Party like it’s 1224!
Láttunk már játékot, ami a gótikus templomok ólomüveg-művészetéből szerezte alapötletét, és volt már szerencsénk olyan alkotáshoz is, amely a középkori kódexek grafikus világát keltette életre. Most azonban még mélyebbre megyünk, és egy még szűkebb kör által ismert illusztrációs stílusból merítünk: az Inkulinatit a margináliák, a középkori kéziratok széljegyzetein feltűnő bizarr firkák, groteszk illusztrációk, furcsa skiccek ihlették. Ezeket néha az unatkozó, vagy éppen gyakorló kódexmásolóknak köszönhetjük, de sok olyan lap is akad, amelyek szélére a sosemvolt állatokat, a vizuális kommenteket, az érthetetlen csatajeleneteket, a szépen metszett péniszfákat, vagy éppen béna firkákat a későbbi biflázás közben elbambuló egyházi méltóságok rajzolták oda nagy gonddal. Különleges, rém szórakoztató műfaj ez – már ha egyetértünk azzal, hogy a hosszú időn keresztül a helyén maradó vandalizmus művészetté válik. Az Inkulinati alkotói így voltak ezzel, játékuk ennek köszönhetően kizárólag olyan alakokat, lényeket, szörnyeket vonultat fel, akiket eredetileg sok száz évvel korábban valaki egy felbecsülhetetlen értékű kötet margóira skiccelt fel unalmában.
A trailer és a képek (no meg a bő egyéves korai elérhetőség) alapján talán nem kell nulláról magyarázni, hogy milyen játék is készült a lengyel fejlesztők műhelyében: körökre osztott taktikai játékról van szó. A felállás néha a Darkest Dungeon egymással szemben álló alakjait idézheti fel, de nem erről van szó: a lények szabadon mászkálhatnak az oldalnézetből mutatott, általában többszintes pályákon – szabadon, már amennyire azt az egyszerre letudható viszonylag kis távok és a megannyi, akadályként szolgáló tereptárgy engedi. Az alapokkal feltehetően mindenki tisztában van: minden lény más és más életerővel, sebzéssel, képességekkel és kijátszási árral rendelkezik, a hátbatámadás nagyobbat sebez, a cselekvési sorrend meghatározása pedig legalább olyan fontos, mint az, hogy milyen parancsot is adunk jószágainknak.
[+]
Persze az Inkulinati ezekre az alapokra méretes játékrendszer-komplexumot épít – jóval összetettebbet, mint amit a komikus látványvilág talán sugallana. A kijátszási költséget a játék stílszerűen tintában méri, ami nem csak azt jelenti, hogy számos speciális képesség akad, ami ezt pusztítja, szaporítja vagy éppen lopja, de azt is, hogy legalábbis az összecsapások elején kulcsfontosságú, hogy lényeinket a tintapacás mezőkre helyezzük, hiszen így tudjuk magából a papírból kinyerni az értékes cseppeket. A csaták másik érdekessége, hogy az általunk megidézett – szó szerint a lapra rajzolt – állatkatonák mellett legtöbbször a tiny, apróság nevű tábornok/varázsló is a térképen tevékenykedik. Ő csak rendkívül korlátozottan tud mozogni, egyáltalán nem tud harcolni, halálakor pedig game overrel ér fel – mégis ő a leghasznosabb tagja szedett-vedett seregünknek. Nem elég, hogy ő idézi meg a lényeket (ha ő hiányzik a csatából, erre nincs is lehetőség; ekkor csak az előre kiosztott szakaszt használhatjuk), de kezével a kódexoldalon matatva különféle akciókat is végre tud hajtani. A legegyszerűbb egységeink arrébb lökése, de a megfelelő mozdulatokat megtanulva tudunk majd sok más mellett altatni és gyógyítani, sebezni és motiválni, felébreszteni és védpajzsot építeni.
[+]
Az Inkulinati kódexoldalon vívott csatái mindig kis léptékűek: egyszerre legfeljebb öt harci lény lehet aktív egy oldalon. Így valószínűleg alapból sem nyúlnának zavaróan hosszúra a csaták, de a fejlesztők ezt külön is garantálták azzal, hogy a legtöbb pályán néhány kör után a papír valamelyik – vagy mindkét – oldala egyszerre felgyullad, és körönként egy mezőt terjedve hamar véget vet az elfutós, védekezős taktikáknak. A legaljasabb trükk az, ha valakit beletaszítunk a tűzbe – de az ellenfelek ide-oda lódítása amúgy is kulcsfontosságú taktikai lehetőség. Akit meglökünk, az az adott irányban a következő szabad helyre csúszik, és természetesen erre építve, jól helyezkedve, akadályokat idézve és pozícionálva ritka aljas kombinációkat lehet létrehozni. Persze ezt az ellenfél is jól tudja: hamar megtanuljuk, hogy ne hagyjunk rést a frontvonalon, mert egy oda bemasírozó ellenség óriási pusztítást vihet véghez. A sebzések kezelése egyébként érdekes: egységeink hatékonyságát egy QTE-szerű megoldással mi magunk tudjuk meghatározni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
