Egy érdekes hír jelent meg a minap az interneten, mely szerint a 29 éves, örmény származású Kim Kardashian játszaná el Lara Croft szerepét a következő Tomb Raider filmben.
A színésznő úgy nyilatkozott, hogy egy olyan Larát szeretne megformálni, mely valóban a videojátékokon alapszik, és elsősorban a tinédzser célközönséget célozza meg. Korábban már mondta, hogy szeretne betörni a színésziparba, így ez a szerep jó lehetőség lenne a számára.
Eddig csak kisebb mellékszereplőként láthattuk őt különféle sorozatokban, mint például a CSI: New York egyik epizódjában, de reméli, hogy Lara Croft megformálójaként többet színészkedhet.
Megjegyzés: Az biztos, hogy mellbőség tekintetében eséllyel indul az eddigi Lara Croft jelöltek mellett, reménykedjünk benne, hogy amennyiben tényleg rá esik a választás, úgy a színészi képességeit is figyelembe veszik, nem csak a testi adottságokat. :-)