A PES és a Fifa idén újra összecsap, azt még nem lehet tudni, hogy melyikük kerül ki győztesen a párviadalból, de az biztos, hogy a PC-s játékosok már meglehetősen kritikusan fogadják az EA által hegesztett Fifa játékokat. Nem csoda, hiszen ők évről-évre kevesebbet kapnak mint konzolos társaik, reméljük idén ez valamelyest kiegyenlítődik. Na, de picit elkalandoztunk a témától, most a PES került reflektorfénybe pár percig, lássuk a kamerás felvételeket.
Azóta történt
-
PES 2010: holnap érkezik a demó + részletes gépigény
A Fifa 10 után a rivális focis játékba is betekintést nyerhetünk néhány meccs erejéig.
Hír 10
Előzmények
-
PES 2010 - a színfalak mögött
Egy videó segítségével majd nyolc percen keresztül nyerhetünk betekintést a Konami PES-t fejlesztő részlegébe.
Hír 8
-
PES 2010 - lejárt a visszaszámlálás
Nemrégiben arról írtunk, hogy elindult a PES 2010 hivatalos oldala, és vele együtt egy visszaszámlálás is.
Hír 4
-
Pro Evolution Soccer 2010 - elindult a hivatalos honlap
Elindult a PES 2010 hivatalos honlapja, rajta egy mostanság közkedvelt visszaszámlálóval.
Hír 3
-
PES 2010 - videón a Fifa 10 ellenfele
Tegnap a néhány Fifa 10 kép igencsak megmozgatott benneteket a nézettségük alapján, ezért most itt a PES 2010 is.
Hír 10
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.
- GoodSpeed: ASUS ROG STRIX B650E-F GAMING WIFI - Power Connectors evolúció 21 év alatt
- Politika
- Synology NAS
- Fotók, videók mobillal
- Multimédiás / PC-s hangfalszettek (2.0, 2.1, 5.1)
- exHWSW - Értünk mindenhez IS
- Hisense LCD és LED TV-k
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Kínai, és egyéb olcsó órák topikja
- Marvel Snap
- További aktív témák...