Apácashow

Közel egy órán át ültem üres tekintettel a monitor előtt, azon morfondírozva, hogy mely sorokkal is kezdhetném az Indika bemutatását. Ebben részben szerepet játszik az, hogy a meglehetősen rövid hossza ellenére mély nyomot, ám közben ambivalens érzéseket is hagyott bennem, így egyszerűen képtelen vagyok egy határozott álláspontra jutni róla. Másfelől pedig az Odd Meter csapatának szinte a semmiből előbukkanó alkotása minden fronton olyan végtelenül bizarr, hogy már csak szövegi keretrendszerbe foglalni annak mivoltát is hatalmas kihívást igényel, legyen szó akár a játékmenetéről, akár témáiról és történetéről.

Az Indika a 19. századi alternatív Oroszországban játszódik és a fiatal címszereplő apácát követi nyomon, aki a választás jogának hiányában évek óta elszigetelten él társaival egy ortodox kolostorban, távol a nagyvilág zajaitól. Mindennapjait az őt érő abuzív megnyilvánulások mellett fárasztó robotolások és imádkozások végeláthatatlan sokasága teszi ki, Indika eközben pedig legnagyobb bűnének azt tartja, hogy nem tudja kiűzni a fejéből azokat a gondolatokat, melyekkel rendre megkérdőjelezi a kolostoron belül történtek erkölcsi és etikai, netán logikai alapjait. Utóbbira maga a játékmenet is rájátszik, már-már komplett monotonitásba torkollva: újra és újra el kell sétálnunk a kúthoz, leereszteni, megtölteni vízzel, majd felhúzni a vödröt, majd elsétálni a nagy tartályhoz, és azt szép lassan feltölteni. Mindezt úgy, hogy lenne kézenfekvőbb, egyszerűbb megoldás rá, és mindezt úgy, hogy a végeredmény így is az lesz, hogy a szemünk láttára öntik ki az egészet a földre.

[+]

Az orosz fejlesztésű program nem titkolt célja az autoritarizmus (tekintélyuralom) rendszerének kritikája, így nevesen az orosz ortodox kereszténységé, és úgy alapvetően azé a politikai berendezkedésé, melyből a játék készítői az előző évben elmenekültek (értve ez alatt az orosz-ukrán háborús konfliktust). Lényegében minden e köré van felépítve, a téma kapcsán felmerülő gondolatok hírvővői pedig elsősorban a karakterek – Indika és Ilya – ehhez híven a történet is csak kettejük találkozásakor veszi igazán kezdetét. Indikára ugyanis egy titokzatos levelet bíznak – mely kézbesítéséhez hosszú idő után otthonának falain kívülre kell merészkednie – ő viszont hamar letér a számára kijelölt ösvényről, mihelyst találkozik Ilyaval, a súlyosan sérült, szökött fegyenccel, majd az ő megsegítését és útjának követését helyezi meg új céljául.

[+]

A két karakter közti dinamika kétségtelenül a játék egyik legnagyobb vonzereje a számos általuk felsorakoztatott filozófiai gondolat mellett: bár Ilya és Indika első látásra nem is különbözhetnének jobban egymástól, talán pont ezért egészítik ki annyira egymást, miközben vigaszra és célra lelnek a másik társaságában. Bár Indika kezd egyre jobban elfordulni istentől és megkérdőjelezni a bibliai tanokat, Ilya képében mégis kapaszkodót talál, aki állítása szerint az úr hírnöke és kiválasztottja, aki azért maradt életben, mert feladata van. A szereplők közti diskurzusok által számos érdekes téma felszínre kerül, úgy, mint a szabad akarat és az eleve elrendeltség kérdése, a hit és a tudomány határa, a jó és a rossz fogalmának szétválasztása, netán relativizálása, vagy éppen az, hogy mi a különbség bűn és bűn között, és hogy fel lehet-e ezt egyáltalán objektíven mérni és számszerűsíteni: különösen akkor, ha erőszakról, netán gyilkosságról van szó.

