A Starship Troopers: Extermination tavaly november végén mutatkozott be, lényegében egy csapat alapú, 12 fős kooperatív akciójátéknak készül. A megjelenési dátumról eddig nem hallottunk semmi érdemlegeset, a minap azonban kiderült, hogy már ebben a hónapban befut a PC-re szánt alkotás early access kiadása. A tervek szerint 25 dollár/euró lesz az összeg amit ki kell fizetnünk érte, akik szeretnének egy kis rovar írtásban részt venni, azoknak érdemes lehet elgondolkozni a beszerzésén.
A korábban már látott egyik előzetes
A Starship Troopers: Extermination korai kiadása május 17-én érkezik PC-re, a végső változat megjelenési dátuma sajnos egyelőre még mindig nem ismert.