Végy egy adag húspogácsát...

Véres kezdet

A videojátékok világában sok extrém hős született már, ám a bőr nélküli, véres srác jó eséllyel pályázik ennek a különdíjnak a megnyerésére. Persze a szokatlan főszereplő még nem minden, tisztában volt ezzel a két alkotó, Edmund McMillen és Johnatan McEntee is. Ezért megalkották minden idők egyik legnehezebb vertikális platformerét: a Meat Boyt.
A kis flashjáték hamarosan ismertté és sikeressé vált, mi sem bizonyítja ez jobban, mint a sok százezer letöltés, az extra pályák, valamint a hős körül kialakult marchandising (komolyan, még plüssfigurát is lehet kapni). Ekkor az alkotók úgy gondolták, hogy ideje kitörni az eddigi keretek közül, és belevágni a nagy bizniszbe: rendes játékot csinálni husifiúból.
A program még a megjelenése előtt sok elismerésben részesült, több kategóriában döntős volt az idei Independent Games Festivalnak, ám díjat végül nem vihetett haza. Ellenben örömül szolgált, hogy az eredetileg WiiWare exkluzívként készült mű ellátogatott a többi platformra is, így az Xboxosok már október 20-tól nyúzhatták hősünket, a számítógépes tábor november 30-tól vághattak bele Meat Boy kalandjaiba, míg a Wii tulajoknak valamikor még csak a jövőben lesz elérhető a cucc. (A teszt a PC verzió alapján készült.)

Pillanatkép az eredeti játékból.

Vágjunk bele!

Az eredeti történet totál egyszerű: Husifiú és szerelme, Sebtapaszlány (Bandage Girl) önfeledten ölelkezik, amikor megjelenik a gonosz Dr. Magzat (Dr. Fetus), és elrabolja a főhős szerelmét. Tovább is van? Nincs, de nem is szükséges, mert ez a program nem a fordulatos sztorit kedvelők kegyét keresi.
A SMB egy klasszikus alapokon nyugvó játék, amiben feladatunk főhősünk eljutása a pálya (általában) túl felén sírdogáló barátnőnkhöz. Ám miután nagy nehezen odaértünk, megjelenik a gonosz Fetus, és az utolsó pillanatban elragadja vagy odébb üti a lányt. Így nincs más hátra, mint előre a következő szintre, ahol a szituáció ugyanaz, csak a felépítés más.
Összesen 5+3 világ van a játékban, mindegyik 20 pályával és egyedi környezettel: erdő, kórház, pokol, stb. Ha megcsináltunk legalább 17 pályát, akkor megnyílik a főellenség helyszíne is, ahol nem a szerelmünket kell elérni, hanem az aktuális bosst legyőzni. Csak az ő megsemmisítésükön keresztül nyílik meg a következő világ.
A boss-pályák elején meg végén aranyos, humoros videóbejátszások fokozzák az eseményeket, amit megtoldanak a világok elején látható introk, melyek mindegyike egy-egy klasszikus játékra utal. Ebből a legelső annyira ütősre sikeredett, hogy szabályosan felvisítottam.

Ahogy a dal is mondja: SÓ must go on!

...és süsd meg jól.

"Ezeknek a lila vízfejűeknek is itt kell körözniük? Nem akarok beléjük futni!"

Bélszínvilág

Husifiú mozgáskultúrája igen egyszerű: tud oldalra szaladni vagy még egy gomb lenyomásával rohanni is, meg ugrani. Elsőre kevésnek tűnhet, de ez bőven elég a mechanikára. Ugyanis a teljes játék megtartotta az előd vertikális platformer jellegét, azaz itt is sokat fogunk a függőleges falakon csúszkálni és ugrálni. A PC játékosok egyébként választhatnak, hogy billentyűzeten vagy kontrolleren játszanak - sajnos mindkét opció esetében kötött az irányítás.
Persze grafikai fejlődés tapasztalható, például itt már szép nagy pörgő körfűrészekkel is találkozunk, vagy az egyes helyszínek halálos elemeinek (tűz, csonttelep, sóhegy) részletességét említsem. Azonban a játék nem kívánt túllépni a flash szintű grafikánál, ami az egyszerű főhősnél zokon veszünk.
De a sebesség miatt nem is nagy gond, mert a SMB a tizedmásodpercek és a pixelpontos irányítás játéka. Elég csak egy negyed szekundummal tovább nyomni az ugrás gombot, és a hősünk már nem a biztonságot jelentő sima felületre, hanem a mellette ágaskodó, halálos tüskékbe repül. Ilyenkor sincs gond, mert a pályát akárhányszor újrakezdhetjük, a program nem számol életeket. Hozzáteszem: szerencsére. Ugyanis az SMB-ben igen könnyű az elhalálozás.
Az viszont tetszett, hogy az utunkba érintett felületeket összevérezzük, valamint a sikeres teljesítést követően az addigi próbálkozások szellemei is megjelennek a visszajátszásban - igaz, a pálya módosulása nélkül.

Pokolbeli víg napjaim, elrontott életeim vendégszereplésével

Szaftos és szavatos

Úgy gondolod, hogy a játékokban a Time Trial, azaz a pályák időn belüli teljesítése csupán egy extra a kihívást keresőknek? Normál esetben igen, azonban a SMB készítői bevetettek egy cselt: ha az adott szintet A-ra, azaz szintidőn belül teljesítesz, akkor a térképen választhatóvá válik az adott pálya Dark World verziója. Ilyenkor a színvilág tompulás mellett ugyanannak a helynek egy nehezített verzióját kapod meg - briliáns ötlet a szavatosság megduplázására! Egyébként itt is van leküzdhető időkorlát, de már nem ad egyéb extrát.
Egyes szinteken térkapukba is futunk, ami mögött kétféle pálya van. Az egyik során NES illetve Atari 2600 grafikájú retro környezetben kell teljesítenünk három pályát. Itt viszont számol életeket a program, helyszínenként 3-mal indulunk - ha elbuktuk, akkor kezdhetjük elölről az egészet.
A másik sokkal érdekesebb, itt egy másik indie játék (pl. BIT.TRIP RUNNER, Jumper) hősét alakítjuk, akivel szintén három szinten kell a végigmenni, végtelen élettel, de némileg eltérő tulajdonsággal. Ha célba értünk, akkor megkapjuk a választható karaktereként.
És ha már itt tartunk, akkor érdemes megemlíteni az egyes pályákon található sebtapaszok megszerzését is (figyelem: csak akkor íródik jóvá, ha a felvételt követően eljutottál vele a célig is!), amikkel egyéb, platform exkluzív karaktereket nyithatunk meg. Az Xboxon vendégeskedik pl. Tim a Braidből vagy a pink Castle Crashers lovag, míg PC-n itt van pl. Josef robot aMachinariumból, Minecraft kockaemberke vagy Runman a(z egyébként ingyenes) Race Around the Word-ből; sőt, a PETA propaganda paródiája következtében még Tofu Boyt is berakták (a karakterválasztásnál menj a főhősre, majd gépeld be: petaphile ).

Retro pálya akcióban.

Jó étvágyat kívánok!

A PC verzió vendégszereplői - fölismertél mindenkit?

Rágós falat

Az előbbiekben leírt jó dolgok után jöjjön a fekete leves, vagy stílszerűen a fektet magzatvíz.
A SMB egyik legnagyobb problémája - ami igazából nem is probléma, csak sokakat visszatarthat -, hogy nehéz. Nagyon nehéz! Komolyan, a 2010-ben sokáig csúcstartó VVVVVVsétagaloppnak tűnik az SMB-hez képest, bár ott is volt néhány brutális terem (amúgy Viridian kapitány is unlockolható a játék PC verziójában).
A milliméter - és szekundum pontos irányítást nem véletlenül írtam, mert itt egy rossz mozdulat, egy picivel tovább nyomva tartott gomb vagy nem kellő pontról indított ugrás a halálunkat jelenti. Emiatt a legtöbb pályát nagyon sokszor újra kell próbálni, ami gyengébb idegzetű játékosok esetén könnyen járhat irányító töréssel meg ideges csapkodással.
Aztán az irányításnál mintha sokszor beragadtak volna a gombok, emiatt hősöm akaratlanul is a vesztébe csúszott. Ezt fokozza még, hogy a pályák nehézsége nem lineárisan növekszik: volt olyan világ, ahol az első egy kettőnél többet haláloztam, mint a rá következő 10-nél. A játék nem lesz az acsivadászok kedvence sem, mivel a karakter unlockolás mellett csak „teljesítsd a világ összes pályáját elhalálozás nélkül” szintű horrorok vannak.
Megjegyzem még, hogy a PC változat eleinte sok idegesítő buggal jött ki, legdurvább a 1,7-1,8 milliárdos (nem vicc!) hangerők voltak. Szerencsére ezeket azóta javították.

Mehet a levesbe?

A Super Meat Boy az év második felének egyik indie sztárja lett. Tartalmas, nagy precizitást igénylő szórakozás, ami egyben főhajtás nagy klasszikusok, valamint a jelenlegi független fejlesztésű játékok előtt. Egyedüli komoly "hibaként" a nehézsége hozható fel, ami mellett más programok Heroic/Ultra/Elite stb. fokozata is babazsúrnak tűnik majd.
Ám hogy legyen mit lehúzni rólam, álljon itt az értékelés: