Ocsmány régi világ
Már régóta úgy gondolom, hogy az általában használt „puzzle platformer” kifejezés nem megfelelő – hiányzik belőlük annak az egzisztenciális terrornak az érzete, amit ezek a játékok mind árasztanak. Bár biztos voltak némileg hasonló programok korábban is, a 2010-ben megjelent Limbo kétségtelenül stílust teremtett minden értelemben sötét világával, és a brutálisan veszélyes környezetbe helyezett törékeny főhősével. Azóta számtalan hasonló program jelent meg, amelyek a harc helyett mind a kétségbeesett menekülésre és a feszült rejtőzködésre helyezték a hangsúlyt – ezek közül pedig az Inside, az Unravelek, no és persze a Little Nightmares lettek a legismertebbek. Utóbbi a 2017-es év egyik legkellemesebb meglepetése volt; már ha lehet kellemesnek nevezni egy olyan játékot, amelyben egy húsáért nevelt aprócska lánnyal kell menekülni egy kannibál őrültekkel teli rémálom-hajóról…
Six eredeti kalandját később három igényes, de igen hasonló elemekből építkező DLC követte, majd a Tarsier stúdió visszavonult, hogy szép csöndben elkészítse a második részt. Ennek demója már minden platformon elérhető – ám engem ez nem kapott el úgy istenigazán. A játék első, legrövidebb, jobbára egy őszies erdőben játszódó fejezetének majdnem egészét megmutató demóból hiányzott az a mesteri világépítés, amellyel az első rész annyi rajongót szerzett. Az új főhős, Mono a fejét borító papírzacskón túl igazán nem különbözött Sixtől, az őt aktívan üldöző shotgunos őrült pedig túl evilági veszélynek tűnt a groteszk hajó undorító bőrmaszkokban flangáló utasaihoz képest.
[+]
Mono és – ekkor ikonikus sárga orkánkabátját még nem viselő – Six menekülése, a ködös tenger elérése, majd egy sodródó ajtón való átszelése azonban nem csak számukra jelent új kezdetet, de a játékos számára is. A fázva rettegő kettős az áhított menedék helyett ugyanis még nagyobb veszélybe csöppen: a dülöngélő házakból álló Pale City, a sápadt város ugyan jobbára elhagyatott, ám maradék néhány lakója pont elég ahhoz, hogy alaposan megkeserítsék az aprócska páros sorsát.
[+]
Ahogy a Little Nightmares II első fejezete a vadonban játszódott, úgy a későbbi fejezetek is tematikusak: előbb például a kegyetlen tanár által felügyelt iskolát látogatjuk meg, majd következik a kórház, annak minden elvárt horrorisztikus velejárójával. Aztán pedig… na de azt nem lövöm le, hiszen például a negyedik fejezet a sorozat messze legfélelmetesebb jeleneteivel rendelkezik.
Noha továbbra sem hangzik el egyetlen szó sem a játékban, a világépítés így is parádés. Az iskola repedezett porcelánbabái például javíthatatlanul gonosz kisiskolásként randalíroznak, akiket még a börtönszobák és a testi fenyítéssel fegyelmező tanárnő sem tud jobb belátásra bírni – emlékezetes szakasz, amikor egyikük levert fejét kell sisakként felvenni, és ezzel az álcával átkelni a tombolásuk közepette. Természetesen a sötét, dohos kórház is kegyetlen világnak bizonyul, olyannak, amit a Tarsier pályatervezői még megannyi horrorfilm után is tudtak új elemekkel gazdagítani. Egy szakaszon például a sötétben megelevenedő anatómiai modellek – bizarrul mozgó fabábuk – elevenednek meg, és zseblámpánk segítségével kell őket sakkban tartani.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
