Nagyon távoli éden

Keiji Inafune, a Mega Man és a Dead Rising sorozat alkotója, illetve az Armature Studios, a Metroid Prime fejlesztőcsapatának neve uralta a ReCore marketingjét az elmúlt hónapokban. Kétségtelenül nagy nevek állnak a projekt mögött, de vajon ez elég-e arra, hogy a végeredmény is legalább ennyire nagy legyen? Egyértelmű ítéletet nehéz mondani, mert a játék egyrészt nagyszerű és „szerethető” (bármennyire is elcsépelt, megfoghatatlan szó ez), másrészt viszont komoly problémákkal küszködik, amik végső soron visszatartják attól, hogy a 2016-os őszi szezon egyik Xboxos ékköve lehessen.

Pedig az alkotók elvégezték a házi feladatot, és minden ízén látszik a játéknak, hogy nem egy fizetett szükségmunka volt, hanem egy szívvel-lélekkel összerakott univerzum valódi karakterekkel. A távoli jövőben a Föld lakhatatlanná válik, ezért az emberiség elindul, hogy új otthont keressen. Meg is találják az alkalmas jelöltet Far Eden sivatagos bolygójában, amit robotokkal terveznek élhetővé tenni. Amíg ez megtörténik, az emberek a bolygó körül keringve, álomba merülve várják fajunk újjászületését. A tervbe azonban hiba csúszik, a robotok ellenségessé válnak, kalandunk főhőse pedig úgy találja, hogy talán ő az utolsó életben maradt emberi lény.

A felütés tényleg nagyszerű, és a játék első óráiban úgy tűnik, minden más is tökéletesen a helyére került. Kezdjük mindjárt a szereplőgárdával. A játék főhőse, Joule Adams egy igazán élénk, szimpatikus jellem, amolyan hősies, örök optimista kalandor, robot segítőtársai pedig (akik a játék során fokozatosan csatlakoznak hozzá) valódi személyiségek. Mack, a kíváncsi és hűséges kutyus, Seth, a félős és tériszonyos pók, akinek pechjére a legmagasabb helyekre kell felmásznia, és a gorilla formájú Duncan, aki pont annyira ódzkodik az erőszaktól, mint amennyire erős. Parádés csapat, akikkel könnyű azonosulni, és tökéletes kompániát jelentenek a történet során, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy egész franchise-t lehetne rájuk építeni.

Hasonló jókat lehet elmondani a játékmenetről is. A ReCore magja (hogy a címre utaljunk) nagyon jól sikerült. Egyenlő részben 3D-s platformer, akciójáték és „metroidvania” stílusú felfedezős, gyűjtögetős kaland, a gazdag keverék ellenére tökéletesen működik, és élvezetes minden része. Joule irányítása már az első pillanatoktól kezdve kézre áll, kiváló dupla ugrásaival és csúszásaival könnyen felküzdhetjük magunkat a legmagasabb sziklaszirtekre is, és könnyen bejárhatjuk a hatalmas, nyílt terekből összeálló világot. A lövöldözés leginkább a színekre épül: amilyen színű az adott ellenség, olyan színnel kell őt támadni, amiben jótékony célzás mechanika is a segítségünkre van. Igazán kellemes ugrálós-lövöldözős játék lett ez, ami nem kevés ügyességet is igényel.

A ReCore világa, bár nem túl változatos, elég nagy, és folyamatos felfedezésre ösztönöz. A sivatagos, romos tájakon szinte mindenhol találhatunk valamit. Alkatrészeket robotjaink fejlesztéséhez, különböző alapanyagokat, tervrajzokat további felszerelésekhez, és így tovább. A legfontosabb gyűjtögetnivalót a prizmatikus magok jelentik, vagyis azok a gömbök, amelyek nem egyik vagy másik színt, hanem az összeset képviselik egyszerre. Hogy miért olyan érdekesek ezek, az kiderül a történetből is, spoilerek nélkül legyen elég annyi, hogy bizonyos ajtók csak megfelelő számú ilyen mag összegyűjtése után nyílnak ki.

További réteget jelent a játékon a könnyed RPG-szerű rendszer, aminek keretében robotjainkat fejleszthetjük. Maga a főhős is szintet lép időnként, de ez csak a fegyver erejére van hatással, sokkal érdekesebb gépi segítőtársaink testreszabhatósága. Őket ugyanis egyre erősebb alkatrészekkel szerelhetjük fel, aminek köszönhetően nemcsak erejük és gyorsaságuk, de különleges képességeik és kinézetük is változik. A CoreBotok jelentik Joule extra képességeit is. A kutyus ki tud ásni a föld alól hasznos dolgokat, a pók fel tud mászni bizonyos falakon (maga után húzva minket is), Duncan pedig sziklafalakat tud áttörni. Bizonyos pályarészek csak a képességek megszerzése után lesznek elérhetőek, így a Metroid Prime fejlesztői tényleg nem hazudtolták meg magukat. Igazi „metroidvania” jellegű játékmenetet kapunk, ehhez lett tervezve maga a világ is.

Kiváló játék, gyenge megvalósítás

A többé-kevésbé szabadon bejárható világ mellett maga a történet lineáris barlangokban (dungeonökben) játszódik, melyek végén többnyire egy-egy komolyabb főellenség is vár. Nagyon nagy pozitívum, hogy ezek mellett opcionális barlangok is találhatók a játékban, amik ügyességünket és gyorsaságunkat is maximálisan próbára teszik, sikeres teljesítés esetén pedig még erősebb extrákkal ruháznak fel bennünket. Ezekre szükség is lesz, mert a történet utolsó szakaszában már egyre nehezebbé és sajnos frusztrálóbbá is válik. Ha nem vagyunk elég magas szinten, vagy elég erősek, akkor könnyű megakadni a történetben.

És sajnos ez az a pont, ahol előjönnek a ReCore komoly tervezési hibái. Mert hiába nagyon szimpatikus benne mindenki, ha a történet és a játékmenet is áldozatul esik néhány botrányosan rossz döntésnek. Az, ami más nyílt világú játékokban pusztán opció – jelesül a gyűjtögetés –, az itt egy idő után kötelezővé válik, a játék ugyanis feltart bennünket addig, amíg nem szerezzük meg szinte az összes prizmatikus magot. Ez nagyon frusztráló, mert jó lenne csak simán végigjátszani a játékot, és utána gyűjtögetni tovább, felfedezni a terepet, de erre itt nincs lehetőség. Aztán ott van a nehézség kérdése is. Az ellenfelek gyorsabb ütemben fejlődnek, mint mi, így a játék utolsó negyedében kénytelenek leszünk leállni „tápolni”, különben elakadunk a brutálisan nehéz főellenségek valamelyikénél. Ez a két dolog önmagában is elég lenne ahhoz, hogy jelentősen visszahúzza a játék élvezeti értékét, de sajnos van rosszabb is.

A ReCore technikai szempontból nem sikerült igazán jól. A grafika például, bár helyenként nagyon látványos, összességében csak középszerűnek mondható. Alacsony felbontású textúrák, elnagyolt pályarészek, múltidéző fény-árnyék hatások csorbítják az összképet, ami azért sajnálatos, mert más elemek (például a karakterek és az animációk) csodásan ki lettek dolgozva. A játék ráadásul irtózatosan sokat tölt, ráadásul minden halál után visszatölti az adott pályát, ami akár egy percig is eltarthat. Bár megjelenés óta a fejlesztők javítottak ezen, a helyzet távolról sem ideális. Pusztán a töltési idők is képesek elvenni az ember kedvét a további játéktól.

Ez a játék az élő példája annak, hogy néha a legjobb szándék, a legnagyobb tehetség és az exkluzív fejlesztési környezet sem garancia a minőségre. A ReCore egy rendkívül szerethető, nagyon jó játék lehetne, mert mindennel rendelkezik, ami egy nagy kalandhoz kell, sőt akár egy komolyabb sorozatot is felhúzhattak volna erre a világra. Ugyanakkor a történet a vége felé elkezd szétesni, a játékmenet nehézzé és frusztrálóvá válik, felborul az addig meglévő egyensúly, a technikai problémák pedig már hosszú évekkel ezelőtt is súlyosnak számítottak volna, nemhogy 2016-ban, egy exkluzív játékban. Ettől függetlenül értékes darab (ráadásul jó áron is került forgalomba), így aki egy kis színes, változatos videojátékot szeretne, nyugodtan tehet vele egy próbát. Reméljük, hogy a Microsoft nem felejti el ezt a nevet, és a fejlesztők visszatérhetnek egy sokkal szebb, csiszoltabb, grandiózusabb folytatással. Joule Adams és robot barátai megérdemelnék – és mi is.

Pro:

• Remek történet és cselekmény;
• jól megtervezett, látványos világ;
• kiváló irányítás, jól működő gameplay elemek;
• szimpatikus főszereplők.

Kontra:

• Helyenként meglepően gyenge grafika;
• idegesítővé és túl nehézzé váló játékmenet;
• nagyon hosszú töltési idők.

60

dreampage