Továbbra is népszerű a Dead Cells

A Motion Twin még májusban jelentette be, hogy a metroidvania-roguelike alkotásuk a Dead Cells több mint 2 millió példányban kelt el, azonban az érdeklődés azót sem csillapodott a játék iránt. A minap érkezett a friss jelentés, hogy már túl vannak a 2,4 millió eladott darabszámon és ez az adat továbbra is napról napra gyorsan növekszik. Meglepő módon a Nintendo Switch kiadás extrán nagy érdeklődést tudhat maga mögött, a fejlesztők állítása szerint "őrült" sokan veszik meg a játékukat erre a platformra.

A csapat természetesen nem pihen, a Dead Cells az elkövetkező hónapokban számos frissítésen és javításon esik át, miközben azért a jövőre is gondol a Motion Twin, hiszen lassan de biztosan elkezdtek dolgozni a következő projektjükön. Jelenleg még csak a prototípusok készülnek, az elmondások szerint legkorábban 2-3 év múlva érheti el az új alkotásuk az Early Access verziót.

Előzmények

  • iOS rendszerekre is megjelent a Dead Cells

    Később várható az Android változat is, de erről egyelőre nem árultak el részleteket a készítők.

  • Dead Cells - Túl a 2 millión

    Újabb mérföldkőhöz ért a játék, ennek köszönhetően ingyen DLC-vel leptek meg minket a fejlesztők.

  • Dead Cells - Túl az 1 millión

    Érdekesség, hogy a legtöbb példányt PC-re adták el, majd ezt követi a Switch kiadás és végül az Xbox One, PlayStation 4 páros.

  • Dead Cells teszt

    Műfajok keveréke, némi fekete humor és kőkemény játékmenet került a nyár egyik legkellemesebb indie meglepetésébe, ez a furcsa ötvözet ugyanis meglepően jól működik.