Száguldás, motor, szerelem

Az ma már közhelynek számít, hogy a Milestone hogyan vált évről évre egyre jobb fejlesztőcsapattá, így ezzel nem is untatnék senkit. A hosszú évekig középszerű játékokkal próbálkozó, majd néhány éve kizárólag a motoros játékokra összpontosító milánói gárda ma már a versenyes műfaj élvonalába sorolható. Bizonyos szempontból nincs nehéz dolguk, hiszen a motorverseny műfaja nem túl népes – játékaik azonban többnyire bármelyik nagy névvel egy lapon említhetők, akár az autós testvérekkel is. Az idén tavasszal piacra került MotoGP 20 is egy parádésan jó játék lett, az itt szerzett tapasztalatokat pedig most a RIDE 4-ben kamatoztatják tovább. Ez az a sorozat, amelynek célkitűzése, hogy a „motoros Forza Motorsport” legyen, ez a negyedik rész pedig pontosan így foglalható össze röviden. De azért következzen a hosszabb verzió is.

A RIDE 4 nem árul zsákbamacskát, lényege pontosan az, ami a 2015-ben indult szériának mindig is volt. Egy motorversenyzői karriert futhatunk be, elindulva az alapoktól és a legkisebb kategóriáktól egészen a legfelső szintekig, bejárva a világ legjobb versenypályáit és országútjait, a legszebb, legvadabb motorok nyergében. A különböző sportlicencekkel (MotoGP, Monster Energy Supercross, MXGP) szemben itt a hagyományos motorok jutnak szerephez, ezáltal mi is közelebbinek érezhetjük őket magunkhoz.

A játék sava-borsát a hatalmas karrier mód adja. Pilótánk létrehozása után először regionális bajnokságokban kell bizonyítani rátermettségünket. Választhatunk, hogy Európában, Ázsiában vagy Amerikában kezdjük-e világhódító utunkat, ennek megfelelően először az ottani helyszíneken kell vitézkedni. Más jelentősége nincs, később mindhárom regionális sorozatot teljesíthetjük. Ezek után megnyílik a Világliga (World League), ami a játék legnagyobb része, nem kevesebb, mint 92 bajnoksággal. Itt felvonul az összes kategória és versenyhelyszín, természetesen folyamatosan változó napszakokkal, időjárási viszonyokkal, sőt a normál versenyek mellett egyéb kihívásokkal. Ahhoz, hogy a regionális bajnokságokban, illetve a Világligában részt vegyünk, először is licencet kell szerezni, kihívások teljesítésével – ez a mechanika a Gran Turismo játékokból lehet ismerős. Ha pedig már a Világligában is elég eredményt mutattunk fel, megnyílik a Végső Liga (Final League), ahol két, teljes értékű bajnokságban vehetünk részt: Superbike és – a sorozatban most először – Endurance, azaz megbízhatósági versenyek.

Nem véletlen, hogy a karrier felépítése kapcsán a nagy autós címeket lehet felhozni, a fejlesztők egyértelműen ezekből merítettek ötletet, ami nem baj. Ez a felépítés a RIDE 4-ben is nagyszerűen működik. A karrier rendkívül hosszú, de változatos, köszönhetően a rengeteg motornak, az eltérő kategóriáknak, a sok-sok pályának és a dinamikus körülményeknek. Ha úgy vesszük, ez is csak egy hosszú lista, amit végig kell „pipálgatni”, de az okosan kitalált, pontalapú előrehaladási rendszerrel mindig van ösztönzés a további kupákra és bajnokságokra, hogy még újabbakat nyissunk meg. Nem arról van szó, hogy minden nyitott, nekünk pedig csak végig kell zongorázni rajtuk. Sikerült eltalálni a megkötések és a szabadság megfelelő egyensúlyát, ezáltal a karrier tartalmas, érdekes és motiváló.

Ezen kívül még a Ride menüben találkozhatunk egyjátékos módokkal. Itt létrehozhatunk saját versenyt, vagy gyakorolhatjuk a pályákat a Time Attack módban, természetesen világranglistákkal. Van online multiplayer is, ami teljesen hagyományos, egyszerű, de funkcionális lobbirendszerben működik. A várakozást én egy kicsit soknak találom két online futam között, de a rendszer alapvetően jól működik, rendesen pörögnek a versenyek, az pedig különösen jó, hogy az itt megszerzett pénz és XP is megy a közösbe, vagyis a karrierben felhasználható a többi játékmódban megszerzett összeg. Nincs „felszabdalva” az előrehaladási rendszer, és ennek így is kell lennie. Bármelyik részén játsszunk is, a RIDE 4 mindig jutalmaz valamivel a végén, így nem érezzük kárba veszett időnek a hosszas gyakorlást, vagy a haverokkal való versengést sem.

