üzenetek

hozzászólások


woros
(őstag)

Köszönöm ezt a kis leírást, így még izgatottabban fogok nekiállni. :)


hegegabi80
(őstag)

Ez nagyon jó hír. Most tolom az első részt, abból is már az utolsó epizódot. Nagyon el lett találva a játék, az elején kicsit furi volt nekem, majdnem abba is hagytam, de szerencsére nem így tettem.
Tuti végigtolom ezt a második (előzmény) részt is, remélem minél hamarabb lesz hozzá magyarosítás is.

[ Szerkesztve ]


Xarina
(fanatikus tag)

Koszonom a tesztet. Feltem tole, hogy elcseszik a sztorit. Kar, hogy rovid lett.

[ Szerkesztve ]


v_tomy
(senior tag)

Örülök, hogy mindenki dícséri a játékot, bevallom, én nagyon szkeptikus lettem, amikor kiderült, hogy másik csapat készíti. De ezek szerint akkor jó kezekben van Chloe. :)

Viszont nem kéne már most leírni olyat, hogy tökéletes előzmény. Ez csak az EP1 volt. Habár ez alapján minden okunk megvan bizakodni a folytatást illetően, végső konklúziót majd csak az utolsó rész megjelenése után lenne szabad levonni.


[Prolixus]
(PH! addikt)

Hol van Ashly Burch? :( :(((


TBT
(őstag)

Aloy-t szinkronizálja a novemberben megjelenő Horizon Zero Dawn DLC-ben. Sony többet fizetett, mint a Square Enix. :DDD


Gery9112
(senior tag)

Elvileg sztrájk miatt nem szinkronizálja (vagy az van, amit mondtak előttem, hogy máshol több pénzt kapott :DDD vagy pedig a Guerrilla Games az alapjáték elkészültekor már felvette a DLC hanganyagait és így még azelőtt végeztek a munkálatokkal mielőtt sztrájkoltak volna a színészek.)


Mister_X
(PH! nagyúr)
Blog

Tudtommal nem a színészek, hanem az ügynökségük sztájkol. Ashly imádta a szerepét Chloe-val, ha ez egy laikusnak nem jön át az eredeti Life is Strange-ből, az süket.


[Prolixus]
(PH! addikt)

Írják is a hírben, hogy a Sceen Actors Guild iránti szolidaritásból, aminek Ashly is tagja...

Na nem baj, nincs Ashly --> nincs vétel, ilyen egyszerű a részemről a történet.


Baltazár123
(kvázi-tag)

Hihetetlen ez az időzítés, mert már jó régen megvettem akciósan az egész csomagot, de nem álltam neki. Pont most hétvégén nekiálltam a gyerekekkel, legalább tanulnak egy kis angolt is. Fordítottam nekik és tök jó, hogy vissza lehet forgatni, ha nem értettek valamit. Így lassan haladunk, a második epizódot éppen elkezdtük, az üveggyűjtésnél vagyunk. Nagyon szórakoztató az egész, akár több ember is játszhatja, aztán lehet veszekedni, hogy ki mit látott a jövőbelátó küldetés során például, de ez hozzá tartozik. El nem tudtam volna képzelni, hogy egy ilyen játék is mennyire érdekes és szórakoztató. Várom a folytatást nagyon, pedig még ezt se fejeztem be.

[ Szerkesztve ]


Mister_X
(PH! nagyúr)
Blog

Te tudod (pontosabban nem), hogy miről maradsz le.


[Prolixus]
(PH! addikt)

Nem mondtam, hogy játszani sem fogom. Köhh. De ha nem voltak képesek várni rá, akkor tőlem se várjanak pénzt, ennyi. Lecserélni egy fantasztikusan jó szinkronost egy főszereplőnél, akinek a hangja (nálam) hozzánőtt a karakterhez, "nem maradhat büntetlenül".


Mister_X
(PH! nagyúr)
Blog

Aha. Már "értek" mindent (és inkább nem minősítem).

Én ettől függetlenül nem fogom egy idióta kiadói döntés miatt elítélni 20-30 (ha nem több) ember munkáját - és a végeredmény jó(nak fog ígérkezni), innentől én igennel szavazok a pénzemmel.

Sajnálom én is, hogy nem Ashly lett Chloe hangja, de ez olyan, mint egy-egy idióta miatt diszkriminálni egy nagyobb közösséget.


[Prolixus]
(PH! addikt)

Elítélni én sem ítélem el X ember munkáját, ez nagy különbség. És én is a pénztárcámmal szavazok, pont az ilyen idióta kiadói döntések ellen szavazok így, máshogy ugyanis nem tudok tiltakozni az ilyen f@szságok ellen.


W.Wilson
(tag)

Bedurciztál? Idd meg a kakaódat, hátha lenyugodsz.

