Több hónapnyi várakozás után ezen a héten végre megjelenik a DICE által fejlesztett Battlefield 1, amely ezúttal az I. Világháborúba kalauzolja el a játékosokat. Akik az alap kiadásnál drágább verziókat veszik meg, azok már a holnapi naptól belevethetik magukat a programba, a többieknek péntekig kell várniuk az indulásra. Néhány órája lejárt a tesztekre vonatkozó embargó, így kikerültek az első értékelések, amelyek alapján elmondható, hogy érdemes lehet megvásárolni az új részt. A sokak által várt alkotás jelenleg 86%-on áll 19 teszt alapján az Opencritic oldalán.
Előzmények
-
Battlefield 1 - Nagyon rövid teaser trailert kapott a kampány
Alig félpercnyi betekintést nyerhetünk a játék egyik utolsó fejezetének történetébe, ahol egy futárral élhetjük át a partraszállás élményét.
Hír 47
-
Több mint 13 millióan játszottak a Battlefield 1 bétájával
A széria új részének korai változatával többen játszottak mint a The Division, a Star Wars: Battlefront, vagy az Overwatch bétájával.
Hír 20
-
Szeptember 8-ig tart a Battlefield 1 nyílt bétája
Korábban már kiszivárgott, hogy meddig játszhatunk a játékkal, nemrég azonban hivatalosan is bejelentették a béta végét.
Hír 62
-
[Frissítve!] Szinte már túl jól néz ki a Battlefield 1
Az idei év legjobban várt FPS játékából most egy félórányi játékmenet videót nézhetünk meg.
Hír 65
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.