Az elmúlt hétvégén a szokásos éves konferencián a Tencent bejelentett egy teljesen új projektet, amely egy cyberpunk stílusú, nyílt világú FPS-nek készül. A SYN címet viselő alkotásról túl sok részletet nem kaptunk, mindössze egy techdemónak felfogható videót kaptunk belőle, amelyben a karakter-generálás kis részletébe tekinthetünk bele. Ebből többek között az is kiderül, hogy különböző implantátumokkal felturbózott háziállataink is lehetnek.
A SYN megjelenési dátuma még nem ismert, az viszont biztos, hogy PC mellett konzolokra is elérhető lesz, de a fejlesztők azt egyelőre nem árulták el, hogy milyen gépekre is gondolnak.