(#12)
Mire várjanak? Nem zavar, hogy még mindig tart a sztrájk?

[ Szerkesztve ]


[Prolixus]
(PH! addikt)

Be. Kb azóta, amióta tudom, hogy le lett váltva. És ez hónapokkal ezelőtt volt...A primitív, arrogáns megjegyzéseiddel meg máshol kopogtass légy szíves. Fog menni?

"Mire várjanak? Nem zavar, hogy még mindig tart a sztrájk?"

Na ja. Hálistennek azóta is minden guild tag (legalábbis azok akik szolidaritást vállaltak) szünetelteti a munkát. Hálistennek Ashly-nek sincs azóta új szinkron munkája porondon. Ja hogy de... :U Nemtom mi a helyzet a sztrájkkal, de senkit nem érdekel kb már a sztrájk, és kb ezt előre is lehetett tudni, hogy ha elhúzódik, nem fognak "jóistentudjameddig" lemondani a színészek a munkákról, csak mert a guild sztrájkol. Már ha egyáltalán tényleg ez volt a kimaradás valódi oka...

Mindegy, én a részemről zárom a témát, mindenki úgy szavaz a pénztárcájával ahogy akar. Nekem olyan meghatározó volt a Chloe-Ashly kombináció, hogy köszönöm, nem fizetek olyan játékért, amiben van Chloe, de Ashly nincs. (ráadásul az előzetesek alapján atomfos az új szinkronos csaj, úgyhogy nem is értem a tesztben mire fel írnak jó szinkronról, anélkül, hogy a színésznőcserét egyáltalán megjegyeznék, de ez nyilván már az én egyéni szocproblémám)

[ Szerkesztve ]


GhanBuri Ghan
(senior tag)

Jellemző, hogy aki torrentezi a játékokat, mindig meg tudja ideologizálni, hogy voltaképpen miért helyes az, amit csinál...

Egyébként Chloe új hangja, Rhianna DeVries is tökéletes munkát végzett, nem igazán lehet észrevenni a cserét.


W.Wilson
(tag)

Sorry, de egy ilyen óvodás hisztire csak így tudok reagálni.

A sztrájk eleve nem minden kiadó ellen szólt, ráadásul közben meg is állapodtak néhánnyal. Tehát feltételezem, hogy olyan játékokon dolgozott/dolgozik mostanában, amiket nem érint a dolog.


laleh
(PH! addikt)
Blog

Szerintem mindneki aki valami illegálisat csinál a saját megnyugtatása érdekben ezt teszi.


GhanBuri Ghan
(senior tag)

Ez bizony így van, ez is a kognitív disszonancia egy formája.


kwzatz
(senior tag)

1."In 2017, Ashly returns to work on the Life is Strange prequel Before the Storm as a writing consultant to help provide consistency and authenticity for Chloe's younger version due to her love for the game. However, she is not giving Chloe her voice this time as she is participating in the strikes."

Tehát attól, hogy most nem ő a hangja, segített a játék elkészítésénél, aktívan részt vett benne.

2.Life is Strange vs Before the Storm

Szerintem nagyon hasonlít a hangjuk.

3. A két játék története között 3 év van, szóval idősebb is lett közben, cigizett is, képzeld azt, hogy emiatt változott kicsit a hangja. :D

4. Ha ennyire zavar a dolog, hogy nem veszed majd meg miatta, akkor minek játszol egyáltalán vele? Az lenne a logikus, ha az időddel is ellene szavazná. :)


[Prolixus]
(PH! addikt)

Pff, nézzetek már rá a steam profilomra, majd kiderül mennyire torrentezem le a játékokat. Ez is annyira tipikus, ha felmerül a torrent bármilyen formában, akkor nagyokosként jön az észosztás, lassan tudományos eszközökkel igazolt kauzalitást vélnek itt egyesek felfedezni, közben meg csak üres, megalapozatlan okoskodás az egész.

(#21) kwzatz

Tehát attól, hogy most nem ő a hangja, segített a játék elkészítésénél, aktívan részt vett benne.

Szuper, de ezzel nem megyek semmire ha A hangját akarom vissza a karakternek.

"Az lenne a logikus, ha az időddel is ellene szavazná."

Jogos, de túlságosan érdekel a karakter, hogy teljesen "lemondjak róla".

Szerintem nem hasonlít annyira a hangjuk, baj van a fületekkel, vagy nemtom. OK, nyilván nem egy Sinkovits Imre vs Eszenyi Enikő különbség, de ennyi erővel mondjuk Rosario Dawson és Gina Torres hangja is hasonló, közben meg dehogy.

[ Szerkesztve ]


Mister_X
(PH! nagyúr)
Blog

"Jogos, de túlságosan érdekel a karakter, hogy teljesen "lemondjak róla"."

