Games With Gold játékok októberben

Az év tizedik hónapjának ajándék címei érdekes módon a gyerekes kalandok és a véres gyilkolás között próbálnak meg egyensúlyozni, négy, finoman szólva is véleményes alkotással. – írta: dreampage, 2 hete

Tembo és Friday the 13th

Hirdetés

Azt szögezzük le mindjárt az elején, hogy – sajnos hasonlóan sok más hónaphoz – nem 2019 októbere lesz az, amit a Games With Gold program rajongói az ablakba tesznek mutogatni, hogy igen, ezért éri meg fizetni a tagságot. Ismét négy olyan címet kapunk, amelyek önmagukban nem kifejezetten rosszak, de azzal sem lehet vádolni őket, hogy komoly érdeklődést váltottak volna ki valaha is a gamerekből.

Tembo the Badass Elephant Xbox One

Elsőként mindjárt itt a Tembo the Badass Elephant, a Sega által 2015-ben kiadott platformer, aminek hőse Tembo, a mindenre elszánt, hős elefánt (a névhasonlóság nem véletlen Sylvester Stallone karakterével). Shell City-t megtámadja a gonosz Phantom hadserege, ormányos hősünk pedig rendet tesz egy jó hangulatú, színes-szagos 2D-s ugrálós játék formájában. Gyerekeknek jó szórakozás lehet, másoknak valószínűleg annyira nem.

Ironikus módon októberben pont egyik péntek sem tizenharmadikára esik, pedig jópofa lenne, hiszen a hónap második felében a Friday the 13th: The Game lesz ingyen letölthető az Xbox Live Gold előfizetők számára. Ez jókora fordulat a gyerekes Tembóhoz képest, móka és kacagás helyett ugyanis maga Jason Vorhees tér vissza, hogy baltával szeletelje apró cafatokra a többieket – ez az alapja a 2017-es multiplayer játéknak.

Friday the 13th Xbox One

A Péntek 13 horrorfilmek rajongói örülhetnek, mert ebben a játékban a túlélők és a gyilkos irányítását is át lehet venni, ma már nem akkora újdonságnak számító „aszimmetrikus multiplayer" formájában (heten egy ellen). A túlélők feladata, hogy közösen dolgozva, elbújva, menekülve, és a helyszínek lehetőségeit kihasználva túljárjanak Jason eszén, neki meg ugye egy dolga van, hogy lemészárolja a túlélőket. A játékban többféle Jason-verzió is szerepel, úgyhogy akit érdekel ez a hangulat és játékmenet, október 16-tól ingyen belevetheti magát a többszereplős horrorba.

Hirdetés

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Minden

  • Segítünk kiválasztani az új laptopodat

    Új laptop vásárlásakor többször is meggondolod, melyik készüléket válaszd? Összegyűjtöttünk néhány tippet, hogy mire érdemes figyelni, hogyan találhatod meg könnyen és gyorsan új laptopodat.

    PR

Előzmények

  • Games With Gold játékok szeptemberben

    Bérgyilkosok, idegen invázió és japán harcosok fémjelzik az idei ősz első hónapját az Xbox Live Gold előfizetők számára. Befutottak a szeptemberi ingyenes játékok.

  • Games With Gold játékok augusztusban

    Nem lehet egy szavunk se, a Microsoft remek kínálattal zárja a nyári szezont, már ami a Games With Gold címeket illeti. Négy, letöltésre érdemes játékot kapunk.

  • Games With Gold játékok júliusban

    Elérkeztünk a nyári uborkaszezon kellős közepébe, de a Games With Gold program rendületlenül folytatódik tovább, kicsi, de nem rossz játékokkal.