Új hozzászólás Aktív témák
-
l.skywalker
Topikgazda
válasz BomiBoogie #1034 üzenetére
Illetve az MS a One startjával kihagyta azt a ziccert, amit a Sony szépen bezsákolt. Hogy a saját ökoszisztémájára fejlesztett rá rengeteg tartalmat, ami meg is látszik - főleg, hogy ha egy PS exkluzív cím futását hasonlítjuk össze pár multiplatform cím minőségével, akkor látszik, hogy milyen tökéletes munkát végeztek a Sony belsős stúdiói - miközben az Xbox-nál azzal voltak elfoglalva, hogy hogyan alakítsák át úgy a "rendszert", hogy a multi címekkel akarjanak játszani a játékosok. Ezzel elveszítettek sok évet és mire helyzetbe kerültek már a saját rendszerük is megváltozott. Az X megjelenésével most a Gears5 volt az első olyan játék, ami tökéletesen kihasználta annak az erőforrásait. 1 évvel a generáció váltás előtt. És szerintem ezen múlik sokminden majd az év végén. A Sony egy nagyon erős generáció után nagyon nagy játékos bázissal vág neki, még ha (valóban igazak a hírek) az új konzol technológiai fejlesztése kicsit meg is akadt, az MS pedig utolérte saját magát és most tart ott mint 2013-ban szeretett volna.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
Új hozzászólás Aktív témák
- XBOX Series S / X HDMI csatlakozó csere, 1 napos határidővel, 3 hónap garanciával, üzletben!!
- PlayStation 3 Slim/SuperSlim 4.90 HFW - HEN, programokkal és 3 hónap garanciával eladó!
- PlayStation 5 / PlayStation 4 Fat/Slim/Pro HDMI IC / csatlakozó szerviz, garanciával, üzletből!
- Aokzoe A1 Pro AMD Ryzen 7 7840U - 32GB+512GB
- Eladó Xbox Series X 1TB
Állásajánlatok
Cég: Promenade Publishing House Kft.
Város: Budapest
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen