Öreg róka nem vén róka
Kezdjük rögtön egy kis múltidézéssel. A 2000-es évek egyértelműen a mobil gaming aranykorát és a 2D-s játékok reneszánszát jelentette. Az akkori gombos ketyerékre megannyi Gameboy-NES-SNES átirat készült, illetve a régmúlt idők nagyjaihoz hasonló odafigyeléssel született rájuk számos emlékezetes alkotás is. Ki ne emlékezne például a manapság is futó, ám régen még innovatívabb és mikrotranzakcióktól mentes Asphalt széria első néhány részére? Vagy a Nokia telefonokon hódító Space Impactre? Esetleg a felülnézetes Zeldákra hajazó Fantasy Warrior 2-re, vagy a ID Software égisze alatt készült Wolfenstein és Doom RPG duóra? Sokuk korukat meghazudtoló, impresszív mivolta miatt joggal vívta ki a játékosok tiszteletét, és néhányunkban ezen címek még manapság is élénk, kellemes emlékeket ébresztenek (nagy eséllyel a középiskolai/gimnáziumi időkből).
Érdekes módon bennem a legmélyebb nyomot mégis a német Fishlabs alkotásai hagyták; a csapat az árral szembemenve igyekezett a lehető leglátványosabb 3D-s alkotásokat kicsikarni a kor szűk hardveres keresztmetszetű telefonjaiból, és nem csak afféle tech demo szinten, hanem magas minőségű és tartalmas játékmenet keretében. Így született meg a V-Rally 3D (ami talán elsőként adott lehetőséget a landscape/fektetett játékmódra) a Wipeout széria által inspirált Planet Riders, a Subnautica egyfajta akciódúsabb elődjének felfogható Deep: Submarine Odyssey, na és persze a legendás Galaxy on Fire duológia. Bár az első GoF egy többnyire lineáris és funkciók terén terén korlátoltabb space-shooter volt, a második rész egyfajta anomáliaként örökre bevéste magát a videojátékos történelemkönyvekbe. Hiszen ki hallott akkortájt olyat, hogy egy gombos telefonos játék 20-40 óra hosszú legyen? Több, mint 20 csillagrendszerrel? Reputációs rendszerrel, in-game achievementekkel, bányászattal, rengeteg választható hajóval, változatos mellékküldetésekkel, nyílt világgal, részleges környezeti rombolhatósággal? Mondanom sem kell, hogy a legtöbben teljesen eldobták az agyukat ettől – engem is beleértve.
[+]
A Galaxy on Fire 2 olyan monumentális siker lett, hogy gyakorlatilag példátlan módon később androidos és iOS-es, majd azt követően egy PC-s portot is kapott – már ha a teljesen új technológiai szintre húzott változatokat lehet portnak nevezni. Az okostelefonos kiadásokhoz ráadásul három kiegészítő is megjelent, a gombos telók és az asztali gépek szerelmesei pedig abban a kiváltságban részesülhettek, hogy magyarul élvezhették a játékot (2009-ben először és utoljára találkoztam a mobiltelefonos játékmagyarítás fogalmával). Lehet olyan párhuzamot vonni, hogy a Galaxy on Fire 2 az volt a többnyire 2D-re fókuszáló telefonos világnak, mint a ‘90-es évek derekán a Star Fox a Super Nintendo-nak, de ez a hasonlat még messze nem adná át a Fishlabs művének merőben ambíciózus mivoltát. Ez az egész történelmi gyorstalpaló pedig azért fontos, mert a Galaxy on Fire 2 szelleme az, ami tovább él a Fishlabs hamvaiból független stúdióként újraéledt Rockfish Games legújabb alkotásában, mely lényegében felfogható az említett sorozat harmadik részének is. Az Everspace 2 legalább annyira formabontó, mint a csapat közel másfél évtizeddel előtti műve, lehetetlen letenni, gyakorlatilag minden téren rálicitál legendás elődjére, és még az olyan PC-s nagyágyúk szerelmesei is elismerően fognak előtte bólogatni, mint a Starlancer és Freelancer a 2000-es évek elejéről.
[+]
Na de akkor mi is az az Everspace 2, és mi a helyzet az első résszel? Őszintén szólva a közvetlen elődre nem érdemes sok szót vesztegetni. Egy mérsékelt sikerű és értékelésű űrjáték, ami a Rockfish Games első szárnypróbálgatása volt a Deep Silver kiadótól való függetlenedést követően. A mára bevett szokások szerint a fejlesztők más indie csapatokhoz hasonlóan befeküdtek a roguelike vonat alá, mert a műfaj népszerű, és egyik jellegzetessége, hogy relatíve kevés munkával és alacsony tőkebefektetéssel megalkothatóak, mert elsőrendűen az újrahasznosított, elnyújtott, és sokszor procedurálisan generált tartalmakra épülnek a megfelelő alkotói érzékkel megalkotott, definitív kezdő-, közép- és záróponttal rendelkező, a változatosságot fenntartani képes, véges játékokkal szemben. Ez felfogható a roguelike zsánerről alkotott rövid kritikámnak, és egyben megmagyarázza, hogy miért kerültem úgy az első részt, mint a középkori közember a bubópestist. Meg lehet viszont nyugodni, az Everspace 2 visszatérés a Galaxy on Fire 2-ben lefektetett alapokhoz, illetve egyben az ott látott dolgok kiterjesztése és szinte tökéletesre csiszolása is – a Kickstarteren összekalapozott félmillió euró láthatóan a legjobb helyre ment.
[+]
Az Everspace 2 a mechanikai alapokra lecsupaszítva elsőrendűen egy árkád vonalon mozgó space-shooter (így az Elite-hez és szimulációs társaihoz hasonlóan itt nem kell 20 gomb ahhoz, hogy egyáltalán fel tudjunk szállni). Az összkép azonban mégis messze komplexebb ennél, annyi különféle zsáner ötvöződik és teljesedik ki a játék gigászi, 70-90 órás hossza alatt. Legalább akkora szerepet kap a felfedezés, a logikai feladványok teljesítése, a navigációs kihívások megoldása, a különböző alrendszerekben (fejlődés, kereskedés, bányászat, kraftolás, tárgymenedzselés) való elmélyülés, illetve a történet és karakterek, mint maguk az űrhajós összecsapások – halkan hozzátéve, hogy szívem szerint a folyamatosan képernyőképek lövésére ingerlő, észveszejtő látványt is ide sorolnám. A felsorolt játékelemeket pedig érdemes nagyító alá tenni, mert ezek erős kohéziója és egyensúlya adja az Everspace 2 sava-borsát, és emeli azt az űrlövöldék legnagyobbjai közé.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
