Aktív témák
-
Rolly
veterán
hy mindenkinek!
Ezt a blogot csak azért nyitottam, hogy legyen mert ha nem nyitottam volna meg akkor nem is lenne .
Jelenleg Szegeden tanulok. Ha egyszer végre sikerül befejeznem a sulit, akkor egy programozó-matematikus diplomát kaponák a kezembe, amivel gőzöm sincs, hogy merre tudnék elhelyezkedni.
Érdekes mert semmit nem csinálok napközben, s mégsincs semmire se időm . Szomorú, hogy az embernek szüksége van alvásra, mert ha nem lenne, akkor naponta 8 órával több időnk lenne arra amire csak szeretnénk. -
Rolly
veterán
ma szinte semmi se történt velem, tegnap (szombat) este egy hatalmasat buliztunk haverokkal. Pedig csak egy-két sör elfogyasztásáról volt szó.
fél négy óta Szegeden vagyok, korábban jöttem vissza, hogy tudjak tanulni, a rendszerfejlesztés zh-mra, de sajna nemúgy alakult a délutánom, de mondhatnám úgy is hogy nem volt kedvem.
Holnap reggel megyek dolgozni a MM, ME és a PR-be mivel egy cég (O***M polcszervizese vagyok) -
Rolly
veterán
na mostmár megyek lefeküdni, mert 8-kor kellnem kellene, bár szerintem ebből inkább 9 lesz. na bye
majd rakok fel képeket linkeket, meg mindenféle jó dolgokat , ha meg nem akkor így jártatok[Szerkesztve]
-
Rolly
veterán
eme szép hétfői napon üdvözlök mindenkit (Utálom a hétfőt), sajna mivel tegnap sokáig fentvoltam, így nem bírtam felkelni időben, ezért nem mentem dolgozni. így soha se lesz pénzem
-
Rolly
veterán
a szomorú tény az, hogy lassan már tényleg hozzá kéne látnom a tanuláshoz, mert a holnapi zh-mra még egy szót sem tanultam. Remélem valami történik ma velem, s az egész éjszakát átfogom tanulni.
szerintem kajolok egyet, majd fürdök. Mert ép testben ép lélek -
Rolly
veterán
most voltunk lent kedves vagy inkább tetves szobatársammal megmérni egy két dolgot a koleszban mert a Kollégiumi Pajkosságok nevezetű rendezvény szervezői vagyunk, s olyan meglepetésre készülünk amire még nem volt példa
[Szerkesztve] -
Rolly
veterán
na de mi az a KOllégiumi PAJkosságok!
akik szegediek egyetemisták azok már valószínű hallottak arról mi is az a kopaj. Főleg ha károlyisok.
a kopaj lényege az, hogy a koleszosok (minden szint + A épület) vetélkedőkön vesznek részt, illetve megisszák a részüket, s jókat buliznak)
a kopaj alatt van városi vetélkedő, nagyvetélkedő, sportvetélkedő, foci, kosár, hálózati game, filmet kell csinálni, vannak jó kész feladatok meg minden ami szem szájnak ingere. vagy nem inge. -
Rolly
veterán
most elhatároztam magamat, s lemosom testemről a rá rakódott szennyeződéseket, s utánna visszajövök
-
Rolly
veterán
na letuttyoltam, s tök jó volt. na most állítgatom egy kicsit a routert, hogy szobatársamnak a dc-je aktív legyen.
-
Rolly
veterán
köszönhetően a ph fórumnak megoldottam, hogy a dc-m a kolin belül aktív legyen, így már bárkitől tudok jegyzeteket tölteni.
-
Rolly
veterán
lassan mennem kell órára áááááááááááááá. nem akaroooook. legszivesebben aludnék
-
Rolly
veterán
visszajöttem óráról. Nem is volt olyan rossz. tetszik az opengl, csak hát végre neki kéne ülni. De nem szeretek tanulni
-
Rolly
veterán
na úgy néz ki a mai napnak is vége, s én lassan alszok, bár szeretném még ma feltelepíteni a tiger-t de ha nem hát nem.
