Új hozzászólás Aktív témák
-
Pedig ezzel is lehetnél pont olyan kritikus, mint a FM-el kapcsolatban. (ott is és itt is jogos lenne) Mert olyan dolgok, mint hogy talentek, és a komplett resist rendszer nem működik megjelenéskor. Már az is legalja egy ARPG esetében. És ez csak a jéghegy csúcsa volt. Tisztán látszott, hogy hozzá nem értő emberek készítették. Meg is vetem magamat így utólag, hogy a beta alatt nem mélyedtem el jobban a mechanikákba, csak élveztem a játékot. Mert akkor lehet kiderültek volna a turpisságok, és meg sem veszem. Megjelenés után meg bíztam benne, hogy lesz endgame tartalom... Hiba volt mindkettő.
ui.: Nem emlékszem már, 160 körüli órám lehetett benne. És egy SZAR. Borzasztóan megbántam, hogy fizettem érte.
A Diablo széria az egyik legjobb kórkép, hogy hogyan is változott a gamint ipar az idők alatt.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Moby
addikt
Ha az FM-ben lenne coop, akkor az is elment volna sokkal tovább, mert az szinte bármit elcipel a hátán. Azt is, amivel bajok vannak. Egyedül a D4-ben sem lett volna 10 órám sem. A sok óra is nagyrészt annak köszönhető, hogy olyan időszakban jött ki hogy én is, meg a haverek is eléggé ráértek, de ez nagyon rövid időszak volt, aztán elmentem nyaralni, és arra jöttem vissza, hogy soha többé nem indítottam el. Azóta sem kívántam rá.
[ Szerkesztve ]
-
Ja, hát egy jó társaság, az sok sz*r játékot el tud cipelni a hátán. És még ha a játék is jó, mint a WoW volt mondjuk anno..
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Döglött Róka
veterán
Nálunk az FM-et két dolog nyírta ki (csak open seriest toltunk vagy 4-en, minden héten új autót építettünk):
A büntetési rendszer. Inkább ne lett volna, de mostanra már azért élhetőbb.
Az állandó random crashek, Xbox játék Redmondból ne fagyjon már. Szerintem ez nem nagy elvárásIkea Tafjord, Kínai indukciós töltő, Victorinox Traveler, 10 Tojás M (3 már hiányzik),Rádiós ébresztőóra piros kijelzővel, Varta akkutöltő
-
Moby
addikt
-
Döglött Róka
veterán
Detto, az viszont elég rossz, hogy újabban mi pl azon röhögünk minden nagy megjelenéskor, hogy na hol fog széthullani az egész. Gondolom ez nálatok is megvan
[ Szerkesztve ]
Ikea Tafjord, Kínai indukciós töltő, Victorinox Traveler, 10 Tojás M (3 már hiányzik),Rádiós ébresztőóra piros kijelzővel, Varta akkutöltő
-
Jó, csak akkor a te véleményed a játékról kvázi értékelhetetlen. Mert ugyan a társaság elviszi a hátán a játékot. De ez az objektív megítélésedet már csorbítja. Nem valami profi hozzáállás ez tőled! Főleg úgy, hogy ezt az apróságot, csak most, így "utólag" tetted hozzá a véleményedhez.
Mögöttem is van sok ilyen játék. Ettől függetlenül sosem tartottam jónak egy rossz játékot, mert a társaságunkkal jót játszottunk vele.
[ Szerkesztve ]
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Moby
addikt
E tekintetben nem csak kvázi, hanem ténylegesen az. Mármint ha az értékelés aszerint történik, hogy tartalmaz-e szubjektumot. Az ember emócionális lény. Mindaz, amit, és ahogy megéli arra hatással van az élethelyzet amiben van, az egészségi állapota, a családi helyzete, az évszak, a kultúrális közeg, ami körbeveszi, a jövőképe, a múltja, és nagyjából minden ami benne és körülötte van. Ez olyan hatalmas újdonság, hogy ezt most találjuk fel a kultúrált topikban?
[ Szerkesztve ]
-
Nem, csak most te írtad, hogy azért volt jó, mert jó volt a társasággal játszani. Ha ezt a #15599-ben rögtön hozzáfűzöd, akkor nincs semmi. Jó most sincs persze.
„A kerékpározás első szabálya, hogy szenvedned kell, és senki más nem teheti meg helyetted. Semmilyen számítógép vagy edző által kitalált program nem tudja elérni, hogy kevésbé fájjon.”
-
Moby
addikt
Nem fejtettem ki részletesen, nem is feltétlen akartam ebbe idáig belemenni. Dobtam rá egy sommás véleményt. Mint a pontok a tesztek végén De azt sosem gondoltam, hogy a véleményem mérvadónak tekintendő, nem is azért írom le, nehogy ebben félreértés legyen. Csak egy eleme csak a mintavételnek. Egyetlen csepp a lakmuszpapíron. Vagy annyi sem
-
ldave
félisten
A Motive Studio is bedobva a mókuskerékbe: EA adds Motive Studio to Battlefield development team
A Slime draws near! Command?
-
Bogyi007
veterán
Annyi mindenhez hozzáakartam szólni de inkább...
Xbox GT: Hun Bogyi007; PSN ID: Bogyi007 - TCL 55C735 és 55C645 tévékhez is felhasználható beállítások: https://youtu.be/IgyOiQz8Fzo?si=Zv-LkNcsh7JQ7fE9 valamint https://youtu.be/8nBzpLA-sZw?si=QNRPJ4k8yxtFdzUi
-
_drk
őstag
Most követtem a D4 PTR visszajelzéseket, nagyjából pozitívak voltak. Úgy az elejétől benne levő rosszabb dolgok nagy részét orvosolják. Nem is írom le ide mert túl sok
Tehát kb ott lesz a játék ahol már ősszel kellett volna lennie.Ha jó lesz a szezon theme én lehet adok neki még egy esélyt.
