Doug Lombardi, a Valve egyik fejese egy Eurogamer-nek adott interjújában elmondta, hogy azért volt olyan rövid a Portal első része, mert az valójában csak egy próba volt, hogy miképpen fogadják a játékosok az ötletet.
"A Portal első része elég rövid, mivel ez valójában csak egy próba volt" - nyilatkozta Doug Lombardi a magazinnak. - "Összeraktuk az Episode 2-vel és a Team Fortress 2-vel, melyek elég felismerhető és biztos játékok. És itt volt ez a Portal dolog, amiről nem tudhattuk, hogy a játékosok miként fogadják majd, annak ellenére sem, hogy szerintünk nagyszerű ötlet volt."
"Tehát előkerült az "Orange Box" biztonságából a játék, és az eredmény vadabb volt, mint amit valaha is elképzeltünk." - ezzel a Portal 2007-es megjelenése után kialakult kultuszra utalt. - "Tudtuk, hogy dupláznunk kell, és többet adnunk a játékból. A Portal csak egy teszt volt. A Portal 2 lesz az igazi játék."
GlaDOS természetesen ismét jelen lesz a programban, és nem mint szövetséges, hanem mint ellenfél. Chell is visszatér, így természetesen vele már játszhatunk is majd. A Portal 2 története az első után több száz évvel zajlik, a kissé már romos, de ismert komplexumban.
Egyes források szerint a Valve több időt, pénzt, és erőfeszítéseket szán a mostani project-re. Azt beszélik, hogy az első részen dolgozott csapat létszámát 8-ról 28 főre emelték, és az önálló, teljes árú játékként megjelenő Portal 2 fejlesztésével több kockázatot is vállalnak majd. Meglátjuk, mi sül ki belőle.