Cikkek
-
Újra kiadják a Raven's Cry-t
A fejlesztők bejelentették, hogy kijavítják az alapjáték hibáit, valamint extra tartalmakat is kapnak a vásárlók.
Hír 4
-
Megjelenési dátumot kapott a Game of Thrones kalandjáték évadzárója
A Telltale bejelentette, hogy a Trónok Harca játékuk befejező epizódja kevesebb, mint egy hónap múlva lesz kapható.
Hír 6
-
Csak jövőre jelenik meg a Tony Hawk's Pro Skater 5 Xbox 360-as és PS3-as kiadása
Az eredeti tervek szerint még idén novemberben lett volna a premier napja, de az Activision eltolta a megjelenést.
Hír 7
-
Friss előzetest kapott a Mario Tennis: Ultra Smash
A kizárólag Nintendo Wii U-ra érkező játék kevesebb, mint egy hónap múlva lesz kapható.
Hír 5
-
Akciófigyelő: Humble Capcom Bundle
(Frissítve!)Még közel két hétig érhető el a több játékot tartalmazó csomag, a bevételek egy része pedig ismét karitatív célokat támogat.
Hír 20
-
Warhammer: End Times - Vermintide - Akcióban a Bright Wizard
Alig néhány nap van hátra a PC-s kiadás megjelenéséig, de a fejlesztők továbbra is karakterbemutatókkal jelentkeznek.
Hír 0
-
Napokon belül indul a DOOM alfa teszt
A korai tesztelésre egyelőre csak néhány kiválasztottat hívnak be, később a bétát már többen kipróbálhatják majd.
Hír 19
-
Videón a törölt Battlefront III
A korábbi szériához készült 3. epizód több részében is túlmutatott volna a jelenlegi Battlefront játékon.
Hír 32
-
Íme a Rise of The Tomb Raider első fél órája
Az IGN-nek köszönhetően betekintést nyerhetünk Lara Croft új kalandjának kezdetébe.
Hír 39
-
Akciófigyelő: Xbox Live 42. heti akció
Jövő hétfőig olcsóbban lehet hozzájutni olyan játékokhoz, mint a Saints Row: Gat out of Hell.
Hír 1
-
Decemberben jöhet a PC-s Lightning Returns: Final Fantasy XIII
Közel egy év kihagyás után végre PC-re is megérkezik a trilógia befejező része.
Hír 8
-
Íme a Need for Speed teljes autólistája
A Ghost Games leleplezte a játék első 51 kocsiját, de később majd új járművek is várhatóak lesznek.
Hír 153
-
Premier előzetest kapott a Life is Strange fináléja
A mai naptól elérhető a Dontnod időutazós kalandjátékának befejező epizódja.
Hír 5
-
Új előzetest kapott a Sword Art Online: Lost Song
Hamarosan már angol nyelvterületen is játszható lesz a méltán népszerű anime, és novellasorozat videojáték feldolgozása.
Hír 0
-
Ironkraft: Road to Hell - A héten már elérhető lesz a korai kiadás
A magyar fejlesztésű játék néhány napon belül már beszerezhető lesz a Steam Early Access keretén belül.
Hír 4
-
Európában csökken a PlayStation 4 ára
A Sony Japán és az Egyesült Államok után az öreg kontinensen is felkészül az ünnepi szezonra.
PROHARDVER! Hír 70
-
Konzolokra is jön az Overwatch?
Hivatalos bejelentés még nem érkezett, de vélhetőleg nem csak PC-n lát majd napvilágot a Blizzard új játéka.
Hír 13
-
Rise of the Tomb Raider - Lara Croft és a bónuszkártyák
A 2013-as Tomb Raider folytatásában megjelenik egy újdonság is, kártyákkal bizonyos extrákhoz juthatnak a játékosok.
Hír 11
-
Dupla előzetest kapott az Assassin’s Creed: Syndicate
A híres sorozat idei része elsőként Xbox One-ra, valamint PlayStation 4-re jelenik meg.
Hír 4
-
Televíziós reklámot kapott a Star Wars: Battlefront
Az nyílt béta után minden bizonnyal még többen várják majd az év végén érkező játékot.
Hír 20
-
Íme a 43. héten megjelenő játékok listája
Az elkövetkező néhány nap egyik legnagyobb premierje minden bizonnyal az Assassin's Cree: Syndicate lesz.
Hír 4
-
Bemutatkozik a Prey for the Gods
A No Matter Studios játéka a tervek szerint kizárólag PC-re jelenik majd meg.
Hír 24
-
Íme az Assassin's Creed: Syndicate első 40 perce
A Miastogier.tv munkatársai kipróbálhatták az érkező játékot, egyben meg is osztották annak a nyitányát.
Hír 18
-
Dark Souls III - Két és fél órányi játékmenet videó érkezett
Néhány szerencsés játékos részt vehetett a sorozat 3. részének stressz tesztjén.
