Új hozzászólás Aktív témák
-
Kisgépkezelő
senior tag
Nagyon úgy tűnik, hogy ezt a majd két évszázados kisérletet utánozták le, kicsit modernebb eszközökkel. Ezek szerint egyrészt komoly múltja van a laposföldméréseknek, másrészt majd 200 év alatt nem nagyon léptek előre ezen a téren. Igazából nem vagyok benne biztos, hogy magyarul elmondva pontosan érteném a fizikai jelenséget, de így angolul még komolyabb kihívást jelent. Ha jól értem, akkor a föld közvetlen közelében a fény a hőmérséklet függvényében nem érintő irányban halad, hanem megtörik és ezért valamilyen a földfelszínnel párhuzamosabb, sőt néhány esetben még annál is görbébb íven, ami miatt optikai eszközökkel bizonyos esetekben nemhogy laposnak, de egyenesen homorúnak is lehet mérni a földet. Eddig ez tűnik számomra az első értelmes tudományos magyarázatnak.
ui: Találtam erről szóló magyar nyelvű anyagot. Tényleg nem értem.
Volt egy állításuk, amit valami kísérletfélével megpróbáltak alátámasztani, ezért ha az ember nem akar komoly érvelési hibát véteni, akkor nem érvelhet azzal, hogy ezek hülyék, ezért amit mondanak az hülyeség (mert bár ez igaz), de ezzel lesűlyed az ő szintjükre, hanem meg kell találni a baromság megfelelő tudományos magyarázatot.[ Szerkesztve ]
Új hozzászólás Aktív témák
- Galaxy Buds FE - Grafitszürke
- Lenovo ThinkBook 15 G2 ITL, 15,6" FHD IPS Kijelző, i7-1165G7 CPU, 16GB DDR4, 512GB SSD, WIN 11/10, S
- HP Zbook 15 G3, 15,6" FHD IPS Kijelző, I7-6820HQ CPU, 32GB DDR3, 512GB SSD, NVIDIA 4GB VGA WIN 10, S
- Dell Latitude 5480, 14" HD Kijelző, i5-6300U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garancia
- Dell Latitude 5480, 14" HD Kijelző, i5-6440HQ CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garancia
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen