Póker és pátriárka
Az Indika már rögtön témájával elkapja azokat, akik vevők a furcsább játékkoncepciókra: a XIX. század vége felé játszódik a kaland, mégpedig az erősen vallásos (és egyébként legalább két nyugati országgal sporadikus háborúban álló) Oroszországban. A demó különösebb felvezetés nélkül, ráadásul a játék közepén kezdődik, így sok kontextusunk nincs a saját elmondása szerint közvetlenül Istennel beszélgető katona, illetve egy, a zárdájából kitaszított apáca tajgát átszelő vándorútjához. Szerencsére a játék egyedi hangulata átlendít ezen is, no meg a néha kicsit kopottas kalandjáték-elemeken is – kit érdekel, ha megint egy kulcsot kell keresgélni, ha időközben maga az ördög kommentálja a látottakat, és teszi próbára hitünket? A demó alapján harc nem lesz, az akcióra vágyókat legfeljebb a rövidke menekülős jelenetek próbálják kielégíteni – de az Indika sokkal inkább szól a gazdagon berendezett, de jobbára elhagyatott falvak felfedezéséről, a finoman szólva is furcsa karakterek megismeréséről, illetve a fejtörőkről. Utóbbiak közül az volt a kedvencem, amikor a sátán széttöredezi a pályát, amit csak imánk tud helyreállítani, és a két állapot közt váltogatva kell eljutnunk a kijáratig. Szintén érdekes a fejlődés sokfelé találhatunk szentképet, bibliát, vagy kegyhelyet, amelyeket megfelelő áhítattal kezelve Indika egy furcsa rendszeren keresztül szinteket lép. A sok vallási témájú párbeszéd egyelőre érdekesnek bizonyult (bár nyilván nem törnek új utat a vallásfilozófiában), az ördög kaján érvei és heccelései pedig sokszor sötét humorban fürdenek.
Chicken Police: Into the Hive!
A magyar fejlesztésű Chicken Police egy fantasztikusan szórakoztató, játékmenetét tekintve pedig könnyed kalandjáték volt, amelyben egy állatszereplők (többek között Doktor Bubó!) által benépesített noir-történetben kellett valahogy felgöngyölítenünk a szálakat. A műfaj kellékei most sem tűntek el: mindenhol bundába öltözött, elegánsan dohányzó végzetasszonyok és sűrűn sercintő gengszterek várnak ránk. A két csodálatos detektívkakas újabb kalandja az alcímnek megfelelően ezúttal a Kaptárba vezet, Clawille rovarlakta negyedébe, ahol a belvárosi hírnév és a külső kapcsolatok mit sem érnek. A demó nyugodtan kipróbálható, az nagyrészt a végleges játékban nem szereplő jeleneteket tartalmaz – de legalább meg lehet nézni, hogy a fekete-fehér látványvilág mennyivel hangulatosabb, mint a rajongói kérésre ebben a részben debütáló színes grafika. Az angol szinkron mesés, és a magyar feliratban is vannak kifejezetten jó szövegek – no meg egyelőre rengeteg elütés és stilisztikai hiba is.
Először is egy figyelmeztetés: a Harold Halibut demója a maga 54 GB-os méretével nem kis falat. Aki tud ennyit áldozni rá, azt egy fantasztikus látványvilággal sziporkázó kalandjáték fogadja – a játék olyan, mintha egy stop-motion bábfilm lenne, nem kicsit Wes Anderson stílusában. A történet a Fedora 1 nevű tengeralatti bázison veszi kezdetét: a bárkát a hidegháborúban lőtték fel, hogy új otthont keressen az egyre sötétebb jövőképű Föld helyett az emberiségnek. A célpont bolygón azonban nem volt szárazföld, így a telepesek leszármazottai most az All Water Corporation bölcs (?) irányítása alatt ezen a többszintes bázison élnek. A kalandjátékok jó szokása szerint gyakorlatilag mindenki meglehetősen lökött, és leginkább ez adja meg a Harold Halibut fanyar humorát. A játékmenet sokkal inkább a Night in the Woods, vagy a Firewatch felderítésre és párbeszédekre épülő stílusát követi, mintsem a klasszikus, fejtörőkkel és tárgyhasználattal operáló point ’n’ click kalandjátékokét – a Harold Halibut azoknak fog tetszeni, akik nem bánják, sőt, kifejezetten nagyra értékelik a rengeteg párbeszédet, még akkor is, ha azok nem feltétlenül a továbblépést, hanem inkább a világ megismerését, kiszínezését szolgálják.