Önmagadnak mondasz ezzel ellent. Érdekel, de fizetni nem akarsz érte, ez a tipikus keleti blokk mentalitás. Mondanád azt, hogy öt eurót hajlandó leszek fizetni steam sale-en érte és mindjárt másképp festene az egész.

Továbbá az én hallásommal nincs gond (papíron is van róla) és hasonlít a hangjuk - ez van. Azért nem süketnémák castingoltak Ashly helyére. És az tény, hogy a Before the Storm Chloe-ja fiatalabb három évvel, konkrétan itt van a pubertás elején szenvedő verziója, míg az alapjátékban gyakorlatilag felnőtt nő (biológiailag).


Gery9112
(senior tag)

Egy percig se kételkedtem abban, hogy nem szerette volna a szerepét. Játszottam a Life is Strange első évadával és átjött, hogy mennyire magának érzi a szerepét, a hallásom köszönöm rendben van.


GhanBuri Ghan
(senior tag)

Ránéztem, és akkor mi van? Ha éveken át havi százezerért vásárolok be a sarki boltban, akkor elvihetek egy üveg viszkit ingyen, mert azt mondom, hogy nem tetszik a címkéje, de a pia, az kell belőle?

Azt mondtad, hogy pénzt nem adsz a játékért, viszont játszani nyilván akarsz vele, innentől minden már csak ideologizálás.


[Prolixus]
(PH! addikt)

Dehogy mondok ellent, el is olvasod amiket írok? Sehol nem írtam, hogy nem érdekel a játék. Azt írom már ezredik alkalommal, hogy nagyon szúrja a szemem ez az indokolatlan hangcsere, és egy ilyen húzás után én nem vagyok hajlandó fizetni a játékért, ilyen egyszerű.

"Mondanád azt, hogy öt eurót hajlandó leszek fizetni steam sale-en érte és mindjárt másképp festene az egész."

Látod innen látszik, hogy egyáltalán nem érted az álláspontomat. Nem azért nem fizetek érte mert spórolni akarok. ELVből nem fizetek egy petákot sem olyan játékért, amelyben holmi sztrájk miatt inkább lecserélik a főszereplő hangját, azt a hangot, ami számomra teljesen elválaszthatatlan a karaktertől.

"Továbbá az én hallásommal nincs gond (papíron is van róla) és hasonlít a hangjuk - ez van."

Detto, és szerintem meg nem hasonlít. Akkor mi is ez, virtuális iszapbirkózás?

"konkrétan itt van a pubertás elején szenvedő verziója, míg az alapjátékban gyakorlatilag felnőtt nő (biológiailag)."

Ez a racionalizálás konkrétan csak azért nagyon gyenge, mert egyrészt csajoknál sokkal kevésbé változik az emberek hangja a pubertáskor, másrészt kb az első dolgok egyike ami változik az a hang. Ergo a pubertás elején járó Chloe-nak szinte teljesen meg kellene egyeznie a hangjának a felnőttkorival. De amúgy meg egy kb 15 éves Chloe messze nem a pubertás elején járó csaj, nézted te mostanában mikor kezdenek el érni a mai lányok?

(#25) GhanBuri Ghan

Az van, hogy rohadtul nem jellemző rám a torrent, sok év óta kb ez lesz az első. Szerinted tudat alatt (vagy akár tudatos szinten) szükségem van mondvacsinált ideologizálásra, ha még véletlenül sem rendszeres tevékenységről van szó? Mert én kötve hiszem.

Szerintem nagyon egyértelmű az okom, a pénztárcámmal tiltakozok a számomra nem tolerálható kiadó döntésekkel szemben. A többi maszlagot ti látjátok mögé.

Na mindegy, én tényleg kiszállok már ebből a beszélgetésből. Ti fizessetek csak nyugodtan, ha szerintetek teljesen oké, hogy a főszereplő hangját csak úgy lecserélik, mer' sztrájk van.

[ Szerkesztve ]


Jhonny06
(PH! addikt)
Blog

Ok, értjük, nem jön be a játék, akkor ne vedd meg. Nem kell ezt 10 hozzászóláson keresztül magyarázni, mert nem igazán érinti a topicot.


GhanBuri Ghan
(senior tag)

Ó, akkor majd én is azt mondom a biztonsági őrnek, hogy még sose loptam boltból, de hát nézze meg a címkét, ezért bűn pénzt kérni.
Ha neked belefér, hogy lopj, akkor lopj, de akkor neked meg férjen bele, hogy meg lesz erről a véleményünk.
Nem muszáj játszani a játékkal, ha ingyenesen akarod látni, hogy mi történik a karakterekkel, arra is van lehetőség, már az első napon tele a youtube végigjátszásokkal, kommentárral vagy anélkül.


