Mióta a rendkívül nagy várakozás övezte Resident Evil 5 demoja elérhetővé vált XB Live-on, az internetet elözönlötték a játékosok által írt vélemények, különös tekintettel a játék irányítására. Sokan bizonyára már sejtik, miről lehet szó - igen, arra próbálok utalni, mennyire megosztja a közönséget a játék egyik jellegzetessége, miszerint csak álló helyzetben lehet lőni. Jó páran ragaszkodnak ehhez a RE széria hagyományai miatt, viszont a napjainkban rendkívül sikeres akciójáték zsánerben unikumnak számít a Capcom megoldása. Ezzel szerencsére ők maguk is tisztában vannak, és miután nem szeretnék, ha emiatt bárki is elfordulna a franchise legújabb darabjától, bejelentették, hogy rendelkezésünkre áll majd egy alternatív irányítási mód, melynek hála a kevésbé megfontolt "run & gun" stílus elkötelezett hívei is magukra találhatnak majd. A taktikusabb játékmenetet, nagyobb kihívást kedvelők nyilván nem ezt fogják preferálni, de mint az jól látható, a konzolgyártók és a játékfejlesztők a Wii óta fokozott figyelmet fordítanak a casual rétegre, az alkalmi játékos meg ugye inkább csak megy, azt' lő...
Azóta történt
-
A Resident Evil 5 és a rasszizmus
Afrika, őslakosok, nomeg egy fehér főhős, aki írtja őket. Ejnye.
Teszt 20
Percről percre
ph Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót.
it Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
ma A Pura 70 Ultra a DxOMarknál tarolt.
- Viccrovat
- Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
- Star Trek Online -=MMORPG=-
- Nem indul és mi a baja a gépemnek topik
- LG C4 tévé, a népszerű OLED-sorozat legfrissebb tagja
- Ukrajnai háború
- Házimozi belépő szinten
- EA Sports WRC '23
- DIGI kábel TV
- bambano: Bambanő háza tája
- További aktív témák...