Hír 4
-
Tales from the Borderlands - Előzetest kapott az évadzáró
Napokon belül megjelenik a Telltale kalandjátékának legutolsó epizódja.
Hír 4
-
Premier előzetest kapott a Tales of Zestiria
A Sony asztali konzoljai mellett mellett PC-re is megjelent a Tales széria legújabb része.
Hír 0
-
Játékmenet videón az ADR1FT
A különleges kalandjátékban nem sok akcióra lehet számítani, inkább a felfedezésen van a hangsúly.
Hír 11
-
42. heti hírösszefoglaló
Ez a hét sem maradhat el hírösszefoglaló videó nélkül, lássuk, hogy milyen érdekességeket tartogatott nekünk az elmúlt hét nap.
Hír 3
-
Élőszereplős videón a Fallout 4
A S.P.E.C.I.A.L. videók mellett most érkezett egy új előzetes is.
Hír 20
-
Megjelenési dátumot kapott a Mario & Luigi: Paper Jam
A Nintendo 3DS-re érkező játék idén év végén lesz kapható Európában.
Hír 4
-
Ismét ingyenes a Theme Hospital
Akiknek korábban kimaradt a játék, azoknak most újra van lehetőségük beszerezni a Bullfrog Productions klasszikusát.
Hír 22
-
Fejlesztői videón a The Witcher 3: Wild Hunt - Hearts of Stone
A készítők egy rövid videón engednek betekintés a kulisszák mögé.
Hír 16
-
Megjelenési dátumot kapott a Sébastien Loeb Rally EVO
Az autós versenyjátékról eddig csak azt lehetett tudni, hogy jövő év elején érkezik, most végre napra pontos premier napot kaptak a rajongók.
Hír 2
-
Íme a Halo 5: Guardians első 18 perce
(Frissítve!)A fejlesztők szerint több meglepetésre is számítani kell majd a végigjátszás során.
Hír 17
-
Képeken a Dark Souls III
Az eddig látottak alapján az új rész méltó lesz a korábbi epizódokhoz.
Hír 1
-
Xbox One-ra és PS4-re is megjelenik a Chivalry: Medieval Warfare?
A brazil korhatár-besorolás honlapjára került fel a játék frissített adatlapja, így több mint valószínű, hogy újgenerációs konzolokra is megjelenik a játék.
Hír 7
-
Fallout 4 S.P.E.C.I.A.L. adottságok: az agilitás
A különleges képességeket bemutató sorozat hamarosan a végéhez érkezik.
Hír 1
-
Need for Speed - Videón a BMW M2 Coupé
A jövőre érkező gépkocsi is játszható lesz a heteken belül megjelenő játékban.
Hír 13
-
Jövő év elején jelenik meg a Black Desert Online nyugati kiadása
Hamarosan angol nyelvterületekre is ellátogat a Koreában tavaly megjelent MMO játék.
Hír 23
Percről percre
it 1,2 millió fiók tranzakciós adatait kéri az ausztrál hatóság, szeretnék rendbe tenni az adóügyeket.
it Felhős üzletet kötött a Telefonica és az Amazon, ezzel utóbbi bejutott az európai 5G-s szektorba.
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Fél tucat Core Ultra CPU jöhet az asztali piacra
ph Az Arrow Lake-S generációt amolyan mindenes platformként kezeli az Intel.
Két új verzióban érhető el két Huawei okosóra
ma A Huawei Watch Fit 3 mellett a Watch 4 Pro és a kisebb Watch GT 4 is új színben mutatkozott be.
Ismét egyedit alkotott a Sharp
ma Minimalista dizájn és komoly felső kategóriás specifikáció jellemzi az Aquos R9-et, az Aquos wish4 pedig belépő szinten hozza a stílust. Ráadásul mindkét modell strapaminősítésű.
AI jelzést kapnak az új Ryzenek
ph Az AMD gondoskodik róla, hogy véletlenül se kerülje el a figyelmünket ez a két betű.
Hivatalosan is reagált a Core CPU-k stabilitási gondjáira az Intel
ph A végleges megoldás a Default profil lesz, amit kötelező beépíteni az alaplapgyártóknak.
Bemutatta a DisplayHDR 1.2-t a VESA
ph Bővülnek és változnak a követelmények, illetve a hitelesítési teszt is fejlődik.
3 milliméterrel szélesebb lehet a Galaxy Z Fold 6 kijelzője
ma Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban.
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Samsung Galaxy S23 Ultra - non plus ultra
- ASUS ROG Ally
- Yettel topik
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Milyen autót vegyek?
- Kormányok / autós szimulátorok topicja
- Dragon Age: Origins
- Megjött az Arctic Liquid Freezer AIO-k új nemzedéke
- További aktív témák...