Hacsak valamit nagyon el nem rontanak a mindjárt érkező végleges verzióra, nem csodálkoznék rajta, ha a Balatro sokak 2024-es kedvencei közé kerülne – továbbra is elképesztően addiktív a játékmenet, és ha nem lett volna még 50 kipróbálásra váró demó, tucatnyi órát megint elpókerezgettem volna vele. Merthogy a Balatro a póker feldolgozása, mégpedig lényegében úgy, hogy a Slay the Spire-korszak digitális kártyajátékainak kreativitásával bolondították meg a jól ismert lapkombinációkat. Nincsenek ellenfelek, a feladatunk mindössze annyi, hogy az adott pályára kitűzött pontmennyiséget elérjük néhány leosztás során – ehhez pedig természetesen a legjobb lapkombinációkat kell kijátszani. Szerencsére ötnél több lapból gazdálkodhatunk, ráadásul a paklit fejleszteni is lehet. A meccsek közti szünetben vásárolható extra lapok néha tulajdonságainkat növelik, máskor különféle jokerek képében jelennek meg, netán a tartotkártyákkal igazi mágiával növelik taktikázási lehetőségeinket. A kezelőfelület igényesen letisztult, és bár a háttérzene szerintm nem igazán alkalmas arra, hogy a játékra teljesen rácsavarodókat órákon át szórakoztassa, ez igazán könnyen orvosolható probléma.
További négy érdekesség:
Kooky: Land of Aotearoa
A Kooky-játékok mindig is a zsúfolt rajzokban megbúvó részletek megkereséséről szólt – a széria nagy húzása azonban az, hogy célpontjainkról nem kapunk listát, hanem egyszerűen az a feladatunk, hogy a képen található mafla részletekre kattintsunk; azokra a dolgokra, amik láttán mosolyra húzzuk a szánkat. Pingvin favágók, felhőn épített kastély, csizmát viselő ló – nem egy mély játék ez, de a pályánként cirka egy percjátékidő vidám lesz.
Mortal Glory 2
Büszkén és bevallottan a Slay the Spire alapjaira épít a Mortal Glory, éppcsak a kártyákat és az azokkal vívott csatákat váltja le arénákban zajló gladiátorviadalokra. A grafika nem bűvöl el, de kis csapatunk állandó fejlődése, a sokféle képesség és varázslat, no meg az igencsak interaktív terep végtelen kombinációt szül a taktikus elme számára.
Please, Touch the Artwork 2
Az elődhöz hasonlóan meghökkentő játéknak ígérkezik a Please, Touch the Artwork 2 is: a terepet ezúttal is festmények jelentik, igaz, a posztimpresszionizmus helyett ezúttal James Ensor szürrealista képei. Ezeken kell jólöltözött – ám koponyafejű – hősünkkel egyszerű feladatokat megoldani, és ezzel váratlan animációkra késztetni a világot.
Entropy Survivors
Kártyajátékok és farmépítős játékok mellett a Steam által action roguelike-nak nevezett stílusból (értsd: a Vampire Survivors követői) is több tucat újdonság érhető el demóformában. Ezek közül az Entropy Survivors fogott meg legjobban, mégpedig azért, mert itt taktikusabbra, akciójátékosabbra sikerült a harc, ráadásul a látványt sem hanyagolták el a fejlesztők.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