-
Wesder
félisten
I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
ldave
félisten
A Slime draws near! Command?
-
ldave
félisten
-
-
ρσгτσ
őstag
ZX Spectrum - Commodore 64
-
Moby
addikt
Én ezt tökre tudnám támogatni, egyetlen apró pici kiegészítéssel. Én biztos vagyok benne, hogy lenne aki simán adna többet is, mint $70 egy játékért utólag. Még azt sem tartom kizártnak, hogy én is adnék. De akkor legyen az, hogy majd én utólag megmondom minden játéknál, hogy NEKEM mennyit ért. Nincs fix $70 a semmire, az igéretekre, nincs perorder, nincs nagyszájúskodás, hanem bele kell nézni az ügyfelek szemébe, és akkor lehet az több, mint 70, és lehet kevesebb is, majd én megmondom, hogy mennyi az annyi.
-
NyMRooD
őstag
Szerintem meg tök jó lenne az apró, semmire nem jó dlc-k helyett (amivel csak hergelni akarnak, hogy anélkül nem teljes a játékod), lehet jobb állapotban jönnének a játékok, pl cyberpunk nem kapott volna egy fillért se, most meg, hogy kipofozták lehet menne egy kis apró.
szerk.: bár nem tudom, hogy élnék-e vele.
[ Szerkesztve ]
PS5 | Xbox Series S | Switch Oled | X360 | iPhone 13 mini | Gigabyte Z490 Gaming X AX - Intel i5 10400 - CORSAIR 32GB Vengeance DDR4 3200MHz CL16 - Sapphire Radeon 7770 1GB GHZ
-
Wesder
félisten
válasz hombre[EU] #15633 üzenetére
"a több tucat új játék,ami csak fullhdben megy "
Nincs ezzel semmi baj.
I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
Zó
tag
Szerintem abból az érzelmi állapotból indul ki, amikor a játékos egy jó élmény után elégedetten nézi a stáblistát, és szívesen dobálna még pénzt a monitorhoz. A kozmetikai cuccok és a kamu-DLC-k nem feltétlen támogatásról szólnak (szólhatnak arról is), hanem az OCD-ről.
De az indie szcénában megszokottak a supporter DLC-k, némelyikért szó szerint nem jár semmi, csak adhatsz nekik így jattot - előre vagy utólag.
-
Döglött Róka
veterán
-
Wesder
félisten
válasz hombre[EU] #15635 üzenetére
Monitor távolságból nézek 43-ast.
Sokat segít ha az ember fèlvak.I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
Wesder
félisten
Pocketpair CEO Has Accused Tencent of Making a Palworld Clone
Ilyen amikor a tolvajt meglopják, aztán panaszkodik.
I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
l.skywalker
félisten
Van ilyen de az ember ilyenkor megveszi több kiadásban ugyanazt a játékot. Egyedi fizikai kiadás, másik platform, stb. Én nem adnék nekik aprót/borravalót. Megvenném a terméküket többször. Van/volt erre példa. A Kingdom Come Deliverance megvan vagy 8x
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
-
l.skywalker
félisten
válasz Döglött Róka #15637 üzenetére
Ő nem ment el most a Blizzardtól?
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek félelmemmel.
-
Wesder
félisten
válasz l.skywalker #15642 üzenetére
Mike átigazolt az MS-hez, mikor megvették az ABK-t, aztán a legutolsó leépítéskor lelépett/kirakták őt is.
I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
-
oriic
HÁZIGAZDA
Nyilván még semmi hivatalos de:
GTA 6 PUBLISHER TAKE-TWO TO LAYOFF 5% OF ITS WORKFORCE AND CANCEL GAMES
Szóval elvileg több mint 500 fő.
Live-Die-Respawn
-
Wesder
félisten
I guess it's easy to see the world the way I do. The emptiness is a promise, the sin is just the proof.
-
pzstm
titán
[ Szerkesztve ]
iPhone 15 Pro Max 256GB Black |Macbook Air M1|Xbox Series X|Írhatsz nyugodtan, de x64 alatt nem barátkozom :)| I'm not special...I'm just limited edition!
Új hozzászólás Aktív témák
- Vírusirtó topic
- Kodi és kiegészítői magyar nyelvű online tartalmakhoz (Linux, Windows)
- Elektromos autók - motorok
- Miért vezet mindenki úgy, mint egy állat?
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- Automata kávégépek
- Fűnyíró topik
- Júniusban Magyarországra érkezik a Tecno, a fejlődő piacok egyik kedvenc márkája
- Ingatlanos topic!
- Samsung Galaxy A54 - türelemjáték
- További aktív témák...
- Nintendo Switch RP2040-tiny Picofly 2.74fw CFW chip készlet eladó!
- XBOX Series S / X HDMI csatlakozó csere, 1 napos határidővel, 3 hónap garanciával, üzletben!!
- Xbox 360 Slim 500GB Rgh 3.0 azonnali bootolás! + játékok, 1+5 év gar. 22 éve működő üzletből!
- PlayStation 5 / PlayStation 4 Fat/Slim/Pro HDMI IC / csatlakozó szerviz, garanciával, üzletből!
- ESP8266 offline ETAHEN / GOLDHEN wifi modult
Állásajánlatok
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen