Bevezetés
Kicsit nehéz helyzetben vagyok a játékkal kapcsolatban, ugyanis nekem az első rész kimaradt, és úgy összességében eddig nem voltam híve a versenyzős játékoknak. Mindig voltak olyanok, akik jobbak, ügyesebbek voltak nálam, és olyan trükköket tudtak bevetni egy-egy játék során, hogy esélyem sem volt a győzelemre.
A legutolsó hasonló versenyzős játék valamelyik Mario Kart volt, ideig óráig élveztem, de hosszabb ideig nem tudott lekötni.
Tesztünk alanyához ezért félve közeledtem, de szerencsére a kezdeti bukdácsolás után mondhatni hogy megszerettem a játékot.
Nézzük tehát Sonicot és barátait.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!