Új hozzászólás Aktív témák
-
azbest
félisten
azért tartalmilag is van különbség a kínai belpiacos és az európai autók közt. Már csak azért is, mert itt biztonsági szempontokat sok törvény megszabja, amit be is tartatnak.
Az igaz, hogy vastag az árrés európában, mert itt kisebb forgalom mellett, kevés munkával szokás a magasabb fizetést megtermelni. Ezt pedig úgy lehet, hogy ha a kereskedőé az autó árának fele. És persze itt telenyomják minden gagyi csellentyűvel, hogy arra hivatkozva indokolják a felárat.Egyébként a megállás is inkább a kevésbé jó gyártók autóit érinti. És a válságtól rettegő cégek és bankok miatt, a magas hitelkamatok és hitelfelvétel gyakori elutasítása miatt csökken úgy általában a forgalom - valsz nem csak az elektromos autóké.
Vagy esetleg a legolcsóbb autók felé tolódik el.
gondolom dec végén járt le, azért volt kiugró érték, januárban meg alacsonyabb.[ Szerkesztve ]
-
azbest
félisten
ez nem kifejezetten ev, csak most erre divat mutogatni. Kínában rendszeres, hogy valamit felhájpolnak, begyűjtenek egy csomó pénzt, majd lelépnek és ott marad a csődbe ment cég és a gagyi eszközpark. Legyen az panelház vagy bicikli- vagy autómegosztás.
Az ilyen felvételek sokszor régi, már nem létező, elferdített dolgot most történőnek beállító mesékről szólnak. 30 milliós város mellett pár ezer autó az semmi.
Pl fact check [link]és nem százezrek vannak egy mezőn, hanem százak és ezrek max. [link]
[ Szerkesztve ]
-
azbest
félisten
a tesla adja el a legtöbb tisztán elektromos autót. A byd tudja megelőzni úgy, hogy a hibrideket is belszámolják. Méghozzá szép vastag árréssel adja el. Míg a többi gyártónál a közvetítő díler 50-100% árrést rátesz, a gyártó pedig örül, ha nem veszteséges nagyon. A magyar áraknál még az is játszik, hogy vagy 15-20%-ot hintázik a forint árfolyama le-fel.
[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Hálózati / IP kamera
- Rekordmagasba lökte az EPYC és a Ryzen az AMD-t
- Steam topic
- Milyen program, ami...?
- Jövedelem
- Azonnali informatikai kérdések órája
- Vigneau interaktív lokálblogja
- Elektromos rásegítésű kerékpárok
- Milyen billentyűzetet vegyek?
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- További aktív témák...
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs