A Holdra építkezve

A cikk spoileres az előző résszel, a Deliver Us the Moonnal kapcsolatban.

Ha már a Földet sikerült kinyuvasztani, akkor az emberiség túléléséhez muszáj másutt megoldásokat keresni. A Deliver Us the Moon négy évvel ezelőtt ezzel a felütéssel indult, azt a bizonyos megoldást pedig természetesen a Holdon találta meg. No nem (csak) az odatelepülésről szólt a történet, hanem az ott kitermelt hatalmas mennyiségű hélium-3-ról, ami egycsapásra megoldhatta volna bolygónk energiaproblémáit. Igazán kár tehát, hogy a holdi kolóniák egyszercsak elhallgattak, és azzal együtt a hélium-3-at az anyabolygó felé sugárzó MPT berendezés is elapadt. Egy, csak egy asztronauta volt még a Földön, akit fel lehetett küldeni, hogy nézzen körül a holdbázisokon, és ha lehet, hozza rendbe a Föld utolsó esélyét jelentő berendezést.

Ahhoz, hogy megértsük, miről és kikről is szól pontosan a Deliver Us Mars, nem árt tisztában lenni az első rész eseményeivel – a Holdon történtek ismerete nélkül ugyanis a folytatás érzelmi töltetéből nem sokat fogunk átérezni. A Holdon játszódó elődben az derült ki, hogy az ott dolgozó mérnökök végül úgy döntöttek, hogy a Föld menthetetlen, és így kár arra pazarolni az áramot – hogy az emberiség jövőjét sokkal jobban szolgálná, ha inkább a Mars kolonizálására és terraformálására alkalmas űrhajók építésére fordítanák szinte végtelen erőforrásaikat. Bár néhányan próbálták megakadályozni a Földön maradt milliárdokkal szemben finoman szólva is kegyetlen tervet, a távozni akarók egy mérnök, egy bizonyos Isaac Johanson vezetésével átvitték akaratukat mindenkin, és Isaac végül elkötötte az utolsó űrbárkát is.

[+]

A Deliver Us Mars tíz évvel ezt követően játszódik: az MPT-t végül épphogy rendbehozó Rolf Robertsson önfeláldozó tettének köszönhetően az emberiség kapott még néhány évet, a World Space Agency pedig ezalatt nagy nehezen össze tudott tákolni még egy űrhajót. Bár több potenciális terv létezik a Zephyr felhasználására, amikor az űrügynökség rádiói rövid üzenettöredéket fognak be a Mars mellett dekkoló áruló Isaac-tól, hamar eldől, hogy az egykori Holdtanács után erednek. A cél: a renegát vezetők elfogása, és még inkább a minden bizonnyal nyersanyaggal és technológiával teli űrhajók visszavontatása a Földre.

[+]

Ami igazán összekuszálja a szálakat, az a legénység összetétele – a 2068-ban játszódó Deliver Us Mars lepusztult világában úgy áll össze a négyfős csapat, hogy abból (talán Ryan kivételével) ma mindenkit azonnal eltiltana az első pszichiáter a részvételtől. A tagok között van például az a Sarah Baker, akivel Isaac oly piszkosul elbánt az első rész flashback-jeleneteiben, és akit végül az áruló súlyos sérülésekkel, de legalább lefagyasztva hagyott utolsó élő emberként a Holdon. De a legénység tagjai közt van Isaac két lánya is: a vele pocsék kapcsolatot ápoló idősebb Claire, illetve az apját még ma is idealizáló Kathy. Utóbbit csak néhány hangfelvétel említette meg az előző részben, de már azokból is úgy tűnt, hogy ő volt a mérnök szeme fénye, a csak Holdmacinak becézett aranyos lányka, aki csak úgy csüggött apuci minden szaván.

[+]

A keresett Isaac Johansonhoz tehát mindenkit erős érzelmi szálak fűznek: Sarah-t bosszúvágy és harag fűti, Claire megannyi csalódást követően (és szörnyű bűntudat terhe alatt nyögve) apja hibáit szeretné valahogy rendbehozni, Kathy pedig – bár kérdése temérdek lenne – reménykedve várja, hogy édesapja megölelje, és azt mondja neki, hogy minden vád csak tévedés csupán, és igazából ő semmilyen hibát nem követett el. Ezek az érzelmek kellemesen megalapozzák az űrmisszió indulásának megannyi vitáját, vagdalkozását, és dühödt sértődését, de később már inkább hiányérzetem volt a történettel kapcsolatban: mindenki újra és újra ugyanúgy cselekedett, nyilvánvaló bizonyítékok hatására sem változtatott véleményén, és ezért, amikor a játék vége felé hirtelen megváltoztak az álláspontok, az nem tűnt kiérdemeltnek. Szintén zavaró volt kicsit, hogy hiába irányítjuk végig Kathyt, őt magát a misszió során nem ismerjük meg – még a gyerekkorba visszarepítő flashback-jelenetek sem róla, hanem inkább családjáról szólnak.

Mars haza!

