A visszatérés
A Dark Souls 2 fejlesztői hűek maradtak önmagukhoz. A játékhoz érkezett első letölthető tartalom ugyanis pontosan ugyanolyan kemény és élvezetes, mint amilyen az alapjáték is volt. A hibákat, a könnyelműséget, az oktalanságot azonnal kegyetlenül megtorolja, de mivel fix szabályok szerint játszik, továbbra is megtanulható, kitapasztalható, legyőzhető minden halálos csapdája, brutális szörnyetege, gigantikus főellenfele.
Ennek a gigantikus várnak a mélyén lapul az áhított kincs. [+]
A Crown of the Sunken King a három, egymáshoz lazán kapcsolódó DLC közül az első (a következők augusztus, illetve szeptember utolsó hetében érkeznek), a célunk pedig Vengarl király réges-rég elveszett koronájának megtalálása lesz. A kincs természetesen nem porosan fekszik valami múzeum vitrinjében, nem, természetesen egy sárkányfattyakkal, élőholtakkal és egyéb, beazonosíthatatlan bestiákkal teli romváros legmélyén tudjuk azt kicsavarni egy hatalmas monstrum karmai közül.
Minden barlang új veszélyeket és új csodákat rejt. [+]
No persze míg idáig eljutunk, bőven lesz dolgunk – már rögtön azzal is, hogy hogyan is keveredünk el ebbe a városba, Shulva romjai közé. A játék ezt ugyanis nem köti az orrunkra, csak egy homályos célzást kap a játékos, amennyiben alaposan megnézi a DLC-vel a táskájába csempészendő új tárgyat. Én segítenék mindenkinek: a Black Gulch legmélyén találjuk a teleportkaput, egy főellenség mögötti teremben. Természetesen, ha már elhagytad ezt a részt a játékban, ha a Rottent már kinyiffantottad, mindössze egy utazásba kerül a dolog – ha azonban nem tartasz még itt, mert teszem azt hozzám hasonlóan a New Game+ játékmódnak még csak az elején tartasz, akkor bizony órákba is beletelhet, mire nekiállhatsz a korona utáni kutatásnak. Persze megvan ennek is a hangulata, mindazonáltal van olyan ismerősöm, aki minderre csak a DLC letöltése után döbbent rá, és nem vállalta be a nagyjából tíz órányi kőkemény küzdelmet NG+ fokozaton, és dühösen, a From Software-t szidva színtiszta veszteségnek könyvelte el a DLC árát. (Ha esetleg az első végigjátszásban vagy, akkor is érdemes várni a végjátékig, mert az új területek pokoli nehezek egy felkészületlen karakter számára.)
Természetesen "kedves" online társaink itt is megszállhatják játékunkat. [+]
Amennyiben sikerült átjutnunk az új világba, hamar eltűnik ez a keserűség, mert a fejlesztők nem igénytelenkedték el a dolgot: a három új zónában csak új ellenfeleket találunk, és persze új fegyverek, páncélok, varázslatok is vannak dögivel, csak legyen türelmed megtalálni mindet. Merthogy a DLC helyszínei meglehetősen keszekuszák lettek, millió elágazással, lifttel, híddal, peremmel – ember legyen a talpán, aki egyhamar kiigazodik a térképen. Tovább növeli a mozgási (és eltévedési) lehetőségeket az is, hogy az első zónában kéken ragyogó oszlopok megütésével egész házakat mozgathatunk meg. Néhol erre a továbbjutás miatt van szükség, máshol egyszerűen kincsre lelhetünk így, vagy éppen íjászok elé rakhatunk ezzel akadályokat; azt azonban mindenképp tartsuk észben, hogy természetesen egy-egy ilyen manőver néha csak az ellenfeleknek ad új lehetőséget a támadásra.
Ha karakterünk nem kellőképp erős, a DLC területei igen hamar feladásra fognak kényszeríteni. [+]
A második zóna már a város legmélyét mutatja be, ahol nincs lehetőség ilyen nagymértékű terep-átalakításra, cserében viszont megjelennek a sokszor csak nyílvesszővel aktiválható nyomógombok. Hiába nyírsz ki mindenkit egy területen, továbbjutni csak akkor fogsz, ha minden kaput kinyitsz – és ehhez bizony olykor a plafonon levő, vagy csak egy falban tátongó lyukon keresztül meglőhető kapcsolók megkeresése szükséges. Az igazán trükkös helyre rejtett gombokra persze csak az opcionális kincsek begyűjtésekor lehet szükség, de hát a kalandor már csak olyan, hogy igyekszik mindent felkutatni.