Testre szabhatóság és fizika

Nem a karrier felépítése az egyetlen, amiben a RIDE 4 bátran kölcsönöz más versenyes játékoktól. Saját karakterünk és motorjaink testre szabása a sorozat szempontjából ugyan nem újdonság, de a Milestone továbbfejlesztette ezeket a funkciókat, így ezek jobbak, mint valaha. Létrehozhatunk saját festést a számtalan típusú bukósisakra, ugyanezt megtehetjük a versenyzői overállal, és persze minden motor is szabadon pingálható. Ha nem akarunk ezzel vesződni, akkor letölthetők a mások által megosztott tartalmak – arra persze nem árt készülni, hogy ezek jelentős része a Red Bull vagy Valentino Rossi stílusjegyeit viselik magukon… hiába no, ilyen ez a popszakma.

A festés mellett a motorok fejleszthetők is, igaz, a lehetőségek eléggé korlátozottak. Minden típusra vehető „motor készlet”, „fék készlet”, verseny gumi, jobb rugók és váltó, illetve ha akarjuk, eltávolíthatjuk róluk a visszapillantó tükröket és a hátsó irányjelzőket. Sajnos ez a tuning nem pusztán lehetőség, hanem kötelező: a nehézségi szint kiegyensúlyozatlansága miatt minden motort maximumra kell fejleszteni, ha esélyt akarunk a győzelemre – gyakorlatilag a beállított nehézségi szinttől függetlenül (a mesterséges intelligencia lelki világáról, már ha van neki olyan, egy kicsit később).

Ez a testre szabhatóság a RIDE 4 irányítására és fizikájára is kiterjed. A Milestone korábbi játékaihoz hasonlóan itt is választhatunk egyszerűsített és profi fizikai modell közül, illetve jó néhány vezetési segítség is beállítható, az automata féktől kezdve a kipörgésgátlón át a pályán kívüli jobb tapadásig. Bármelyik konfigurációt is állítjuk be, a játék irányítása nagyon jó, élethűbb, jobban érezhető, dinamikusabb, mint a sorozat korábbi részeiben. Aki játszott a MotoGP 20-szal, annak ismerős lehet a versenyző mozgása, a motorok viselkedése, amely természetesen az adott kategóriától függően jelentősen eltérő.

Egy kis hengerűrtartalmú, 250-es vagy 500-as sportmotorral sokkal szabadabban, könnyebben motorozhatunk, míg egy 1000-es bestiával nagyjából minden kanyar előtt imádkozni kell, hogy ne ott haljunk meg. Az egyes kategóriák közötti különbség nagyon jól átjön, tökéletesen érezhető a motorok viselkedése, adott esetben csúszása, ahogy a folyamatosan kopó abroncsok csökkenő tapadása is. Az egész nagyon élvezetes, és mivel ebben a játékban jóval szélesebb spektrumon mozognak a kétkerekűek, mint a licencelt sportjátékokban, az egész élmény sokkal változatosabb, élőbb, többször állít kihívás elé (például amikor egyik kategóriából átülünk egy másikba).

A motorozás élményét talán a kőkemény nehézségű tesztek adják át leginkább. Amikor minden tizedmásodpercre szükség van egy körön, amikor az arany medál eléréséhez minden kanyart a megfelelő módon kell „támadni”, és már tucatjára próbálja meg az ember, akkor érezhető igazán, mennyire sok múlik az ideális íven, féktávon, kanyarvételen. Minél tovább feszegetjük egy motor határait, annál jobban átjön, mennyire jól kidolgozott, élethű (vagy legalábbis hihető) a fizikai modell, egy-egy jól összerakott kör vagy futam pedig valódi örömöt és sikerélményt jelent. Ez az igazán jó versenyes játékok egyik ismérve.

Mesterséges unintelligencia

Hanem a RIDE 4-nek van egy gyenge pontja, és térjünk is rá erre, mert már nagyon nyomja a bögyömet. Ez pedig a gépi ellenfelek viselkedése, illetve a játék nehézsége. Kezdjük az egyszerűbbel: ez az alkotás nem lesz a kezdő játékosok barátja. Nem elég, hogy egy motort teljesen másképp kell vezetni, mint egy autót (egész máshogy kell hozzáállni a kanyarokhoz), ehhez jön még a döbbenetesen kiszámíthatatlan nehézségi szint. A probléma abból adódik, hogy az M.I. beállított értéke igazából csak az egyenesbeli sebességükre vonatkozik – kanyarokban ők ugyanolyan profik és gyorsak, akárhová csavarjuk a beállítást. Emiatt aztán az adott pálya nyomvonalától függően extrém módon ingadozik a kihívás (csak egy példa: online versenyeken, random emberek ellen rendre hozom a dobogós helyezéseket, míg karrierben néha legkönnyebb fokozaton is alig bírom legyőzni a gépet). Egy kanyargósabb pályán vért izzadunk a győzelemért, míg a következő futamon még mi érezzük magunkat rosszul, olyan nevetséges előnnyel érünk célba. Kiegyensúlyozottságnak itt nyoma sincs.

