Chronique des Silencieux

Mindig azokról a játékokról a legnehezebb és legszomorúbb kötelesség tesztet írni, amelyek majdnem nagyszerűek lettek, amelyekből csak egy-két dolog hiányzik a nagysághoz. A – kitaláljátok? Franciaországban készült – Chronique des Silencieux sajnos pontosan ilyen lett: a most már megemészthető súlyú programhibákat, és a hangulatnak méretes pofont adó angol lokalizációt leszámítva leszámítva tulajdonképpen csak egy hibája van, az viszont kritikus fontosságú, így abszolút belerondít a játékélménybe.

A Chronique des Silencieux egy nyomozós játék, legközelebbi rokona talán az Ace Attorney-sorozatban található meg, még akkor is, ha az ottani mafla őrületnek, az emlékezetesen kattant karaktereknek itt nyomát sem lelni. A feladatunk azonban így is hasonló: itt is szemtanúkat, ismerősöket, az ügy különféle szereplőit kell kihallgatnunk, majd az általuk elmondottakban az ellentmondást, a logikai kapcsolatot, netán a nyílt hazugságot megtalálni. És hogy milyen ügyekről van szó? Ez az, ami engem leginkább vonzott a stílusos látványvilág mellett: a történet 1968-ban, Bordeaux-ban indul, a későbbi fejezetek pedig a hetvenes évek elején játszódnak, különféle délfrancia városokban. Még érezni a világháború gazdasági és társadalmi hatásait is, de az új amerikai tömegkultúra is kopogtat az ajtón – és persze az 1968 májusi francia diáklázadások szelleme is áthatja a karakterek viselkedését. Ez a környezet, ez a videojátékban korábban még sosem megtapasztalható közeg kifejezetten üdítő volt, és egy ilyen sztorifókuszú játékban élmény megismerni hősünket, Eugene-t, illetve az őt körülvevő élethelyzeteket.

[+]

Vagy hát ez lenne az optimális forgatókönyv – sajnos azonban a Chronique des Silencieux igencsak megnehezíti a beleélést. Ennek az egyik oka az angol fordítás minősége. Nem kétlem, hogy a francia szöveg remekül van megírva, és hangulatosan használja a korra jellemző szófordulatokat, de sajnos az angol verzió kifejezetten rossz lett. A XIX. századi modoroskodást mindenféle modern kifejezésekkel keveri, és kaotikusan használ minden mást is, ami az elmúlt száz évben angol nyelvterületen csak történt. Mindezt nyelvtani és stilisztikai hibák tömege teszi még nehezebben befogadhatóvá, olyannyira, hogy néhány párbeszédből szinte semmit nem értettem meg. (A fejlesztők is belátták, hogy a házon belül készült fordítás minősége nem éri el a szükséges szintet, és keresik a módot egy igényesebb verzió elkészítésére, de még ha ezt sikerül is finanszírozni, akkor is sok időbe fog kerülni.) Bőven vannak még programhibák a játékban, de a végigjátszást megakadályozókat mára sikerült kijavítani, így a legnagyobb bajom ezen a téren az oktatórészek kritikán aluli megvalósítása lett. A játék furán működő elemeit bemutatni hivatott tutorial az egyik legrosszabb, amit csak kalandjátékban valaha láttam – nem oda vannak ugyanis téve, ahol a tanított dolgot használni kell, és ezzel abszolút megzavarják a kétségbeesetten próbálkozó játékost.

[+]

Sajnos ezek voltak a megbocsátható dolgok – a Chronique des Silencieux ugyanis játékmenete leglényegét tekintve szerintem egyszerűen rosszul van kitalálva. Amikor az Ace Attorney-sorozatban ellentmondást keresünk, akkor általában 4-6 mondatban kell ezeket megtalálni, és a nálunk levő mondjuk 10-12 tárgy valamelyikével leleplezni azokat. A japán designerek azért hozták meg ezt a limitáló döntést, mert a játékosok egyszerűen nem tudták észben tartani a korábbi párbeszédek teljes egészét. A Chronique des Silencieux tervezői sajnos nem tették meg ezt a szívességet, így itt egy-egy fejezet teljes párbeszéd-állományában, illetve minden megtalált irat, naplórészlet és újságcikk tengernyi szövegében kell megtalálnunk azt a két mondatot vagy információtöredéket, amelyek továbblendítenék a történetet. Nem vicc, az első, bevezető jellegű fejezetben öt karakter 14-14 témában tett teljes nyilatkozata, valamint tíz ilyen-olyan irat (az egyik egészen apró betűvel szedve is négy teljes oldal!) áll rendelkezésre, és ebből az adattömegből kell a két összekapcsolódó mondatot megkeresni. Egy idősebb detektív barátunkat a menüből segítségül lehet hívni, de sokszor még az ő indirekt tippjei sem árulják el, hogy mi is lenne a tennivalónk.

