A Left 4 Dead hatalmas sikerét látva a Valve neki is látott a folytatás készítésének, de mellette megígérték, hogy az első résszel is foglalkozni fognak, és a csütörtökön érkező DLC-vel ezt igyekeznek bizonyítani. A "Crash Course" egy új, egyjátékos, többjátékos és kooperatív kampány amely egyfajta összekötő hídként szolgál a "No Mercy" kampány vége és a "Death Toll" kampány eleje között.
Az új kampány ugyan tartalmaz egyjátékos és kooperatív végigjátszási lehetőséget is, a Valve elsődleges célja mégis inkább az, hogy teljes versus élményt nyújtson 30 perc alatt, a többi versus kampány kicsit gyorsított, modernizált változataként. Egy újratöltődést jelző számlálót is adtak a fertőzött csapattársak számára, illetve a tárgyak megjelenésének egyensúlyát is javították.
A Left 4 Dead: Crash Course szeptember 10-én jelenik meg, PC-n ingyenesen letölthető lesz, XBox Live-on pedig 560 pontba fog kerülni.
Left 4 Dead - új DLC csütörtökön
- Írta: MrAndree
- Forrás: Worthplaying
Azóta történt
Előzmények
-
Left 4 Dead és Champions Online a listák élén
A Steam és a Direct2Drive eladási listáinak az élén a fenti két játék landolt.
Hír 2
-
Left 4 Dead - Raccoon City mod
Újabb mod érkezik a népszerű játékhoz, ami nem kevés örömöt okoz majd a játékosoknak.
Hír 11
-
Left 4 Dead féláron
Most hétvégén érdemes a Steamen vásárolni, mivel a nagysikerű Left 4 Dead-et féláron adják.
Hír 10
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Építő/felújító topik
- Büszke apukák és anyukák topikja
- Kávé kezdőknek - amatőr koffeinisták anonim klubja
- Autós kamerák
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Íme az Assassin's Creed Shadows első előzetese
- Gitáros topic
- Honor Magic V2 - origami
- Ukrajnai háború
- További aktív témák...