Agyalás egy távoli világban
Elgondolkodtató, érdekes, lineáris sétálós játékokkal lassan tele a padlás, ez a műfaj az utóbbi időben nemcsak PC-n, de konzolokon is egyre inkább hódít. A Bulkhead Interactive első produkciója, a Pneuma: Breath of Life is hasonló cipőben járt, és nincs ez másként a csapat legújabb játékával sem. Ám a Turing Testet hiba lenne „séta szimulátornak” hívni, mert sokkal inkább logikai játék, de a története és narrációja legalább olyan fontos, mint az a néhány tucat feladvány, ami az utunkba áll.
A távoli jövőben, egész pontosan a XXV. században járunk, amikor is az emberiség már javában fedezi fel a Naprendszer titkait. A Jupiter hatodik holdja, az Európé is a Nemzetközi Űrügynökség célpontjai közé tartozik, jégmezői alatt található végtelen óceánjait egy kutatóállomáson vizsgálja néhány szerencsés űrhajós. Csakhogy a távoli kolóniával megszakad a kapcsolat, ezért a fedélzeti számítógép, T.O.M. felébreszti az egyetlen, a hold körül keringő űrhajóst, akinek feladata kideríteni, mi történt és miért. A történet főszereplője Ava Turing, a hölgy pedig csakhamar szembesül vele, hogy a lentiek a kutatóállomást logikai feladványok sorozatává alakították. De vajon miért?
A The Turing Test játékmenete, ha úgy vesszük, rendkívül egyszerű: egy belső nézetű logikai játékról beszélünk, egyetlen fegyverünk egy energia manipuláló pisztoly, amivel tetszés szerint „beszívhatjuk”, majd kilőhetjük az energiaforrásként funkcionáló gömböcskéket. Ezekkel kell úgy variálni, hogy átjussunk egyik szobából a másikba. Összesen hetven ilyen szobán kell átjutnunk, köztük néha akadnak opcionális, a többinél nehezebb, vagy esetleg másabb feladványok, amiket megoldva többet is megtudhatunk az eseményekről.
Magányunkat a rádiókapcsolatunk enyhíti T.O.M.-mal, aki ugyan mesterséges intelligencia, mégis meglepően okos dolgokat mond. A játék hangulatát ezek a párbeszédek erősítik: két szoba között Ava és gépi társa a Turing-tesztről, illetve arról társalognak, mi teszi az embert emberré, és mitől mások a gépek. Előkerül az intelligencia, az empátia, az érzelmek kérdésköre, az emberiesség logikára való cseréje, és hasonló témák. Ezek a néhány soros dialógusok gördítik előre a történetet, ami érdekes módon nem a játék végén, hanem úgy a felénél vesz érdekes fordulatot, és innentől más hangulatban zajlanak a dolgok. A játék a fejlesztők eddigi legjobb munkája: elgondolkodtató és érdekes, nincs túlbonyolítva, a végén pedig valódi dilemmával szembesülünk mind az ember, mind a gép oldaláról nézve. Ezért mindenképp megéri végigjátszani.
Szerencsére a pályadizájnnal sincs gond. A szobák viszonylag fokozatosan nehezednek, nincsenek kirívó nehézségi tüskék. Az egyes játékmechanikák szép lassan épülnek fel, mindig érthető, mit kell csinálni, még a legbonyolultabb feladványok is logikusan, egymásra épülve oldhatók meg, és nincsenek túlbonyolítva. A fejlesztők a kísérletezgető és hibázó játékosokra is gondoltak: nem lehet „elrontani” a feladványokat, nem lehet reménytelenül elakadni vagy beragadni sehová. Ha valami nem működik, onnan mindig van kiút. Nagyon, nagyon okosan van megtervezve az egész, nem érezzük úgy, hogy bárhol is túlzásba estek volna a készítők.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