A Deliver Us Mars nagyjából elődje játékmenetére épít: nincsenek harcok, nem kell lopakodni, halált legfeljebb egy nagyobb zuhanás okozhat. A sok átvezető jelenettel és begyűjthető, általában a marsi események hátterét jobban megvilágító holmival dolgozó játék azért nem teljesen a narratív történetmesélésre épül. Az egyszerű platformrészek között például váratlanul nagy hangsúlyt kapott a falmászás – eleinte csak egy-egy sziklafalon kell felkapaszkodni két jégcsákánnyal, de a játék végére már forgó gépezetek felszakadozott aranyszín szigetelésén kell majd időre feljutni. Kis lézerünkkel néha fémakadályokon vághatjuk át magunkat, ami apróság ugyan, de valahogy mégis kifejezetten pillanatokat hoz. Szintén sokszor előbukkan majd az a minijáték, ami a hátrahagyott hologramok titkosításának feltörését hivatott szimbolizálni. Ennek pontos működését nem ismerteti a játék, de amikor megértjük, hogy a gömbbe a pontos helyezkedéssel tudjuk behelyezni a három sárga töltetet (pozíciónk magassága, távolsága és iránya szabja meg a jó nézőpontot), ez is pofonegyszerűvé válik.

A sokszor zárt ajtókkal, nem működő liftekkel vagy más akadályokkal teli marsi bázisokon a legfőbb eszközünk a kék STREAME energiasugarak kezelése lesz. Ezeket a sugarakat irányítva tudunk áramot továbbítani a kapcsolókhoz, amik aztán megnyitják a továbbvezető utat. Néha előfordul, hogy a sugár energiája túl magas az adott kapcsolóhoz – ilyenkor gyengítőket kell taktikusan elhelyezni, máskor máskor meg a sugarat kettéosztó gépeket kell bevetni. Noha ezek a feladatok végigkísérik az egész játékot, a megoldásuk általában zavaróan könnyű – lelassítani, tényleg átgondolni a helyzetet csak két alkalommal kellett a körülbelül hatórás végigjátszás alatt.

[+]

És… nagyjából ennyi. A Deliver Us Mars az apró technológiai részletekre koncentrálva mutatja be az űrhajó fellövését, a félresikerült űrséták pánikját, majd a finoman szólva sem kézikönyvbe illő landolást a Mars felszínén. Innentől kezdve általában gyalog (és talán háromszor nagykerekű autóban) járjuk be a lineáris helyszíneket – az egyértelmű útról csak a mindenféle gyűjtögetnivalók miatt van értelme letérni: gyalogosan hátrahagyott telefonüzeneteket, képregényeket, szkennelhető berendezéseket, járművel pedig a valós Marsjárókat lehet megkeresni.

[+]

Kathy általában egyedül dolgozik, és bár mérnökpalántaként millió technikai problémát kell majd megoldania, ennél sokkal jobban érdeklik az apjához kapcsolódó nyomok – főleg a már említett hologramok árulnak el arról sokat, hogy mi történt a holdi szökevények civilizáció-alapító kísérletével. A Deliver Us the Moon néma és személyiség nélküli főszereplőjéhez képest Kathy hatalmas hangulatbeli előrelépést képvisel, de a magam részéről úgy gyűlöltem meg egyre inkább a gyáva és önző apucit, ahogy egyre több kiderült róla – és mivel Kathy nem így reagált ezekre az információkra, őt sem igazán tudtam a szívembe zárni. Ezen az sem segített, hogy bár a szinkron kifejezetten jó, és a látványvilág nagy részével is teljesen elégedett voltam, az arcokkal nem birkóztak meg a KeokeN modellezői: mindenki egy alig animált plasztikmaszkra hasonlít, mintsem igazi emberre – márpedig ez egy, az érzelmekre koncentráló játéknál fontos eszköz lehetett volna.

[+]

Ha kizárólag a Deliver Us the Moonhoz viszonyítjuk, az előrelépés tagadhatatlan: nem csak a látvány kidolgozottabb, nem csak a tennivalóink sokrétűbbek, de a történet is sokkal jobban van tálalva. (Az egyedüli dolog, amit sokan hiányolni fognak, az az opresszív, sokszor egyenesen félelmetes hangulat.) Ha azonban már más játékokat is beengedünk az összehasonlításba, már közel sem ilyen pozitív a kép. Az arcok mellett a mozgásanimációk is meglehetősen gyengék lettek, a logikai feladatok nagyon önismétlők, és nekem a történettel meg a karakterekkel is voltak tematikus gondjaim. Amilyen szép lassan, türelmesen, drámaian oldották meg azt, hogy eljussunk a Marsra a játék elején, az utolsó óra eseményeit és fordulatait annyira összecsapottnak éreztem. A Deliver Us Mars tehát felemás játék lett: az elképzelés nagyszerű, a megvalósításban viszont vannak gondok.

A Deliver Us Mars PC-re, PlayStation 4-re és 5-re, valamint Xbox konzolokra jelent meg.

Összefoglalás

A Deliver Us the Moon folytatása is komolyan veszi a tudományt a sci-fiben, és a Mars, a marsi bázisok bejárásának ez mindenképpen jót tesz. Akció továbbra sincs, a jobbára magányos munkát egyszerűbb platformrészek, logikai feladványok és sok-sok falon kapaszkodás próbálja feldobni – közepes sikerrel. A Deliver Us Mars nagyszerű koncepció, és a viszonylag apró csapat sok feladatot kiválóan oldott meg – de valahogy pont a legfontosabb komponensekben maradtak idegesítő hibák. Nem rossz, de talán egy leárazást érdemes megvárni vele.

A Deliver Us Mars legjobb pontjai:

• Kellemesen realisztikus sci-fi;
• érdekesen továbbszőtt történet
• jóval nagyobb érzelmi töltet, mint az elődben.

A Deliver Us Mars leggyengébb részei:

• Kathy és Isaac érthetetlen viszonya;
• a platformrészek és mászás elég gyenge;
• a technikai megvalósítás messze nem hibátlan.

Bényi László