[+]

Nekem aztán nincs ellenemre az olvasás, de ezek a bő lére eresztett szövegek egyszerűen nem valók egy ilyen szövegkapcsolatokra épülő kalandjátékba, mert a megvizsgálandó mondatok puszta tömege megzavarja a játékosok figyelmét. Ráadásul még a következtetések sem mindig egyértelműek, rengeteg olyan van, ami szerintem akár össze is tartozhatna, de csak egy „ennek semmi értelme” figyelmeztetés a játék reakciója. Sokszor számomra teljesen kikövetkeztethetetlen lépések vittek tovább a végigjátszásban: amikor például egy lebuj igen ellenséges vezetőjének lejátszottam egy utcán fütyült dalt a diktafonommal (már ezt a marhaságot is egy végigjátszásból kellett kinéznem), az volt a reakciója, hogy emiatt mi nyilván a nagyfőnök rokonai vagyunk, és rögvest a keblére ölelte Eugene-t. Miért? Milyen logika ez?! Máskor a roppant designeri szigorúság zavarja a játékost: egy következtetésnél nem elég az, hogy a bűnvezér finanszírozza az egyik fontos szereplőt, mert a játék csak a bűnvezér drogüzletét fogadja el az egyenletben. És persze, hiába találjuk ki játékosként az eseményeket jó előre, hisz a következtetések csak akkortól élnek, amikor a játék úgy dönt, hogy karakterünk is megszerzett minden információt – ha előbb próbálkozunk a megoldással, hibaüzenet az eredmény, amit én rendre úgy fordítottam le, hogy rosszul logikáztam ki a dolgokat, így más irányban kezdtem el kutakodni.

[+]

Az is zavaró, hogy rengetegszer kell a már jól ismert karakterekhez visszafutni, hogy átbeszéljük velük az új információkat, kikérjük véleményüket erről vagy arról – azonban a Chronique des Silencieux nem ad térképet, nem lehet a fontos helyek közt ugrálni, hanem az izometrikus kamera által okozott nehézségekkel kell újra meg újra átnyargalni a zónákon. Óriási kihagyott ziccer a Chronique des Silencieux – rendben, sokmilliós megasiker kalandjátékként sajnos sosem lehetett volna belőle, de legalább a műfaj, no meg az érdekes, játékban sosem látott történelmi időszakok kedvelőit lenyűgözhette volna. A logikátlan fordulatok, a fordításbeli problémák, no és a következtetési rész szinte játszhatatlanná hangszerelése mellett azonban ennek nem látok nagy esélyt. Én nagyon szívesen kiderítettem volna Catherine Dousvalonnal együtt a lány apjának múltjában rejtőző titkokat, de fel kellett adnom a nyomozást – a Chronique des Silencieux sajnos a játékos ellen dolgozik.

A Chronique des Silencieux PC-re jelent meg.

A tesztjátékot a fejlesztő Pierre Feuille Studio biztosította.

Összefoglalás

Ritkán találni olyan érdekes környezetet, mint amibe a Chronique des Silencieux látogat el: a hetvenes évek legelejének forgatagos Franciaországa ugyanúgy érdekes, mint a régi rejtélyekben vájkáló történet. Sajnos a játékdesign nem engedi a potenciális élményt kibontakozni: szürreális mennyiségű szövegben kell az összetartozó, vagy épp egymásnak ellentmondó pici részleteket megtalálni, és ezt még tovább nehezíti az agresszívan rossz angol fordítás.

A Chronique des Silencieux legfőbb pozitívumai:

• A környezet érdekes, és a történet sem klisés;
• a látvány a francia-belga képregények stílusérzékével készült.

A Chronique des Silencieux legnagyobb hiányosságai:

• Irtózatosan nagy szövegkazalban kell megtalálni a metaforikus szöget;
• az angol fordítás tönkreteszi a hangulatot;
• rengeteg nehézkes játékelem és ótvar oktatórész.

Bényi László