Fate/Történelemóra

Amikor a történelmi, valóban létezett Miyamoto Iori 1638-ban Ogasawara Tadazane szamuráj hadúr elsőszámú vazallusává lépett elő, és ezzel együtt éves juttatása az elképesztő vagyonszámba menő 1500 koku magasságba emelkedett, aligha gondolta volna, hogy ez nem személyes történetének legnagyszerűbb pillanata volt. A valódi Miyamoto Musashi unokaöccse és fogadott fia azonban közel 400 évvel később még nagyobb megtiszteltetésben részesült: az Omega Force őt nevezte ki a legújabb Fate-játék főszereplőjének. Ez pedig nagy szó, hiszen a több szempontból is bizarr visual novel, a Fate/stay night nyomán elburjánzott médiabirodalom mára videojátékok, mangák, zenei albumok, színházi előadások, regények, anime filmek és szériák már szinte átláthatatlanul kusza hálózatává nőtte ki magát. És bár egyesek legyintenének, hogy ilyesféle vihar-egy-teáscsészében méretű anime-szenzációkból több száz akad, a Fate valahogy évről évre növeli sikereit – alig pár hete érkezett például a bejelentés, amely a Fate/Grand Order mobiljáték bevételeinek hetedik dollármilliárdját ünnepelte.

Egy, a témát abszolút nem ismerő játékosnak néhány mondatban teljeskörűen elmagyarázni, hogy a Fate-univerzum miről is szól, körülbelül annyi sikerrel kecsegtet, mintha a valódi Miyamoto Iorinak próbálnák átadni a Grand Order gacha-mechanikájának részleteit. Maradjunk annyiban, hogy a világ legostobább címeit* megbízhatóan szállító franchise egy olyan világot mutat be, amelyben homályos módszerekkel kiválasztott Mesterek küzdenek saját kis magánháborújukban, testőreik és végrehajtóik ebben a harcban pedig szellemként reinkarnálódott történelmi személyiségek, azaz Szolgálók – akik pedig cseppet sem meglepő gyakorisággal bögyös japán tinilányként öltenek alakot. Ezt a már önmagában is komplex képet gazdátlan Szolgálók (vö. rónin), mágikus képességek és szörnyek, valamint a jól ismert anime klisék eszelős áradata kavarja még tovább.

[+]

Noha a Fate-játékok általában a modern korban játszódnak, a Samurai Remnant nevéhez méltóan 1651-be repíti a játékost. Hőhősünk a korábban elmondottaknak megfelelően a fiatal, „animésított” Miyamoto Iori, akinek nem túl ingergazdag életét egy éjszaka viharos események dúlják fel. Először nindzsák hada próbálja kivégezni, majd egy ismeretlenségében is gyönyörű varázslónő kérésére egy hegyomlásnyi szamuráj tűzi lándzsavégre. Életét csak azért nem veszíti el, mert a döntő pillanatban kézfején felizzik egy mitikus szimbólum, ezzel együtt pedig életét védő Szolgálója is megérkezik a létsíkra. Bár Iori igen sokáig nem teljesen érti, hogy mi a fene is történt eddig oly egyszerű életében, néhány expozíciós gyorstalpalón keresztül kiderül, hogy akarata ellenére is sikerült belecsöppennie az úgynevezett Waxing Moon Ritual versengésbe. Ezt talán a Hegylakó-sztorihoz lehetne hasonlítani: a japán fővárosban, Edóban küzd egymással hét Mester, mind a maguk Szolgálói által kísérve – a szabályok pedig rém egyszerűek, hiszen a végén csak egy maradhat…

[+]

Mivel a fődíj a győztes Mester szívének legfontosabb kívánság valóra válása (és mert kiszállni csak a hullák tudnak), kénytelen-kelletlen Iori is benevez a buliba, és Saber nevű pengemester Szolgálója által kísérve nekiáll felderíteni, hogy ez a döntés a gyakorlatban mit is jelent a számára. Én elárulom: elsődlegesen harcokat – és mivel a Samurai Remnantot az Omega Force fejlesztette, ezek a küzdelmek igen közeli rokonai annak, amelyeket a számtalan Warriors-játékban láttunk már. A legfőbb különbség talán az, hogy ezúttal civil környezetben, Edo különböző – és általában ma tokiói metróállomásként ismert – városnegyedeiben zajlanak az események, így még a nagyobb tömegjelenetekben sem jelenik meg több 20-30 ellenfélnél. Az viszont ismerős, ahogy a szimpla, pár ütéssel eltüntethető katonák közt inkább csak a vezérekkel, no és persze a szörnyekkel meg a mágikus páncéllal védett démonokkal kell foglalkozni. Saber állandó társként kísér minket végig a számtalan összecsapáson, és ő nem csak brutális erejű varázslataival tud hozzájárulni sikereinkhez, de a megfelelő mérce feltöltésével közvetlenül is átvehetjük felette az irányítást.

*E téren a kedvenceim a Fate/kaleid liner Prisma Illya, a Fate/stay night: Heaven’s Feel I. presage flower és persze a felülmúlhatatlan Fate/Lord El-Melloi II’s Case Files {Rail Zeppelin} Grace note.

Fate/Unlimited Blade Works

Megvallom, annak idején én igen gyorsan lepattantam az eredeti Fate/stay nightról – egyszerűen nem tudtam megkedvelni a magát végtelenül komolyan vevő programot és fals drámában dagonyázó karaktereit. Azóta nem sok fővonalbeli epizóddal találkoztam, és a kiegészítő művek közül is csak a Today’s Menu for the Emiya Family anime tudott úgy igazán megfogni, és az sem pont a története miatt. Nem is reménykedtem benne, hogy pont egy Omega Force-játék fog majd narratívájával elkapni, de minden ellenkezésem és berzenkedésem eredménytelennek bizonyult – a Samurai Remnant ugyanis kifejezetten vicces lett. Ez főleg karaktereinek köszönhető, akik mind kajánul nézik, sőt, néha fokozzák Iori értetlenkedését a teljességgel őrült események láttán.