-
Rolly
veterán
ja most jut eszembe írtam a tanáromnak, hogy nem tudok bemenni a zh-ra mert dolgoznom kell. Sajna nem válaszolt a levelemre, ezért most nem tudom, hogy mit csináljak, pedig dolgozni mennem most muszály az átpakolás miatt
-
Rolly
veterán
sajna még mindíg nem alszok
szobatársam a f*sz rossz oldalán állt. mivel feltelepítette a half life 1-et s hiányzott belőle egy két fájl, így nem tudott vele játszani.
gondolta hogy akkor uninstall, s ekkor ... -
Rolly
veterán
... mikor uninstalálta, akkor a half life uninstal nem csak a half lifeot uninstalálta, hanem az egész programfilest is . így most lehet újrabaszni az oprendszert
-
Rolly
veterán
.
[Szerkesztve] -
Rolly
veterán
hy to all!
ma voltam dolgozni, s éppen zh-t írnék, ha be tudtam volna menni az órámra, de mivel csak most értem vissza ezért nem tudtam beérni . Remélem azért lesz lehetőségem pótolni. -
Rolly
veterán
feltelepítettem a mac os x86 tiger-t csak sajna a hálózatot nem sikerült rajta beállítanom, de szimpatikus rendszernek tűnik.
-
Rolly
veterán
voltam a Tetyóban vettem papírt, mert elfogyott, kajoltam fánkot mint a rendőrök , most meg mosok
-
Rolly
veterán
mosogatnom kellene mert sok a mosatlanom , de még várhatnak .
-
Rolly
veterán
na voltam kézimeccsen, s tök jó volt. Most meg tökölök, s nem tom hogy mit fogok csinálni. Amennyiben rájövök, akkor közlöm a nagyérdeművel
-
Rolly
veterán
hy to all!!! megint csak
a kedves szobatársam állandóan basztat, hogy ph függő vagyok (bár nekem van barátosnőm, míg neki nincs ), de ő 2 hónap alatt 400 hozzászólást szedett össze, míg én 100-at -
Rolly
veterán
ma voltam tesin, tök jó volt. floorboloztam egy hatalmasat.
amúgy egy két haverral tervezzük, hogy picit komolyabban is foglalkozunk a FLOORBALLlal, mint tesiórán arra lehetőségünk van. -
Rolly
veterán
na hi tu áll!
ma egy újabb napra viradtunk. S már
megint suliba kell mennem ááááááá
aludni akarok !!! -
Rolly
veterán
álmos is vagyok, éhes is vagyok, nem lesz ez így jó. S előreláthetólag csak 13 h-kor fogok enni . Hogy bírom ki addig. Nem tudom
de mindegy muszály suliba mennem, úgyhogy bye
HIHIHI -
Rolly
veterán
na üdv mindenkinek eme kellemetes hétvége után
tervbe volt véve egy két ihb parti de hát nm jött össze. most újra netközelben vagyok mint azt láthatjátok. a következő napokban tanulnom kell (sajna tényleg muszály), kötprogit kell írnom, illetve készülünk a kopajra -
Rolly
veterán
nagyon várom már a csütörtököt mert akkor rendezzük meg az első télátállító bulit aminek a lényege az, hogy a szervezetünket átállítjuk a téli klímára
-
Rolly
veterán
üdv minden földi halandónak.
ma elkezdtem csinálni a számítógépes grafika kötprogimat, már a malom készen van, már csak az árnyékoés, smootholás, megvilágítás, meg a tükör van hátra. Szóval még közel sem vagyok túl a felénél. de úgy döntöttem ami kész lesz az kész ami nem az nem a zh előfeltétele, hogy adjunk be kötprogit, az meg nincs megadva, hogy milyet, így akár még egy sima 3szöget is beadhatnánk -
Rolly
veterán
na jó az talán erős lenne
-
Rolly
veterán
jubilleum már több mint 30 hozzászólásom volt a blogomban. halad ez, csak manapság már nem nagyon tudok miról írni.
-
Rolly
veterán
ajaj ma elfelejtettem még megetetni a tevémet így most majd bekukkantok hozzá hogy mi van vele.
