Mekkora láma!
Legyen esetleg bármilyen más hibájuk is, egy dolog biztos: a Digital Eclipse nem adta be a derekát a mainstream hívogatásának, és nem úgy folytatták a Gold Master Seriest, hogy az a lehető legszélesebb közönséget szólítsa meg. A Karateka ismertetése és ünneplése után sokak számára egyértelműnek tűnt, hogy a következő rész majd a Prince of Persiáról szól – vagy ha nem is pont arról, hát több száz, ma is tömegek által ismert régi játék és fejlesztő szolgáltathatott volna alapanyagot a következő dokumentumjátékhoz. A stúdió azonban úgy döntött, hogy figyelmüket egy bő negyven éve független fejlesztőként dolgozó, tényleg punkosan egyedi alakra fókuszálják – Jeff Minter ugyan aratott néhány kiugró sikert is életében, azonban részben makacsul művészi hozzáállásának, részben pedig sokszor pocsék platformválasztásának köszönhetően az nem jött össze neki, hogy tényleg a teljes játékvilág megismerje a nevét. És talán ez így is van jól: a Yak becenevű alkotó ma is boldogan él walesi farmján, és livestreamelt birkái között ma is a szinesztézia digitalizásán és a pszichedélia gamifikálásán dolgozik. Különleges, egyedülálló alakja a játékvilágnak, aki abszolút megérdemli, hogy teljes karrierjét e formában lehessen megismerni!
Ahogy az Atari 50 és a Making of Karateka, úgy a Jeff Minter Story is két részből áll: egyfelől ott van a múzeumszerű tárlatokra bontott informatív és szórakoztató történelemóra, másfelől pedig természetesen kapunk egy csomó emulált játékot a párosujjú patások szeretetén túl jellegzetesen brit – és igen sokáig egyetlen fejlesztőből álló – Llamasoft stúdió korábbi felhozatalából. Ami az első pillért illeti, az alapok ismerősek lesznek: keverednek a vadonatúj, egy most készülő dokumentumfilmből kiemelt interjúk, illetve a néha több évtizedes újságcikkek, fotók és designdokumentumok. Megtaláljuk itt szépen beszkennelve Minter teljesen egyedi hírlevelének több darabját, és persze megnézhetjük majd’ minden játékának magazinhirdetéseit és játékborítóit is – sőt, valaki még forgatható poligonkazettákat és -lemezeket is modellezett a régi programokhoz.
[+]
Mivel ezúttal sokkal több játék kerül megemlítésre, mint a Gold Master-széria előző részében, az valahol talán természetes is, hogy egy-egy programra sokkal kevesebb idő és figyelem jut. Én speciel szerintem minden egyes játék készítéséről és működéséről el tudtam volna viselni egy tízperces videót, de legyünk őszinték: Minter korai alkotásai, a játékok, melyeket néha egy hét alatt dobott össze, nem feltétlenül kínálnak mind ennyit. Nekem azért így is hiányzott valami töményebb, belemenősebb tartalom – legalább a sokáig egyszemélyes Llamasoft stúdió kiugró, tényleg fontos sikereiről. A Gridrunner például kapott néhány anekdotát, megnézhetjük pár kockás papírra firkált korai ötletét, de meg kell vallanom, jóval vaskosabb információtömeget is be tudtam volna fogadni erről. Ha már egy viszonylag szűk, de feltehetően annál kíváncsibb és lelkesebb tábort szólítunk meg, akkor másszunk bele a részletekbe is, nem igaz? Aki megveszi a Jeff Minter Story nevű dokumentumjátékot, az nem fog panaszkodni egy részletes Deflex fejlesztési sztori, még egy brit kiállításon készült amatőr videofelvétel, vagy egy, a Commodore 64 és a Spectrum fejlesztési részleteit taglaló interjú miatt.
[+]
Ami azonban ennél szomorúbb, és egy kicsit odaüt a mindenre kíváncsi Minter-rajongó élvezetének az az, hogy a sztori nagyjából a felénél, valahol 1995 és 2000 között megáll. A digitális boltokban olvasható leírás utal erre, de explicit módon nem mondja ki, hogy az utóbbi bő 25 évről nincs szó a játékban. Rendben, van egy „és ami azóta történt” tematikájú videó zárásként, de az meglehetősen elnagyolt lett, ráadásul a legtöbbet abban nem is Minter, hanem a kommentárra felkért brit arcok – általában egykori, otthonukban CoVboy-szinten ismert újágírók – beszélnek. A Tempest 2000 még kapott egy külön megemlékezést, bár irritáló módon magáról a fejlesztésről és a fogadtatásról ott sem esik sok szó – de Minter megannyi egyedi kalandja felett szinte teljesen átsiklik a tárlat.
[+]
Pedig hát kalandok egész biztosan voltak: Minter például valószínűleg az egyetlen fejlesztő, aki tényleg dolgozott Konix Multisystem és Atari Panther konzolokon, és akinek jelent meg játéka Falconra és Nuonra egyaránt. Ha erre az volt a reakciód, hogy „he?!”, akkor talán te is érted, hogy milyen érdekes sztorik rejtőzhetnek a programozó-designer emlékeiben. Sajnos ezekről a projektekről, ezek nehézségeivel és diadalaival kapcsolatos eseményekről néhány információszegény, 1995 körül írt online naplóbejegyzésen túl semmit nem tudunk meg. Vagy ott van az az incidens, amikor a TxK kapcsán a fejlesztőt perrel fenyegette régi kiadói partnere, az Atari – és végül ennek köszönhetően a PlayStation 4-es verzió meg sem jelenhetett. Ez zéró említést kap, ugyanúgy, mint az az időszak, amikor az első Xbox audiovizualizációját a Microsoft mindenkit meglepve Minterre bízta – pedig lefogadom, hogy ott is történtek érdekfeszítő háttéresemények. A Lionheaddel együtt GameCube-ra közösen készített, és végül soha meg nem jelent Unity is érdemelt volna egy külön videót, de nyilván erről pontosan annyi szó esik, mint a Taito-koprodukcióban készült Space Invaders Extreme-ről – nulla. És valószínűleg nem is kellene külön említeni, de Minter Netflix-szereplése sem kerül említésre, pedig engem speciel érdekeltek volna az interaktív Bandersnatch-széria háttértitkai.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