Itt halnod kell
Életünket természetesen rengeteg bestia keseríti meg, amelyeket ráadásul direkt úgy alkottak meg, hogy minden beidegződésünk, alapjátékon csiszolt taktikánk azonnali és brutális kudarcot eredményezzen. Az egy dolog, hogy rengeteg lény próbál mérgezni, de ezúttal paralízist okozó szobrokkal is fogunk találkozni. Noha a két főellenség is kőkemény kihívást nyújt (nem véletlenül kínál mindegyik két gépi társat is, ha esetleg nem lenne online segítő a környéken), nekem a legtöbb gondot mégiscsak a láthatatlan őrök okozták, akik a fizikai sebzésre immúnisak, ráadásul eszelős mennyiségű életerővel rendelkeznek. Igen sokáig tartott rájönnöm, hogy milyen módon is lehet ellenük felvenni a küzdelmet: a vörösen füstölgő tárgyak adják erejüket, csata előtt ezeket kell szétzúzni!
Ne feledjétek: a fantomok ellen a küzdelmet oktalanság szemtől szemben felvenni! [+]
Mivel ezúttal a játékhoz érkező extra tartalom három különálló részletben érkezik, természetesen a játékidő sem lehet annyi, mint az első rész zseniális kiegészítőjénél, az Artorias of the Abyss-nál. A három új zóna felderítése, a főellenfelek kinyírása, és a korona megszerzése közel hat órámba került, és bizony sokkal hosszabb lett volna a szenvedés, ha nem tudok megidézni abszolút profi társakat, akik elvittek a rejtett tábortüzekhez és persze segítettek a legnehezebb küzdelmekben is. És csak a korona megszerzését követően vettem észre, hogy egy parányi rejtett terület is van, egy csoportnyi opcionális főellenséggel, no meg bőven vannak még olyan szakaszok is, ahol felderítés helyett egyszerűen átfutottam, szóval a nyolc-tíz órás játékidő gyakorlatilag garantált.
Az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni a kiegészítővel szemben talán az, hogy az egész ugyanabban a szürke árnyalatú földalatti birodalomban kapott helyet. Szürke romok, szürke járatok, szürke arénák, szürke szobák; még az ellenfelek nagy része is szürkés színt kapott. Persze vannak itt is jól megtervezett helyszínek (élükön az első főellenség gyönyörű fészkével), de közel sem olyan gyakran, mint az alapjátékban. És vessük ezt össze azzal, hogy igen könnyű eltévedni, és egy idő után meg nem olyan jó móka a századik ugyanolyan járatban keresgélni, hogy melyikben is tudunk visszaevickélni hullánkhoz.
Szerencsére az ember azért pár óra alatt kitanulja a dolgokat, és bár talán kicsivel több idő kell hozzá, ugyanúgy kiismeri a térkép minden zegét-zugát, mint ahogy az az alapjáték esetében is történt. És ez a folyamat minden tekintetben végigmegy: rájövünk az ellenfelek kijátszásának legjobb módjára, megtanuljuk, hogy melyik varázslatot és fegyvert éri meg bekészíteni, hogy hol éri meg pajzzsal védekezni, és hol hasznosabb inkább a kitérés, kit lehet lelökni a szakadékba, és ki az, akivel érdemesebb messziről felvenni a harcot. Egyszóval újraélhetjük a Dark Souls 2 legjobb élményét, ahogy az eleinte lehetetlennek tűnő kihívásokhoz felnövünk; persze karakterünk is fejlődik, de sokkal fontosabb az, amit mi, játékosok lépünk előre. Ez az, amit oly kevés játék tud a Souls-sorozat mellett, és ez az, amit sikerült átmenteni ebbe a kiegészítőbe is.
| Értékelés | |
| 10 | Játékmenet: Minden más játékhoz képest szinte értelmetlenül keménynek tűnhet a Dark Souls 2, de minél többet játszol vele, annál inkább kiderül, hogy ilyen fair programmal ritkán találkozol. Ez a DLC-re, és annak új trükkjeire is igaz. |
| 8 | Hangulat: A helyszínek sajnos nem olyan változatosak és csak ritkán olyan emlékezetesek, mint a Dark Souls 2-ben - de a sötét, komor, kilátástalan hangulat így is átjön. |
| 7 | Grafika: A szürke legalább ötven árnyalata, néha egy kis barnával vagy fakókékkel, -zölddel megbolondítva. Néhol lenyűgöző, néhol idegesítően egyhangú. |
| 9 | Hangok: Az alapjáték minimalista megközelítése itt is fantasztikusan működik, fejhallgatóval pedig még inkább átjönnek az idegen, fenyegető, vérfagyasztó morgások és üvöltések. |
| 8 |
Összességében: |
