Kezdjük talán a legfontosabb résszel: már nem is olyan sokan emlékeznek a 20/40 fős raidelésekre, hiszen a Burning Crusade 10 és 25 fős tartalmakat kínált: a hatalmas csapattal nem rendelkező guildek most örülhetnek, az új kiegszítőben ugyanis minden raidinstance rendelkezik majd 10- és 25-fős változattal is. A kis változatok nyilván szerényebb jutalmakkal kecsegtetnek majd - cserébe minden tartalmat láthatnak azok is, akiknek erre eddig nem volt lehetőségük.
Az új kiegésztő területe egy kategóriával nagyobb, mint Outland - az első beszámolók alapján viszont mindezt nem kietlen területekkel érték el - a változatosság tehát mindenütt jelen lesz. Az utazás valamivel gyorsabb lesz, a 100% feletti sebességű hátasok bevezetésével - amelyekkel egy utast is szállíthatunk, a tulajdonosukon felül. Végezetül a Death Knigh kaszt került komolyabb bemutatásra: az irányítható ghoul-okkal, mérgezésekkel operáló kaszt különböző rúnák energiáját használja majd (ami a mana/rage/energy helyén lesz látható), és 55-ös szinten kezdi majd halálos pályafutását. A bővebb információkkal még várnunk kell, de lényeges, hogy a warriorhoz hasonlóan a DK is három különféle "stance"-el bír majd, amelyek itt presence névre hallgatnak majd.
WoW: Wrath of the Lich King infók
- Írta: Gamer365
- Forrás: GAMEPOD.hu
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.