Handral
(tag)
Blog

Jo volt az eredeti jatek. Ez se lenne rossz, ha nem gyuloltem volna ezt a semmirekello eloskodo ostoba drogos elkenyeztetett kis luvnyat mar az elso reszben is... Drukkoltam hogy nyiffanjon ki, de sehogyse sikerult.


W.Wilson
(tag)

"de sehogyse sikerult"

Ezek szerint nem játszottad végig.


GhanBuri Ghan
(senior tag)

Az a Victoria - de ő is kinyiffanhat :)
Chloéra azért az elkényeztetett nem igaz illik, félárván, pénztelenül nőtt fel.
Drogos, az vicces, mikor Frank naplóját sikerült megszerezni, a kérdés az volt, hogy ki _nem_ drogozik itt?


Handral
(tag)
Blog

dehogynem. a forgoszel nem mutatja ahogy ketteszakad a mocsok....


Handral
(tag)
Blog

En is fel arva vagyok... akkor kopjem arcon a mostohafaterom aki elvisz suliba es szereti az anyamat? huuuu.... ez csak egy elkenyeztetett hulye picsa sajat szobaval, penzel drogokra, aki suliba nem jar, de meg arra sincs pofaja hogy megmondja az anyjanak aki eltartja, hogy hova megy. egy szegyen. egy teljes hulladek a no jellemileg, agyilag es amugy mindenhogy.

[ Szerkesztve ]


GhanBuri Ghan
(senior tag)

Sarkítva persze, de van benne igazság.
Nyilván a koncepció az volt, hogy a játékos lesz az alapvetően jó karakter, és neki kell megmentenie a balhés ismerőst - ha nem lenne balhés, akkor arról szólna a játék, hogy csillámpónikat rajzolnak, és közben Barbie dalokat énekelnek, mert nincs kihívás.


Mister_X
(PH! nagyúr)
Blog

Az nem zavar, hogy lelőtték?


woros
(őstag)

Ő úgy néz ki, hogy Arcadia Bay-t áldozta fel..


Handral
(tag)
Blog

Nem. Mert sajnos nem volt mas opcio, mint hogy megmentsd...


kwzatz
(senior tag)

Öööö... de volt?


woros
(őstag)

2 választásod volt, vagy Chloe vagy Arcadia Bay meneküljön meg.


Handral
(tag)
Blog

A lelovesrol beszeltem. A vegen termeszetesen a varost mentettem meg... De akkor sem mutatjak, hogy megmurdel. :) Aki meg droggal jatszik az igy jar. Vagy most a vegen valo lelovesrol beszeltek amikor teljesen visszatekered es nem mented meg az elejen? Mert az annyira nem nagy szam... szerintem. Mindenesetre a lenyeg az, hogy ez a csaj nem normalis. Erre rola szol az elozmeny. :D

[ Szerkesztve ]


woros
(őstag)

Szerintem a leges-légvégéről beszélünk, amikor Chloe-t áldozod fel, akkor visszamegy Max az elejére, ahol lelövi a srác Chole-t, de ott viszont mutatják is, hogy elvérzik...


Mister_X
(PH! nagyúr)
Blog

Mindegy, veled "gondok" vannak és nem te vagy a Before the Storm célközönsége.

@woros: hagyd, mondta, hogy nem nagy szám, gondolom már őt is lőtték meg és vérzett el, de még él, biztos Chloe is kimászik a koporsóból stáblista után.

[ Szerkesztve ]


W.Wilson
(tag)

Te valamit nem értettél meg a sztoriból. Ha a várost mented meg, akkor nem mutathatják, hogy "széttépi a forgószél", mert se tornádó nem lesz, se Chloe.


Handral
(tag)
Blog

Ami azt illeti mar lottek meg... Szoval lehet arcoskodni. Attolmeg a csaj mint karakter sose volt normalis az elso reszben sem. Ebben meg egy kifejezett gyoker.


Handral
(tag)
Blog

Igen, mert nekem a masik megloveses jelenet jutott egybol eszembe. Amikor a szemetdombon lovoldoztek.
(ami megjegyzem szinten bemutatja mekkora degeneralt ez a picsa.)

[ Szerkesztve ]


pomorski
(őstag)

Köszi az írást!


Nyugis
(fanatikus tag)

Üdv

Szuper jó kis írás sikeredet.
Szinte kedvet kaptam ki próbálni, hogy vajon milyen.


ldave
(PH! nagyúr)
Blog

Hú, nagy szerencse, hogy csak most olvastam el ezt a beszélgetést. Jobb, hogy kimaradtam belőle.


hitvanyalak
(senior tag)
Blog

Csak azt akartam megjegyezni, hogy az utolsó képen, mintha Portal-os companion cube lenne, de aztán elolvastam a beszélgetéseket.... HUH! :D

üzenetek