Egy furcsa utazás története

Egy ideje visszatérő vita a játékosok körében, hogy pontosan mi számít játéknak, mennyi interakció, mennyi szabadság kell ahhoz, hogy egyáltalán játékmenetről beszélhessünk. Az utóbbi években ugyanis elszaporodtak a minimális közreműködést igénylő látvány-játékok, interaktív történetek, filmszerű alkotások, amik nehezen skatulyázhatók be egyik vagy másik kategóriába. Vajon pár gombnyomogatástól játék lesz-e valami, vagy nevezzük inkább interaktív művészetnek, aminek értéke egy konzolon erősen megkérdőjelezhető?

Az olasz Santa Ragione csapata aztán tényleg magas labdát adott ehhez a témához. Új „játékuk”, a Wheels of Aurelia ugyanis rendelkezik azokkal a kvalitásokkal, amik egy indie videojátékhoz szükségesek (újrajátszhatóság, hangulat, interaktivitás), ugyanakkor nehéz konkrét videojátéknak nevezni, mert ha akarjuk, még a kontrollerhez se kell érnünk a végigjátszásához. Úgy értem, konkrétan ez a helyzet: achievement jár érte, ha hozzá sem nyúlunk az irányítóhoz a játék végéig. Na, most akkor ez vajon micsoda? Leginkább úgy lehetne jellemezni: egy érdekes koncepció.

A játék (nevezzük így, mert technikailag mégiscsak egy PC, Xbox One, PS4 játékról beszélünk) története dióhéjban annyi, hogy 1978-ban járunk, Olaszországban, ahol egy erősen lázadó stílusú hölgy, Lella Észak felé indul, hogy eljusson Franciaországba. Útközben megismerkedik egy másik nővel, akit magával visz az útra – és itt kezdődik a kaland, ami választásainktól függően 16 eltérő befejezésben érhet véget. Hogy hogyan alakul Lella és Olga kapcsolata (itt hagyományos barátságról beszélünk elsősorban, mielőtt valaki másra gondolna), illetve hogyan alakul az ő, valamint az út mellett ácsorgó stopposok élete, az a beszélgetésekről, és választott útvonalunktól függ.

Egy egyszerű autóút sokféleképp alakulhat. Furcsa útitársak, bizarr alakok, rejtélyes stopposok, de az is lehet, hogy illegális autóversenybe vagy bankrablásba keveredünk út közben. Ha valamit, a Wheels of Aurelia ezt nagyon jól csinálja. Minél többet játszunk vele, annál többet mutat a szereplőkből, a háttértörténetből, miközben afféle korrajzot is elénk skiccel. A ’70-es évek végi Olaszország nyüzsgő vidék volt, terrorizmussal, feminista mozgalmakkal, politikai viharokkal, és ezek mind-mind előjönnek a beszélgetések során, más egyéb felnőtt témákkal együtt. Éppen ezért a játék mondanivalója nem ajánlható mindenkinek – nyitott és érett gondolkodást követel meg, különben még annyi értéket sem kapunk vissza belőle, amennyit fizettünk érte.

Játék vagy sem?

Mindez szép és jó, nagyon érdekes, de hol van itt a játék? Hát ez az. Technikai értelemben mi irányítjuk az autót, amivel épp úton vagyunk, illetve a beszélgetéseket is, de mindkettő opcionális. Ha nem nyúlunk a „kormányhoz” (vagyis a bal karhoz), akkor az autó magától kanyarog Olaszország útjain, ha pedig a beszélgetéseket nem vezéreljük, akkor főhősünk némasága is jelzés lesz az útitársak számára. Ahhoz persze, hogy mind a tizenhat befejezést lássuk (pontosabban elolvassuk), minden eshetőségen végig kell mennünk. Minden útvonalat be kell járni, mindenkivel a megfelelő módon kell beszélni, és végső soron ez adja a játék szavatosságát. Egy végigjátszás nem tart tovább 15-20 percnél, de minél többször veselkedünk neki, annál többet tudunk meg erről az érdekes történetről.

A fejlesztők igyekeztek korhűen stílusosak lenni, amikor a játékot tervezték, és ez sikerült is nekik. A grafika, bár jóindulattal is csak sematikusnak nevezhető, jól adja vissza a kor hangulatát, megfelelő típusú autókkal, változatos tájakkal, szép pasztellszínekkel, és stílusosan megrajzolt karakterekkel. Ugyancsak dicséret illeti őket, mert bár szinkron nincs, a beszélgetések jól megírt mondatokból, érdekes gondolatokból állnak (ismét hangsúlyozandó, hogy ehhez felnőtt fej szükséges), az élményt pedig visszafogott, de remek korabeli olasz zenék egészítik ki. Ez az egyszerűség a játékmenetben is visszaköszön: a bal karral kormányzunk, a jobb karral (vagy az X-szel) válthatunk a válaszok között, a jobb ravasszal pedig gázt adhatunk, ha sietünk, versenyzünk, vagy csak nem akarunk megállni a stopposoknak. Vagy hozzá se kell nyúlni a kontrollerhez, persze, az is egy megoldás…

Érdekes egy jószág lett a Wheels of Aurelia. Egy nagyon stílusos, érdekes, egyedi koncepció remek korrajzzal és jó gondolatokkal, de tényleg csak azoknak ajánlható jó szívvel, akik teljesek nyitottak egy behatárolhatatlan interaktív élményre. Angoltudás természetesen szükséges a párbeszédek miatt. Játékként már nem állja meg ennyire jól a helyét. Túl rövid, túl kevés az elágazás, túl hamar ismétlődnek a szövegek, jobban is ki lehetett volna bontani ezt az alapötletet. Bár nem kerül sokba (Xbox One-on csak kétezer forint), vásárlása így is nagyon meggondolandó.

Pro:

• Érdekes szereplők, jó párbeszédek;
• sokszor végigjátszható;
• stílusos látványvilág.

Kontra:

• Nincs szinkron;
• könnyen ismétlődnek ugyanazok a szövegek;
• játékmenetről alig beszélhetünk benne.

60

dreampage