[+]

A mű emellett erősen merít Dosztojevszkij és Bulgakov műveiből, így eléggé bővelkedik a fekete humorban – igaz, ez sokszor inkább az abszurditás és a bizarrság kettősébe csap át, néha nehézzé téve eldönteni, hogy valóban volt-e valami mögöttes üzenete a fejlesztőknek az általuk kiötlött játékmechanikai és történeti elemek mögött. Eléggé nehéz például azt a jelenetet hová tenni, amikor közös imádkozás közepette a főhősnő azt hallucinálja, hogy egyik nővérének a szájából egy apró séffigura mászik ki, vagy amikor csak úgy egy átvezető jelenet végén egy véletlenszerű nénire tekeredik a kamera, hogy aztán az ő vigyorgó, daloló fejét kelljen nézni fél percen keresztül. De hasonlóan furcsa a játékban meglévő képességfa is, amelyre a játék maga is felhívja egy üzenetben a figyelmet, hogy teljességgel értelmetlen. Skilleket ugyanis pontokkal vásárolhatunk, melyeket szent könyvek elolvasása és Krisztus képei előtt való gyertyagyújtások által tudunk szerezni. A megvásárolt képességek azonban semmi mást nem csinálnak, mint további pontokat generálnak. Ha nagyon bele akarunk ebbe valamit látni, felfoghatjuk egy kritikának a kapcsán, hogyha valami rosszat tettünk, nem az fogja eldönteni a bűnbocsánatunkat, hogy 10, vagy 15 miatányánkot mormolunk el az orrunk alatt.

[+]

Mindenesetre az Indika bővelkedik a furcsa megoldásokban, és ez némileg kivetül a játékmenetére is. Bár alapvetően egy többnyire realisztikus stílusban mozgó, külső nézetes játékról van szó, a főhősnő visszaemlékezései során a játék átvált hol oldal, hol felülnézetes pixel-art stílusba, sőt, lesz olyan rész is, ahol a karaktert belső perspektívából kell irányítanunk. A pixel-artos részek többnyire platformer-alapú minijátékoknak ágyaznak meg, ezeket leszámítva viszont javarészt kisebb navigációs feladványokat kell megoldanunk, némi mászással, kapcsolók aktiválásával, ládák tologatásával összekötve. Utóbbiak során ráadásul néha képes az egész tér szétszakadni és vörösen izzani körülöttünk, melyet csak a dedikált imádkozásgomb használatával tudunk leküzdeni (igen, itt még ilyen is van). Ez rendszerint akkor történik meg, amikor Indikán felülkerekednek a belső démonai (vagy démonja, aki egyben a játék narrátoraként is szolgál).

[+]

Összegzés

Különös és szokatlan élmény az Indika, ami mindenképpen elmélkedésre sarkall, és bár a játékmenete azért több sebből vérzik (sok logikai feladvány rémesen egyszerű, míg az egyensúlyozós és ügyességi részek inkább csak idegőrlőek), ha másért nem is, a felvetett gondolatai miatt érdemes lehet egy esélyt adni neki. Mégis, képtelenség nem azt érezni, hogy ez a játék sokkal több tudott volna lenni ennél, és nem csak az egyértelmű játékmeneti szinten, hanem történeti, karakteri, és filozófiai vonalon is. Az alig három órás kaland ugyanis pont akkor lett hirtelenjében elvágva, amikor igazán méllyé, és érdekessé kezdett volna válni.

Az Indika PC-re, PlayStation 5-re, és Xbox Series konzolokra jelent meg május 2-án.

Az Indika legjobb vonásai:

• Érdekes felvetett teológiai és filozófiai témákat boncolgat;
• kedvelhető, érdekes fő karakterek;
• merőben egyedi és más, mint a legtöbb játék.

Az Indika legrosszabb vonásai:

• Kiaknázatlan potenciál, a története a befejezetlenség érzetét kelti;
• sablonos logikai feladványok, rosszul kivitelezett ügyességi részek;
• nincs shader-előtöltés, így PC-n sok a mikroakadás új helyszínek meglátogatásakor.

Koncz Dávid