Keresés

Új hozzászólás Aktív témák

  • drdoky

    újonc

    Nekem valahogy nem jött be sajnos. Nem tűnik eredetinek.

    A Kapcsolat, és főleg a Halálhajó (Event Horizon) című film köszön vissza, kissé összegyúrva, kissé megcsavarva, de lényegében majdnem ugyanazt bemutatva. Abban is nagyrészt pontosan ugyanilyen események történnek a végkifejlet felé vezető úton, és ugyanúgy tébolyító, és számunkra gonosz az az entitás, ami a határon túl van.

    Ezenkívül - lehet, hogy a cím, és az első pár bevezető mondat teszi - én tudományosabbra számítottam, ami jobban illeszkedik a mai ismereteinkhez. És a legtöbb esetben ez meg is található, viszont nem tudok elmenni két dolog mellett.

    Az egyik az, hogy egy intelligens faj, mint az ember, miért is egy emberes küldetést indítana fejlettsége csúcsán egy olyan helyre, amiről az égegyadta világon semmit, de tényleg semmit sem tud? Mi van a határon túl? Lehet, hogy semmi? Lehet, hogy egy antianyag univerzum egyik fekete lyukából készülnénk éppen kiugrani egy ilyen lépéssel, a totális azonnali megsemmisüléssel szembenézve az ugrás végén? Lehet, hogy ott nem is létezik tér, és idő? Lehet, hogy teljesen másfajta fizikai törvények uralkodnak ott?
    Megannyi lehetőség, és az emberiség már most túlhaladta azt a határt, amikor emberes küldetésen emberéleteket kockáztatna a felfedezésért. Ez egy fontos morális kérdés! Először legalább több szonda, és ember nélküli jármű menne oda, és ha tud, akkor vissza, hogy megtudjuk, mi vár ránk a túloldalon!

    A másik fontos dolog - bár nem említi, nem részletezi a novella, de úgy érzem, nem teljesen tiszta az író számára - az az univerzum határa kérdésköre, és hogy pontosan mi az, vagy hogy létezik-e egyáltalán.
    Ugyanis jelenleg annyit tudunk, hogy az univerzumunk nagyobb - minden valószínűség szerint sokkal, sokszorosan nagyobb - mint ameddig jelenleg valójában ellátunk az űrben. Potenciálisan akár végtelen is lehet, és akkor nincs kézzelfogható határa, amin átugorhatnánk az ismeretlenbe.
    Nyilván, a fénynél gyorsabb utazással kitágul az ismert világegyetem határa, hiszen ha rövid idő alatt fényév-milliókat ugorhatunk át, akkor az univerzumunk egy másik pontján beérkező fénysugarak távolabbról is érkezhetnek, mint ahonnan itt a Földön képesek vagyunk érzékelni.
    De az univerzum méretéből adódóan, kétszáz év alatt tuti nem térképezzük fel az egészet, főleg ha sokszáz ugrás kell odaérni és esetleg vissza is, amik évekbe telnek.
    Ezen felül, mai ismereteink szerint az univerzum gyorsulva tágul, és a határain ez a tágulás minden valószínűség szerint meghaladja a fénysebességet. Hogy hányszorosan, azt nem tudhatjuk, hiszen függ a valódi mérettől. Innen úgy látszik, hogy 3,26 millió fényévenként kb 73 km/s, vagyis a világegyetem általunk belátható (kb 13,8 milliárd fényév sugárban) láthatárán már közel fénysebességű a tágulás üteme hozzánk képest.
    Szóval ez a határ dolog egy elég fura, és nehezen megfogható dolog, főleg, ha az adott sci-fi megpróbál a tudományos ismereteinkre alapozva lehetőség szerint pontos maradni.

    [ Szerkesztve ]

  • drdoky

    újonc

    válasz Hannibhál #28 üzenetére

    Szia!

    Emberes küldetés, marsra megyünk, mert kíváncsiak vagyunk...

    De ez így nem igaz. Elsősorban nem a kíváncsiság miatt fogunk menni újra a Holdra, és aztán a Marsra. Ha csak a kíváncsiság hajtaná a dolgot, akkor a holdprogram sem fagyott volna be fél évszázadra. Annakidején elsősorban politikai indíttatású volt a program, és csak sokadsorban tudományos. Ma pedig a jövőnk függhet tőle, és egyszerűen valószínűleg ez az emberiség jövője, és hosszú távú túlélésének kulcsa, ha multiplanetáris fajjá válunk. Ráadásul, manapság vált és válik folyamatosan egyre olcsóbbá az űrutazás, ami lehetővé teszi a tömeges rakétaindításokat, és óriási terhek orbitális pályára állítását. És ehhez a mixhez jön még egy jó adag tudományos kíváncsiság.

    Viszont, a Holdra sem első repüléssel mentünk, és a Marsra sem az első utunk egy csapat önkéntes öngyilkosjelölt formájában érkezik majd meg. Számos felderítő látogatás történt/történik leszállás nélkül, és aztán szondák, és ember nélküli leszállóegységek következtek/következnek, majd ezután ment/megy az emberes küldetés a holdra, és a marsra is.

    "hogy a határ ott van, ahova a legelső fénysugarak elértek. Maga a tér-idő lehet, hogy tovább terjeszkedik, de a fény, mint állandó sebességű sugárzás, elég "pontosan" kijelöli a határt."

    Ez téves gondolat. Azt nem veszed figyelembe, hogy a kezdeti univerzum - az ősrobbanás után - tele volt mindenhol őslevessel, a kvark-gluon plazmával. És ez a nagyjából homogén eloszlású ősleves a tágulással együtt terjedt szét, tehát az univerzum korai szakaszában mindenhol volt valami. Ami aztán ahogy tágult az univerzum, elkezdett lehűlni, és megfagyni, az elemi részecskék, majd atomok, molekulák formájában. Tehát nincs olyan, hogy ott a határ, ahová a fény eljutott az ősrobbanás óta, mert az univerzum eleve nagyobbra fújódott fel, mint ahová alapból eljuthat a fény a "vélt" középpontból. Még azt sem tudjuk, a mi szokványos 3D-s geometriánk alapján volt-e valójában középpont.

    De ezek alapján az biztosra vehető, hogy bármekkorára tágult is az univerzumunk, ha van széle, akkor a széle közelében is alakultak ki gázfelhők, galaxisok, csillagok. És ezek fénye potenciálisan sokkal távolabb juthatna, mint az univerzumunk széle, főleg, hogy a tágulás elvileg már messze nem fénysebességű. De ha az univerzumunk térideje még nem terjed ki egy területre, akkor valószínűleg az ebben a téridőben haladó fény sem tud kijutni a határon túlra.

    Viszont, ahogy korábban is felvázoltam, többféle dolog lehet határon túl. Lehet például téridő nélküli, végtelen nagy semmi. Vagy lehet, hogy egy fekete lyukban van az univerzumunk, és annak az eseményhorizontja a határ. De az is lehet, hogy univerzumok sokasága található, valamilyen univerzumok közti közegben, vagy a nagy végtelen semmiben. Az is lehet, hogy egy toroid alakú univerzumunk van, ami önmagába tér vissza, így sehol sincs vége/határa. Elég sokféle variáció létezhet...

Új hozzászólás Aktív témák