Az Amazonnál készülő New World című MMORPG-t már többször elhalasztották, azonban a minap végre megjelent a PC-re fejlesztett játék végső kiadása. Ahogy ilyen esetekben lenni szokott, a fejlesztők egy launch trailerrel készültek, ezt ti is megnézhetitek lentebb. Az MMO játékra egyébként hatalmas az érdeklődés, volt olyan időpont, amikor egyszerre több mint 707 ezren voltak belépve a programba. (A hír írásának pillanatában is több mint 370 ezren játszanak vele) Sajnos a rengeteg játékos miatt sok olyan felhasználó akadt, akiknek a belépés sem sikerült, hiszen akár órákig várakozniuk kellett. (Jelenleg is akadozik az elérés)
Premier előzetest kapott a New World című MMORPG (PC)
A tegnapi naptól elérhető végre a sokak által várt játék, amelyre hatalmas volt az érdeklődés a megjelenés napján.
- Írta: oriic
- Forrás: GAMEPOD.hu
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.