Tovább rontja a helyzetet, hogy a gépi ellenfelek viselkedése botrányos, gyakorlatilag tudomást sem vesznek a játékos létezéséről. Ha egy kanyar előtt korábban fékezünk, simán nekünk jönnek hátulról, akár azon az áron is, hogy ők is elesnek. Akár a fél mezőny ledózerol, teljesen vakok, nem reagálnak a jelenlétünkre vagy a manővereinkre. Ennyire ostoba mesterséges intelligenciát nem is tudom, láttam-e már valaha. Az olyan pályákon, ahol az első kanyar éles és lassú (például Monza vagy Nürburgring), kész művészet túlélni az első kanyart, mert a mezőny egyszerűen átesik rajtunk. Oda-vissza kell tekergetni a játékot, hogy egyszer végre valahogy sikerüljön két keréken kijönni belőle.

Ugyanakkor azt is el kell mondanom, hogy – legalábbis szerintem – ez a RIDE 4 egyetlen igazi negatívuma. Minden másban élvonalbeli versenyjátékról beszélhetünk, és ide tartozik a prezentáció is. A menüképernyők kinézete és felépítése a Forza Motorsport hőskorát, a harmadik-negyedik részt idézik, gyönyörű, elegáns, mint ahogy az egész grafika is az. A fejlesztők mestereivé váltak az Unreal Engine 4-nek, csodaszép pályákat tárnak elénk dinamikus bevilágítással és időjárással. A motorok kidolgozása még ennél is jobb. A negyedik részhez az összes modellt az alapoktól újjáépítették, még több geometriával, fizikailag renderelt anyagokkal, nagyobb felbontású textúrákkal, az eredmény pedig lenyűgöző. Fotó módban olyan képeket lehet csinálni, amiktől az embernek leesik az álla. Az erősebb konzolokon választható 60 fps mód, január 21-én pedig next-gen frissítés is érkezik hozzá, ami 4K/60 fps-t és még részletesebb grafikát jelent, így egy meglehetősen jövőbiztos játékkal van dolgunk – nem beszélve a tervezett, kilométeres hosszúságú támogatásról, extra motorokkal, pályákkal és sok minden mással.

Pontosan ugyanezt tudom elmondani a hangzásról is. Bár vannak kifejezetten idegesítő hangú motorok, a többség rettentően jól szól, ahogy a menük elegáns, visszafogott zenéit is jó hallgatni. Nem győzöm hangsúlyozni, de a Milestone tényleg minden tekintetben abszolút kitett magáért. Prezentációját és technikai kivitelezését tekintve a RIDE 4 nyugodtan egy lapon említhető a nagynevű autós játékokkal, és ez még akkor is nagy szó, ha az olasz csapatnak sok évébe telt eljutni erre a szintre. Most már itt vannak, és én alig várom, hogy kiderüljön, mire lesznek képesek a következő generációs konzolokon.

Egyetlen komoly hibája van a RIDE 4-nek, az pedig a béna, vak, bosszantóan együgyű mesterséges intelligencia, amitől a karrier mód szükségtelenül nehézzé válik. Emiatt kezdőknek, vagy akik most ismerkednének a motoros játékokkal, sajnos nem ajánlható. Ez pedig nagy kár, mert minden egyéb tekintetben a valaha készült egyik, ha nem a legjobb motorversenyről beszélünk. A hatalmas karrier, a részletes testre szabhatóság, az élvezetes vezetési modell és a kiváló tartalom ötvözete, a legjobbja mindannak, amit egy versenyes címtől elvárhatunk. Olyan motorválasztékkal az Apriliától a Yamaháig, a BMW-től a Ducatiig, a kis sportmotoroktól a legdurvább endurance gépekig, hogy attól bárki megnyalja a tíz ujját. A magam részéről elviselem az M.I. gyengeségét, mert még ezzel együtt is az idei év egyik legjobb műfajbeli képviselőjéről beszélhetünk. Bravissimo, Milestone!

Pro:

• nagyon jól felépített, hatalmas karrier mód;
• fantasztikus motorválaszték;
• sok változatos versenyhelyszín dinamikus napszakokkal és időjárással;
• élvezetes és jól testre szabható vezetési modell;
• nagyon szép grafika és prezentáció.

Kontra:

• a mesterséges intelligencia teljesen vak;
• kiszámíthatatlan, és többnyire túl magas nehézség.

90

A RIDE 4 PC-re, PS4-re és Xbox One-ra érhető el. 2021. január 21-én érkezik a következő generációs konzolokra (Xbox Series X|S, PS5) optimalizált frissítés.

dreampage