Amikor a pénz az úr

Ha elfogadjuk, ha nem, bizony a remake-ek és a folytatások korát éljük. A kreativitás terén totálisan csődöt mondó Hollywood szele sajnos az utóbbi években elérte a videojátékok világát is, és egyre kevesebb tér jut az egyedi művészi víziót hordozó alkotásoknak és az új ötleteknek. Ez kétségtelenül igaz AAA fronton, ahol a fejlesztési költség mérhetetlen felpumpálásával egyenes arányban indult zuhanórepülésbe az alkotói szabadság és expresszió, és jól látható ennek az eredménye. Az utóbbi évtizedben a Ubisoft nem nagyon csinált mást, mint újraskinezett Assassin’s Creedeket adott el nekünk (hol Far Cry, hol Avatar néven), míg a Sony mára suttba dobva japán gyökereit és hagyatékát (valamint bezárva több kultikus stúdióját) többnyire már csak külső nézetes, nagyköltségvetésű lineáris egyjátékos címeket készít a nyugati közönség számára.

Persze ezek még mindig messze érdekesebbek programok, mint a végletekig monetizált live-service címek, illetve tagadhatatlan, hogy igényes, az eredeti művön túlmutató remake-ekből is akad szép számmal (Resident Evil 4 és Dead Space a közelmúltból). Mégis érthetetlen, hogy a 505 Games miért érezte szükségét annak, hogy egy olyan játékhoz nyúljon újra hozzá – ráadásul az eredeti rendező bevonása nélkül – ami abszolút nem igényelne semminemű ráncfelvarrást, korrigálást. Az eredeti Brothers az indie játékok egyik korai éllovasa volt, mely segített a független stúdiók alkotásainak létjogosultságát legitimálni a videojátékos szférában, megmutatva, hogy az effajta művek nem csak vetekedhetnek nagyköltségvetésű társaikkal, de túl is mutathatnak azokon. És hiába az idő múlása, Josef Fares első játéka mai szemmel is legalább annyira érvényes, erőteljes, és magával ragadó, mint amilyen volt 11 évvel ezelőtt.

[+]

Na de mi a gond a felújítással? Az, hogy fölösleges? Bár csak annyi volna. Az eredeti koncepció első blikkre nem sokat változott. Ugyanúgy egy testvérpárt kell irányítanunk, akik egy tengereket, hegyeket, és különféle varázslatos földeket átszelő utazásra indulnak, hogy megtalálják a gyógymódot haldokló édesapjuk számára. A néhány órásra rúgó történet szavak nélkül kerül elmesélésre és tanít meg minket olyan bölcseletekre és tanulságokra, melyek egészen életünk végéig magunkkal kísérnek majd. Azonban míg az eredeti mű céltudatosan meleg, kellemes színvilágot használt, festményszerű megjelenítéssel és elnagyolt ecsetvonásokkal, hogy így idézze meg egy képeskönyv lapjain elterülő tündérmese hangulatát, addig a remake mindezt dobta a kukába. A képernyőn immáron a mesebeli tájak egyfajta szürkés-barnás posvány képében köszönnek vissza, mellyel a játék se realisztikusabb, se szebb nem lett (sőt, a karakterek egyenesen ijesztőnek néznek ki néhány ponton), de legalább sikerült megfosztani az eredeti művet lelkületétől és mindennemű képi varázsától. Ez is egyfajta teljesítmény. Az már kevésbé, hogy valami elképesztően rosszul fut a játék (mind PC-n, mind konzolon).

[+]

A vizuális dizájn meg nem értése nem sok jót vetít előre a remake-re nézve, a helyzet pedig tovább romlik, amennyiben mélyebbre ásunk. Ki tudja miért, de belenyúltak az átvezető videókba, ami bizonyos helyeken egészen megváltoztatja egy-egy jelenet érzelmi kontextusát, vagy a karakterek motivációját és cselekedeteinek jelentését. Ennek a kulturális barbarizmusnak azonban mégis a kooperatív opció behozatala a tetőfoka – ami nagyjából azzal egyenértékű, mintha valaki a Mona Lisára full cap sapkát rajzolna – és ami az eredeti játék művészi szándékának totális meg nem értéséről árulkodik. Az eredeti programban a testvérpárost egy játékosként kellett irányítani a kontroller két analóg karjának használatával, és ez nem véletlenül volt így. A szokatlan megoldás nem csak egy teljesen egyedi játékélményt tett lehetővé, de az interakció és a történetmesélés teljes egyesülése elvezetett minket a videojátékos médium egyik legkatartikusabb pillanatához. De persze a coop manapság menő, tehát ebbe is bele kellett rakni, anélkül, hogy a fejlesztők belegondoltak volna, hogy ez óriási eséllyel tönkrevághatja a játék érzelmi csúcspontját.

[+]

Összegzés

A Brothers: A Tale of Two Sons Remake egy teljességgel szükségtelen újraalkotása minden idők egyik legjobb független játékának. Az inkább demake-ként felfogható remake az alapvető játékelemeken túl semmit nem tudott átemelni, és vérszegény, lelketlen, sivár kópiának hat a máig ragyogó és kortalan eredetihez képest. Az egészen kedvező ára ellenére semmiképpen sem ajánlott, maximum abban az esetben, ha a teljesítményproblémái kijavításra kerülnek, és az eredeti mű megismerése után – egyfajta kuriózumként – szeretnénk egy kicsit máshogyan is megtapasztalni azt.

A Brothers - A Tale of Two Sons Remake február 28-án jelent meg PC-re, PlayStation 5-re, és Xbox Series-re.

A Brothers - A Tale of Two Sons Remake legjobb vonásai:

• A változatos játékmenet és az ötletes logikai feladványok át lettek emelve az eredetiből.

A Brothers - A Tale of Two Sons Remake legrosszabb vonásai:

• Lelketlen művészi megvalósítás;
• Új átvezetők, melyek néhol teljesen megváltoztatják egy-egy jelenet jelentését;
• Förtelmes optimalizáció;
• Kooperatív opció, mely az eredeti mű mély meg nem értéséről árulkodik.

Koncz Dávid