Boldog szülinapot?
Ha van cég, amelynek története megérdemelne egy – mit egy, több! – igényes visszatekintést, az egész biztosan az Atari. Bár a vállalat fénye mára nemhogy megkopott, de a földbe is rohadt, nem szabad elfelejteni, hogy ez volt a második videojáték-készítő stúdió a világon; ráadásul ezek közül rögtön az első sikeres, amely a Pong, a Breakout, az Asteroids és a Missile Combat (no meg a rengeteg másik játéktermi automata) elkészítésével meghatározta a játékvilág első évtizedét, minden túlzás nélkül radikális újítások tucatjait felmutatva már ebben a korai időszakban is. A mai Atarinak persze a bagóért felvásárolt néven és az azzal járó játékjogokon kívül semmi köze nincs a játékvilág egykori óriásához, de az új bagázs a blokkláncos-kriptovalutás tevékenységek mellett legalább azzal foglalkozik, hogy valamilyen szinten ápolják a hagyományokat. Vagy, és ez már szubjektív nézőpont kérdése, hogy pénzzé tegyék a már őszülő egykori rajongók megmaradt nosztalgikus érzéseit.
Az idén 50 esztendős Atari születésnapját a korábbi gyűjteményeken, illetve a Recharged néven futó remake-sorozaton kívül két különlegességgel ünnepli a régi-új cég. Az egyik a novemberi Atari 50: The Anniversary Celebration című kollekció lesz, amelynek számomra legvonzóbb vonása, hogy megannyi korábbi gyűjteménytől eltérően nem kizárólag az Atari 2600-időkre koncentrál, hanem játéktermi, sőt, Jaguarra és Lynxre megjelent játékokat is tartalmaz. Ez a cikk azonban nem erről a kollekcióról szól, hanem egy fura mikrojáték-gyűjteményről, amelyet afféle falatnyi előételként dobott ki a kiadó.
[+]
Koncepcionális szinte az Atari Mania fantasztikus: a körítést egy végtelenül egyszerű kalandjáték biztosítja, amelynek hőse a Takarító, akinek nap mint nap az Atari játéktörténeti kincseket őrző páncéltermét kell rendben tartania. Az itt őrzött játékok kincset érnek, így feladatunk rendkívül fontos – azonban a játék által bemutatott napon sötét pixelek kezdik felemészteni a helyet, és ellenük igazi hős híján nekünk kell felvennünk a kesztyűt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a bejárható szobákban először össze kell szednünk három réges-régi Atari 2600-játék borítóját, majd ezekkel kell megetetnünk a fekete masszaként tekergő antipixeleket. Miután hősünket beszippantja a gonosz dimenzió, jöhet a tényleges akciórész: ha egy nekifutásra le tudjuk küzdeni a mikrojátékok sorozatát, illetve a futam végén terpeszkedő főellenfelet – vagyis egy újabb minijátékot –, akkor teljesítettük a szintet, és mehetünk tovább kutakodni a páncélterem újabb termeiben, elkerülhetetlenül menetelve a következő pixelfertőzés felé.
[+]
A legelső csatában például öt életünk lesz arra, hogy teljesítsük a tíz kihívást, amelyeket a Millipede, a Swordquest, illetve a Pong-játékok gyűjteményeként megjelent Video Olympics által ihletett aprócska, általában legfeljebb 10-30 másodperces játékok jelentenek. Az első kihívások egyszerűek: 10 másodperc alatt lőjük le a gombák közt megszokott módon manőverező ezerlábút, vagy épp 20 másodperc alatt szerezzünk egy pontot a klasszikus Pongban. A többi kihívás azonban e játékok összekeverésével jön létre, ami egyértelműen az Atari Mania legjobb ötlete.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
