150 ezernél is többen jelentkeztek már a Jumpgate Evolution béta tesztelésére, jelentette az MMO mögött álló Codemasters.
A kiadó tájékoztatása szerint a béta tesztelések hamarosan kezdetüket vehetik, míg a játék élesben valamikor 2009 elején indulhat majd el, ha minden az előzetes terveknek megfelelően halad.
Az Elite és az X-Wing Vs. Tie Fighter nyomdokain haladó Jumpgate Evolutionben a nagybetűs kereskedelemé és felfedezésé lesz a főszerep, de a három rivális frakciót felvonultató produktum világa a csatáktól sem mentes, sőt. Mindhárom frakció saját birodalommal rendelkezik, ugyanakkor lesz több NPC oldal is, kiknek ugyanúgy missziókat teljesíthetünk. Pályafutásunk kezdetén egy kisebb szállítóhajó áll majd rendelkezésünkre, ám a küldetések sikeres teljesítésével pénzre, fegyverekre és nagyobb járművekre tehetünk szert.
Jumpgate Evolution - 150 ezer érdeklődő
- Írta: Gamer365
- Forrás: GAMEPOD.hu
Azóta történt
-
Jumpgate Evolution trailer és megjelenés
A pilótaközpontú űrharcra építő MMO várhatóan júniusban jön.
Hír 4
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Bemutatta első Snapdragon X-re épülő notebookját az ASUS
ph Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz.
Négy játékkal is szemez az új Arc meghajtó
ph A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít
One UI 6.1 frissítésekkel túlórázik a Samsung
ma Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt.
Posztapokaliptikus Radeon kártya készül a Sapphire műhelyében
ph A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta.
Fehér zakót öltenek a Super Flower platinás Leadex VII Pro tápjai
ph A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön.
Az EPYC 9005 CPU-sorozatba érkezik az AMD Zen 5
ph A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel.
Idén mutatkozhat be a MediaTek és az NVIDIA PC-s rendszerchipje
ph Elvileg egy kézikonzolokba szánt variáns is készül, bár lehet, hogy ugyanarról a lapkáról van szó, csak más paraméterezéssel.
- iRacing.com - a legélethűbb -online- autós szimulátor bajnokság
- Jogász topic
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- 2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
- Vodafone otthoni szolgáltatások (TV, internet, telefon)
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Jobb zoom, egyszerűbb kijelző - megérkezett a Sony Xperia 1 VI
- Luck Dragon: Kenyér
- sziku69: Fűzzük össze a szavakat :)
- Formula-1
- További aktív témák...