-
Rolly
veterán
valamiért nem jön be a ttc
-
Rolly
veterán
közben szobatársam Quake II-zik mellettem
-
Rolly
veterán
mégis bejött
-
Rolly
veterán
valami nagyon nem stimmel, mert nem akar belépni. mondhatni pöttyet döglődik a ttc
-
Rolly
veterán
na nagy kínszenvedések árárn most sikerült megetetnem illetve tanítanom a tevémet jipijééé!!!!
-
Rolly
veterán
úgy érzem lassan aludni kéne menni, mivel lassan közelebb van a 2 óra mint az 1
-
Rolly
veterán
Hy mindenkinek!
nincs túl jó napom, mivel a netlimitünk 4 órára elfogyot, s most csak az egyetemi szerverren lévo lynx paranccsal tudok netezni. Tegnap 4 órakkor összefogtunk Robival (szobatársammal), s kitaláltuk, hogy hogy lehet netezni (lnyx) ez az én fejembol pattant ki, míg robi talált a neten egy progit amivel linuxban karakteres módban lehet msn-t használni. már csak egy bitcomet kellene, hogy tudjunk jegyzeteket tölteni. -
Rolly
veterán
na a ma délelöttöt is jól elcurtam, s nem csináltam szinte semmit . Most megyek majd fürcsizni, utánna mosogatok, s programozok. ha minden igaz
-
Rolly
veterán
Aztán elugrok volt szobatársamhoz, majd vissza s folytatom a programozástr .
úgy néz ki hogy a 5.20-as vonattal fogok hazamenni. -
Rolly
veterán
na már csak 23 perc, s lesz újra net jipijájé , s akkor nem kell lynx alól netezni
-
Rolly
veterán
igen s van net hogy ez míly csodás, nem is tudom, hogy más emberek hogy nem bírják ki nélküle egy percig sem
-
Rolly
veterán
na hosszú kihagyás után elég sok mindenen vagyok túl.
- szakítottam barátnőmmel
- túléltem a KOPAJ-t
- megismerkedtem egy nagyon szimpi csajjal -
Rolly
veterán
a KOPAJ szerintem összességében jól sikerült, bár voltak sajnos balesetek, de semmi komoly nem történt. a 10. emelet nyert megéremelten. a 2. a 7. emelet lett s csak 3 ponttal maradt le. ez nagyon elenyésző a megszerezhető 3060 ponthoz képest.
jókat buliztunk, a három nap alatt, bár a kellemesnél sokkal jobban elfáradtunk.
a pénteki buliba nem mentem le mert reggel az 5.20-as busszal indultam valahova, ahol olyas valakivel találkoztam akit már régóta kb 5 éve ismerek (chatről), s most találkoztunk először liveban. Persze a webkamcsit nem számítjuk
Aktív témák
- Mercedes topic
- YouTube
- WoW avagy World of Warcraft -=MMORPG=-
- bb0t: Gyilkos szénhidrátok, avagy hogyan fogytam önsanyargatás nélkül 16 kg-ot
- Dobta a zoomkamerát az új Sony Xperia 10
- Elfelejtettem egy játék címét
- PlayerUnknown’s Battlegrounds
- Mozilla Firefox
- Premier előzetesen a Gray Zone Warfare
- A tüntetések ellenére is bővítheti német gyárát a Tesla
- További aktív témák...
- Galaxy Buds FE - Grafitszürke
- Lenovo ThinkBook 15 G2 ITL, 15,6" FHD IPS Kijelző, i7-1165G7 CPU, 16GB DDR4, 512GB SSD, WIN 11/10, S
- HP Zbook 15 G3, 15,6" FHD IPS Kijelző, I7-6820HQ CPU, 32GB DDR3, 512GB SSD, NVIDIA 4GB VGA WIN 10, S
- Dell Latitude 5480, 14" HD Kijelző, i5-6300U CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garancia
- Dell Latitude 5480, 14" HD Kijelző, i5-6440HQ CPU, 8GB DDR4, 256GB SSD, W10, Számla, Garancia
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen