Újra a víz alatt

2007-ben a BioShock túlzás nélkül forradalmat jelentett a videojátékok világában. Amikor először elhangzottak Andrew Ryan szavai, és megpillantottuk Rapture teljesen valószínűtlen, víz alatti városát, akkor a képernyő elé lettünk szegezve, és olyan kaland vette kezdetét, ami a mai napig érezteti hatását. A játék olyan produkcióknak szolgált stílusmintaként, mint a legutóbbi Thief, a Dishonored vagy a We Happy Few, játékmenete és történetmesélési technikái játékok egy egész generációját alapozta meg.

Ha már úgyis a „remasterek”, újra kiadások korát éljük, akkor valahol logikus, hogy a BioShock sorozat is újra megjelent, de a fejlesztők szerencsére kaptak elég időt arra, hogy tisztességes legyen a végeredmény, ne csak egy gyors pénzlehúzás a játékosokról. A gyűjtemény tartalmazza mindhárom játékot (BioShock, BioShock 2 és BioShock: Infinite), a hozzájuk kiadott összes egyjátékos DLC-t, feljavították a grafikát, és mindez most már konzolokon is 1080p felbontásban, 60 fps képfrissítéssel fut. A csomag ennek ellenére nem tökéletes.

Az első BioShock játék immár kilenc éves, de döbbenetes, hogy mennyire jól öregedett. Főhősünk, aki egyszerűen csak Jack néven fut, egy repülőgép-szerencsétlenség után az óceánban találja magát, egy világítótorony közelében. Legnagyobb megdöbbenésére innen csak lefelé vezet az út, mármint szó szerint: egy mini tengeralattjáróval ereszkedik le Rapture titkos városába, ahol szörnyű dolgok történtek. A kaland meghatározó volt mindenki számára, aki játszott vele, és köszönhetően a felújításnak, még ma is simán megállja a helyét a modern FPS-ek között.

A játék nagyfelbontású, új textúrákat kapott, új speciális effekteket, és néhány helyen a bevilágításon is változtattak a renovációt végző Blind Squirrel Games munkatársai. A változás nem drasztikus, de pont annyit javít a látványon, hogy az még mai szemmel is szépnek hasson. Persze, látszik azért, hogy ez egy régi játék, de a képminőség, illetve az eredeti hangulat és dizájn annyira erős, hogy még ennyi idő után is rá lehet csodálkozni. A felbontás fix, a képfrissítés pedig csak a legnagyobb harcok közben esik 60 fps alá, de nem olyan mértékben, hogy észrevehető legyen. Összességében ez egy rendkívül erős, jó minőségű felújítás, mérce lehetne mindenki más számára is.

A BioShock 2 mindig is a széria fekete báránya volt. A játék, ami beleesett a folytatások szinte elkerülhetetlen csapdájába, hiszen önmagában egy nagyon jó játék, de mivel a helyszín és a játékmenet többé-kevésbé ugyanaz, sosem üthetett akkorát, mint az eredeti. Még akkor sem, ha a cselekményt jelentősen megcsavarták, ebben a részben ugyanis mi egy Big Daddy-t alakítunk. Új ellenségként feltűnik a Big Sister, a történet pedig Rapture eddig nem látott részein játszódik – kimehetünk például a tengerfenékre is.

Újra a felhők felett

A második rész hasonló módon lett felújítva, mint az első, de érezhetően nem akkora műgonddal. A technikai paraméterek változatlanok, de több helyen láthatunk gyengébben kidolgozott, elnagyolt textúrákat, illetve főleg a nyitottabb tengerfenéken gyenge, idejétmúlt effekteket. Ironikus módon a BioShock 2 így továbbra is az első rész árnyékában kénytelen létezni – a folytatás, ami nem lehetett olyan jó, mint elődje.

Ken Levine és az Irrational Games 2013-as mesterműve, a BioShock: Infinite is kissé furcsán lett „felújítva”, ebben az esetben az idézőjel sem véletlen. Az történt ugyanis, hogy a konzolosok gyakorlatilag a PC verziót kapták meg, ami az eredeti változatoknál jobban néz ki (sőt mi több, gyönyörű), de nélkülöz bármiféle extrát, és a menüképernyők, valamint a HUD is nagyon furcsán mutat a tévé képernyőjén az apró feliratokkal és ikonokkal. Erre azért odafigyelhettek volna, kicsit tényleg olyan, mintha valami nem odaillő verzióval játszanánk konzolon. Ettől függetlenül az Infinite elképesztően szép játék a mai napig, ellenben itt tapasztalhatók a legdurvább teljesítménybeli problémák is: képtörés, tizedmásodperces akadások és csúnya beszaggatások, még ha csak néhány pillanat erejéig is. Technikai szakértők az Unreal Engine kiforratlanságát okolják ezekért, én azért remélem, sikerül egy frissítéssel kiküszöbölni ezeket a szépséghibákat.

Bár a három játék, és a hozzájuk csapott összes DLC nagyon jól mutat, a csomagra mégsem lehet azt mondani, hogy teljes vagy tökéletes lenne. A BioShock 2-ből például kimaradt a multiplayer mód, amit lehetett szeretni vagy nem szeretni, de mégiscsak része volt az eredetinek. A kisebb technikai zűrök mellett pedig nagyobb hiányosság, hogy az extrák elosztása is kiegyensúlyozatlan. Pontosabban csak az első rész kapott jelentős extrákat (komplett dokumentumfilm a játék készítéséről, interaktív 3D-s múzeum a kivágott karakter modellekkel), a másik két játékról semmi nincs, még kisfilmek vagy trailerek sem. Pedig szívesen megnéznénk, hogyan készült az Infinite, és jó lett volna hosszabban belesni a sorozat kulisszái mögé.

A BioShock: The Collection egyértelműen a jobb „remasterek” és gyűjtemények közé való. Egy játék áráért három örök érvényű klasszikus kapunk olyan minőségben, aminél aligha lesz jobb, a kisebb technikai gondok pedig egyrészt nem súlyosan zavaróak, másrészt frissítésekkel még javíthatnak rajta. Érezhető, hogy erre tényleg rászánták az időt, jobban néznek ki és jobban futnak a játékok, mint valaha. Az viszont mindenképp kár, hogy nincs még több extra, és hogy a „gyűjtemény” tulajdonképpen csak a három játékot jelenti külön-külön a merevlemezen, nem sikerült őket egy egységes csomagba összefogni. Ettől függetlenül, aki ismeri és szereti ezt a sorozatot, annak feltétlenül ajánlott vétel, aki pedig még csak most ismerkedne vele, ennél jobb lehetősége még sosem volt rá.

Pro:

• Három játék és az összes DLC egy áráért;
• Tűéles kép, tükörsima képfrissítés;
• A felújított grafika remekül mutat;
• BioShock extrák.

Kontra:

• A felújítás mértéke játékonként változó;
• Technikai gondok az Infinite-nél;
• Valódi extrákat csak az első rész kapott.

80

dreampage