[+]

És bár a központi történet, a hét Mester halálra menő viadala maga nincs elparodizálva (sőt, egynémely velejéig romlott mufurc a lehető legunalmasabb mindenkit-megölök-grrr! klisékkel van ábrázolva), az Iorit szövetségesként körülvevő karakterek nagy része kifejezetten szórakoztató alak lett. Cserfes szájú húga például minden újonnan feltűnt szolgálóban Iori romantikus partnerét gyanítja, a domborulatokban gazdag nőként visszatért Miyamoto Musashi igazi kéjencként élvezi tanítványának rendszeres sokkját valami őrült fordulattal kapcsolatban, de még Saber is sokkal felszabadultabb figura lett, mint megannyi más játék ilyen kódnevű karaktere – ő például a múltból a szamurájkorba érkezve a japán konyhába habarodik bele, és a hasát akarja tömni. Nem valami mély vagy okos humor a Samurai Remnanté, de arra tökéletesen elég, hogy szinte minden átvezető jelenetben megmosolyogtassa a blőd ökörségek láttán elrötyögő játékost.

[+]

A megállapítás, miszerint „nem valami mély, de mégis egész jól működik”, a harcrendszerre is illik. Iori két tényleg eltérő harci stílussal indul, aztán továbbiakat is megtanul majd – és figyelemre érdemes, hogy ezek tényleg, érezhetően különbözők, és igenis megéri váltogatni köztük. Igaz, még ezek, no meg a ritka kristályokat használó varázslatok sem érik el, hogy Iori legyen az igazi verőlegény a játékban – Saber, vagy bármelyik másik Szolgáló ugyanis érezhetően erősebb. Saber mágiája nagyságrendekkel erősebb, mint Iori kis pukkantásai, ráadásul ezeket sűrűbben is használhatjuk. A játék során többször megesik, hogy egy-egy csatára valami másik karakter, általában egy másik Szolgáló felett is átvehetjük a közvetlen irányítást – és még inkább igaz ez a New Game+ módra, amelyben ezek a jelenetek sokkal sűrűbbek (e mód egyébként kifejezetten igényes lett, narratív változásokat is hozva a küzdelembe). A harcrendszer egyetlen nagy hibája, hogy hárítás, védekezés nincs benne – egyetlen eszközünk egy-egy támadás elkerülésére a kitérő vetődés. Ez elég is lenne, ha az ezt aktiváló gombnyomás megszakítaná az éppen zajló animációt, de sajnos erre nem képes a Samurai Remnant – zavaróan sokszor történik meg tehát, hogy szomorúan nézzük végig Iori többütéses kombóját, mert hiába nyomkodjuk a kitérés gombját, teljesen nyilvánvaló, hogy a szörny arcon fogja csapni hősünket.

[+]

A Fate/Samurai Remnant egyike azon kevés játékoknak, amelyek jóval többé tudnak válni, mint középszerű komponenseik összessége. A látvány például – persze a felbontáson túl – semmi olyat nem nyújt, ami PS3-on elképzelhetetlen lett volna, és önmagában a statikus, szögletes városnegyedekben való mászkálás sem valami lenyűgöző élmény. Kontextusban, a minijátékokkal együtt valahogy mégis működik az egész, hisz a sztori kellően gyorsan pörög (hál’ istennek nincsenek benne többórás maszatolós filler részek), és a fegyverfejlesztésről, bázisépítésről, no meg skillek vásárlásáról szóló karaktertápoló rendszerek is kellemes addikciót kiváltva dolgoznak össze. Félreértés ne essék, nem valami rejtett digitális gyémántról van szó, de az efféle, láthatóan kisebb költségvetésből készült anime-feldolgozások (vagy legalábbis animeközeli játékok) közül a Samurai Remnant képes kiemelkedni. Arról nem is szólva, hogy milyen ritka az az ilyesféle programok között, hogy az alap univerzum ismerete semennyire nem szükséges hozzá!

A Fate/Samurai Remnant PC-re, PlayStation 4-re, valamint Switch-re jelent meg.

Összefoglalás

Az Omega Force fejlesztői ezúttal is jobb munkát végeztek egy licenszelt világ feldolgozásával, mint saját Warriors-sorozataik továbbgondolásával. A harcrendszer technikásabbá vált, a végtelen mészárlás akció-RPG-vé alakítása pedig igen jót tett a játéknak – végre nem a monoton háborúk dominálják a játékidőt, hanem sokkal inkább a szórakoztatóan blőd karakterek és a Fate-újoncok számára is teljesen emészthető történet. Nyilván nagyon nincs ott az év legjobbjai között, de a Samurai Remnant így is sokkal jobb lett, mint amire számítottunk!

A Fate/Samurai Remnant legfőbb pozitívumai:

• Kifejezetten szórakoztató karakterek;
• a Warriors-műfaj akció-RPG-vé alakítása jól működik;
• igényes, új dolgokkal teli New Game+;
• a ley-vonalakra építő stratégiai minijáték remek.

A Fate/Samurai Remnant legnagyobb hiányosságai:

• Csak japán szinkron és angol felirat van;
• bár igényesen kidolgozott, technikailag meghaladott;
• a kitérés nem működik jól.

Bényi László