A vezető videójátékfejlesztő és kiadó, a Bandai Namco Entertainment Inc. bejelentette, hogy a DRAGON BALL: THE BREAKERS október 14-én jelenik meg. A játék elérhető lesz PlayStation 4, Xbox One és Nintendo Switch konzolokra, valamint PC-re, továbbá kompatibilis lesz PlayStation 5 és Xbox Series X|S konzolokon. Az előrendelés hamarosan elindul.
A DRAGON BALL XENOVERSE univerzumában játszódó DRAGON BALL: THE BREAKERS egy héttagú túlélőcsapatot állít kihívás elé, azzal, hogy szökjenek meg a Raider elől. A Raidernek, amely a franchise egyik legnagyobb főellensége, használnia kell majd a hatalmas erejét és az egyre erősödő evolúcióit, hogy levadássza és legyőzze a túlélőket.
A túlélők átlagos civilek, akik egy “Temporal Seam”-be kerültek, amely egy olyan helyre börtönözte be őket, ahol a tér és az idő nincsenek szinkronban. A túlélők fő feladata, hogy kijussanak a “Temporal Seam” csapdájából, felhasználva a különböző kütyüiket, melyek közül a legértékesebbek a Transphere-ek, amelyek a szuperharcosok lelkeit őrzik és különleges képességekkel és erőkkel ruházzák fel a használóikat.
Ezt a veszélyes környezetet a túlélők a Raiderrel osztják meg, az egyetlen remény, hogy használják a Szuperidőgépet, hogy kikerüljenek a Temporal Seam-ből, mielőtt az ellenségük megállíthatatlan lesz.
A zárt hálózati tesztre minden platformon sor kerül augusztus 6-án és 7-én. Regisztrálj az eseményre itt, hogy esélyed legyen a zárt hálózati teszthez való hozzáférésre. A ZHT alatt Frieza, a legutóbb bejelentett Raider, valamint Cell lesznek elérhetőek. Avatar, Oolong Survivor Skin és Bulma Survivor Skin szintén elérhetőek lesznek túlélőként.
A ZHT az alábbi időpontokban lesz játszható:
- Augusztus 6, szombat – 4:00 – 8:00-ig
- Augusztus 6, szombat – 14:00 – 18:00-ig
- Augusztus 6, szombat – 20:00 – 24:00-ig
- Augusztus 7, vasárnap – 4:00 – 8:00-ig
Később egy nyílt bétateszt is elérhető lesz.