Alig néhány nappal ezelőtt ért véget a Trials Rising nyílt tesztje, amely a visszajelzések alapján kifejezetten jól sikerült, így minden bizonnyal sokan várták megjelenést, amely a mai napon esedékes. Ahogy más alkotásoknál is szokás, a premierrel együtt megérkeztek az első tesztek is, amelyek alapján elmondható, hogy a rajongóknak érdemes volt várniuk az új részt.
Azóta történt
-
Trials Rising teszt
Az év egyik legjobb motoros játékát tette le az asztalra a RedLynx, a műfaj már két évtizede zseniális, a megvalósítás pedig részről részre egyre jobb.
Teszt 4
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
- Fűnyíró topik
- HBO Max & OD topic
- Politika
- Építő/felújító topik
- iPad topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- gban: Ingyen kellene, de tegnapra
- Samsung Galaxy Z Fold5 - toldozás-foldozás
- Fejhallgató erősítő és DAC topik
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- További aktív témák...