érkezik a Battlefield Hardline
- Írta: NightBagoly
- Forrás: BluesNews
- Kapcsolódó cégek:
- Electronic Arts
Azóta történt
-
Battlefield Hardline: mocskos zsaruk
Bár a játék megjelenését jövőre tolták, ez nem azt jelenti, hogy leáll a játék marketingje, sőt, a fejlesztők most a sztoriról meséltek, kihangsúlyozva, mennyire fontos lesz a kampánymód.
Hír 39
-
EA Access: előfizetésért játszhatunk
Az egyik legnagyobb kiadó, az Electronic Arts bejelentette prémium előfizetéses modelljét: öt dolcsiért havonta nyüstölhetjük a kiadó terméket, Xbox One-on.
Hír 34
-
Az EA Access-hez nem kell Xbox Live Gold
Pár napja jelentették be az EA játékbérlős szolgáltatását Xbox-ra, a tárgyalások pedig azóta is folytak a kiadó és a célplatformot birtokló Microsoft között.
Hír 3
-
Gamescom 2014: Battlefield: Hardline multi
Új játékmódot fedtek fel a jövőre halasztott Battlefield folytatásból, a Hardline-ból, amelyben a rendőrök mindent megtesznek majd, hogy ártatlan túszokat szabadítsanak ki.
Hír 18
Előzmények
-
Battlefield: Hardline - Bemutató a változásokról
A Visceral Games eszközölt pár módosítást a bétatesztelők visszajelzései alapján, ezeket egy videón foglalják össze számunkra.
Hír 25
-
Nyitott Battlefield: Hardline bétateszt PC-n
Mostantól bárki azonnal kipróbálhatja a Battlefield: Hardline bétáját PC-n, ráadásul aki regisztrál rá, az a további ajándékokat kap.
Hír 36
-
Battlefield: Hardline - XBOX bétateszt [UPDATE: Új videó]
Hamarosan indul az XBOX béta, a Visceral szeretné elérni, hogy XBOX One-on FullHD felbontásban 60 FPS sebességgel fusson a játék.
Hír 12
-
Battlefield: Hardline - Megjelenési dátum, trailer
Idén októberben jön a Battlefield mellékág.
Hír 45
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.
- Robotporszívók
- Mini-ITX
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Politika
- VR topik (Oculus Rift, stb.)
- Már nem hisz a nagy európai EV-forradalomban a Ford
- Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
- Szünetmentes tápegységek (UPS)
- Azonnali VGA-s kérdések órája
- Jogász topic
- További aktív témák...