Tavaly októberben jött a hír, hogy több új Silent Hill projekt is készül a háttérben, ezek között pedig helyet kapott a Silent Hill 2 Remake is, amelyet a Bloober Team fejleszt. (nekik köszönhetjük a The Mediumot). Sajnálatos módon azóta konkrétan semmilyen hivatalos részletet nem kaptunk a programról, aminek köszönhetően egyesek már találgatni kezdtek arról, hogy gond van a fejlesztéssel, sőt akár el is kaszálhatták a projektet. A fejlesztők mostanra döntöttek úgy, hogy kiadnak egy nyilatkozatot, amely lentebb látható. Ebben lényegében arról írnak, hogy jól haladnak a Silent Hill 2 felújításával, azonban a hírek hiányának az oka nem más mint a Konami. A csapat szeretne több részletet megosztani, azonban a kiadóval kötött szerződésük miatt ezt nem tehetik meg.
— Bloober Team (@BlooberTeam) November 26, 2023